Romantikusrágcsáló

Julianne Donaldson: Edenbrooke; Blackmoore

A Romantikus Rágcsáló 2024 júliusi és augusztusi könyvtári választásai Julianne Donaldson történelmi romantikus regényei. Mindkét mű bámulatos helyekre kalauzol el minket, ahol sorsdöntő események történnek főhősnőinkkel.

Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!

A szerzőről

Miután Julianne Donaldson lediplomázott angol szakon, írni kezdett. És milyen jól tette! Történelmi romantikus regényeit ma már több nyelvre is lefordították (hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg), és annak ellenére, hogy az első műve, az Edenbrooke 2012-ben jelent meg, ma is népszerűek, keresettek. Sajnos Donaldsontól mindössze két regényt és egy kiegészítő kötetet olvashatunk angolul és magyarul, mivel az írónő úgy döntött, családjára szeretne fókuszálni, visszavonultan él. Bár nem ír többet, a régenskort nem engedte el: a Regency Retreat háziasszonya, melyhez csatlakozva átélhető a régenskori bálok és hétköznapok hangulata.

A kép forrása: canva.com

A regényekről általában

Mindkét regényből egyértelműen süt a természet iránti tisztelet és szeretet. Bár a helyszínek nem léteznek, Donaldson úgy festi le előttünk őket, hogy szinte ott érezzük magunkat Edenbrook lankáin és Blackmoore lápvidékét, ez pedig a főhősnők hozzáállásában is megmutatkozik. Mariann számára Edenbrooke a földi paradicsom, egy varázslatos hely, ami szemben áll a nyüzsgő Londonnal, és ami saját gyerekkora helyszínére emlékezteti. Kate másra sem vágyik, csak hogy egyszer eljusson Blackmoore-ba, egy teljesen más világba, mint amiben él – és bár elhagyja, visszatér oda.

Na, de nézzük a teljes művet! Az Edenbrooke igazi könnyed kikapcsolódás komolyabb izgalmak nélkül – kiváló nyári olvasmány, de őszi bekuckózós könyvnek is jó választás. A cselekmény viszonylag kiszámítható, a kevéske izgalom után a megoldás sejthető. A főhős, Mariann szerethető, de sodródó karakter, nincs olyan tulajdonsága, amivel kitűnne a többi, szintén szerethető mellékkarakter közül. Emiatt egyrészt rendkívül könnyen a helyébe tudjuk magunkat képzelni, másrészt nagyobb szerepet kap a férfi karakter, Philip, aki kétségkívül az egyik legjobban összerakott szereplő a történetben, és kétségkívül viszi a hátán a sztorit.

A kép forrása: pinterest.com

“Arról ábrándoztam, hogy vidéken telepszem le, sokat lovagolok, ráérősen festegetek a gyümölcsösben, és gondját viselem apámnak, hogy úgy érezzem, tartozom valahova, és hasznosan, értelmesen töltöm el az időmet. De legfőképpen arra vágytam, hogy saját magamért szeressenek.”
(Edenbrooke)

 A Blackmoore már mélyebb témákat üt meg, komorabb a hangvétele, és hogy a könyvből idézzek: „szívszorítóan gyönyörű”. Ha az Edenbrooke a hangulatra koncentrál, akkor a Blackmoore az érzésekre. Kate Worthington egy erős, függetlenségre vágyó fiatal hölgy, aki le akarja rázni magáról anyja és nővérei terhes örökségét, de mindennek ára van. Mellette a többi női mellékkarakter negatív jellem, pont ezért könnyű neki kitűnni közülük, ami viszont igazán erőssé teszi, az az erkölcsi szilárdsága és az akaratereje. Kate a szív és az ész csatáját vívja, és ugyan az ész győz, de végül azért a szív is elnyeri méltó jutalmát. Egy felemelő fejlődéstörténet, a madár-szimbolika pedig remekül működött.

Mindkét regény kapcsán érezhető a fiatalos hangvétel, a főhősnők megélései, problémái kapcsán a Young Adult korosztályt is képesek a könyvek megszólítani, így bátran ajánlott akár már tizenhat éves kortól.

A kép forrása: pinterest.com

“Ráébredtem, hogy én is csak egy szárnyaszegett madárka vagyok, aki hiába álmodozik a szabadságról.”
(Blackmoore)

Philip vs. Henry?

A női szíveket kétségkívül Sir Philip dobogtatta meg a legjobban. Nincs is erre jobb bizonyíték, minthogy a szerző írt egy külön kis történetet a karakter szemszögéből, aminek a segítségével megismerhetjük a férfi múltját és érzelmeit (címe: Edenbrooke örököse). Philip lehengerlő sikerének való titka azonban az, hogy belehelyezkedve Mariann szemszögébe, lassanként ismerhetjük meg és szerethetünk bele. Igazi gavallér, udvarias házigazda, elmés beszélgetőtárs és tettrekész hős – és talán emiatt túlontúl tökéletes is…

Vele szemben Henry árnyaltabb lett. Bár jóval kevesebbet kapunk belőle, mint Philipből – különösen, hogy nem született kiegészítés a nézőpontjában -, a vívódásai, a kétségei érezhetőek. A három lánykérés nem csupán Kate anyja miatt tölt be fontos szerepet a történetben. Minden egyes alkalommal láthatjuk Kate szemével Henryt, aki küzd és küzd, mert a barátságnál többet érez, de visszatartani sem szeretné a lány az álmaitól. Pont ez utóbbi miatt éreztem azt, hogy akármilyen tökéletes is Sir Philip, Henry Delafield több nála: képes elengedni a szeretett személyt, hogy az megvalósíthassa álmát. Neki éppúgy fejlődéstörténet, ahogy Kate-nek, és ez teszi kerekké a történetet.

A kép forrása: pinterest.com

Összegzés

Edenbrooke – Blackmoore (1-2) – a Blackmoore nyert a tájleírásaival és a mély érzelmekkel

Philip – Henry (1-1) – hiába, ez döntetlen… 😀

Mariann – Kate (0-1) – Kate bátorsága győzött nálam

Edenbrooke mellékkarakterei – Blackmoore mellékkarakterei (1-0) – Edenbrooke-ban kellemesebb a társaság

Felhasznált források:

A könyvek:

Edenbrooke · Julianne Donaldson · Könyv · Moly

Julianne Donaldson: Edenbrooke – Önállóan is olvasható! (konyvmolykepzo.hu)

Edenbrooke (Edenbrooke, #1) by Julianne Donaldson | Goodreads

Blackmoore · Julianne Donaldson · Könyv · Moly

Julianne Donaldson: Blackmoore (konyvmolykepzo.hu)

Blackmoore by Julianne Donaldson | Goodreads

Edenbrooke örököse · Julianne Donaldson · Könyv · Moly

Julianne Donaldson: Edenbrooke örököse (Edenbrooke 0,5) Önállóan is olvasható! (konyvmolykepzo.hu)

Heir to Edenbrooke (Edenbrooke, #0.5) by Julianne Donaldson | Goodreads

Beszélgetések, interjúk a szerzővel:

Julianne Donaldson: How I Turned My Throw-Away Soul into My True Self — Tamara K Anderson | Author , Podcaster, Speaker

Stories of Hope in Hard Times: Julianne Donaldson: How I Turned My Throw-Away Soul into My True Self on Apple Podcasts

Peggy Eddleman: Will Write For Cookies: Julianne Donaldson: Interview, Giveaway, and Best „How I Got My Agent” Story EVER.

Jen Spencer’s Ten-Minute Book Club with Author Julianne Donaldson (youtube.com)

Blackmoore: A Proper Romance, by Julianne Donaldson – A Review – Austenprose

Julianne Donaldson’s ‘Edenbrooke’ is a happy surprise (crackingthecover.com)

Julianne Donaldson (Author of Edenbrooke) (goodreads.com)

Julianne Donaldson

Regency Retreat