Romantikusrágcsáló

100 szavas írásaim

Kánikula

Ülök, és folyik rólam a víz. Alig egy karnyújtásnyira tőlem pörög a ventilátor, de csak a meleg levegőt mozgatja a szobában. Hogy lehet így dolgozni? Mégis pötyögök a billentyűzeten, mert a szöveg nem írja meg magát. Letörlöm a homlokomról az izzadságcseppeket. Száraz a torkom, innom kéne valamit. Hidegre vágyom, de nem készítettem be semmi a hűtőbe. Jó lesz a víz is… Felkelek, kimegyek a konyhába, és leveszek a polcról egy poharat. Megnyitom a csapot, de nem jön semmi. Ez meg hogy lehet? Ekkor a nyitott ablakon át hangos zajok törnek rám, gyorsan kinézek. Csőtörés! A boltok meg már bezártak.

***

Halloween parti

A zene a mellkasomban dübörög, a fényektől hunyorgok. Próbálom kerülgetni a jelmezbe öltözött embereket, hogy elérjek az italokig.

– Fúj, de büdös vagy! – szól rám egy hang. 

Nem törődök vele, csak a piára koncentrálok. Lehetőleg valami töményet és keserűt akarok, amitől érzem, hogy élek.

– Elég ijesztő vagy – kiáltja a fülembe valaki. Mégis milyen legyek, ha most másztam ki egy sírból? A jobb karom így is ott maradt.

Hirtelen más zene kezdődik, körülöttem mindenki ugrálni kezd, de én rendíthetetlenül próbálok elérni az asztalhoz. Egy fiú nekem jön, erre a bal karom leesik.

– Bocs, véletlen volt – nevet.

Remek. Mégis hogy igyak kéz nélkül?

***

A rózsa

A növény a csipkefüggönyön át beszűrődő napsugarak fényében úszott. Nem veszett el a szalont betöltő, festett mezei virágok között, mert a puha párnán kiemelt helye volt: aki belépett a szobába, egyből észrevehette kalitkáját, a hanyagul ottfelejtett fakeretet. A rózsa minden nap csak kicsit növekedett. Sötétzöld, csavaros szára, recés szélű levelei éppúgy kiemelkedtek a feszes, vajszínű vászonból, ahogy buja, vöröslő szirmai. Tüskéi valamilyen oknál fogva nem voltak. A kertben burjánzó selymes, illatos társai helyett ő csak enyhén idézte meg tulajdonosa parfümjét, aki a keret szélénél, az anyagba szúrva hagyta a tűt. A belé fűzött utolsó cérnaszál csak arra várt, hogy elvarrják.

***

Az utolsó

A növény napsárga, cirógatóan meleg fényben fürdött a búra alatt. A vékony, élénkzöld szár és az egykor létező, lédús barackot idéző virág mohón szívta magába a földjébe csepegtetett, óráról órára pontosan adagolt tápanyagokat, miközben a szobát betöltő, kismadarakként csipogó gépek folyamatosan jegyezték apró rezdüléseit. A rostokban futó, megállíthatatlan növekedni akarás hosszú számsorként jelent meg a falra szerelt képernyőn, az egyre hegyesebb tüskék és a világosságot magukba ivó, csipkés szélű levelek pedig girbegurba vonalakként. Az utolsó rózsát láthatta mindenki, aki áthaladt a termen, bódítóan finom illatát azonban csak az érezhette, akinek engedélye volt rá, hogy levegye róla az üveget.

***

Végzetem

Óvatosan magához húz, a hátam a mellkasához simul. A szívem gépként dübörög a bordáim alatt, a vér a fülemben dobol. A bőre túl puha, az illata túl mentolos. Gyengéden a kulcscsontjára fordítja a fejem, a keze az arcomhoz ér. A gyomrom összeszorul, megborzongok. 

– Nyugi – suttogja a fülembe, de csak még több izmom feszül meg. Képtelen vagyok elengedni magam. 

A könyökömmel próbálom eltolni magamtól, de a másik karjával még erősebben gúzsba köt. Nincs menekvés, végképp elvesztem. Behunyom a szemem, beszivom a mentolt, és számolok. 

Egy: van egy jobb hely.

Kettő: csipkebokor vessző.

Három…

Az utolsó hang, amit hallok, a csontom roppanása.

Éjfél előtt (novella)

Vidám nevetés szűrődik be a nappaliból a konyhába. Mivel Eszter napközben elfelejtett elmosogatni, és behűteni a pezsgőt, az utolsó fél órában mentem a menthetőt. A kezem csuklóig habos, ujjbegyeimet szívja a víz, de rendületlenül küzdök a halom pohárral. Vagyis bögrével, mert rendes poharakra egyelőre nincs pénzünk.

Talán a következő fizetés után…

Már az is nagy szó, hogy sikerült albérletet találni a munkahelyünkhöz közel. Minden megtakarításunk elment a kaucióra, és olyan különlegességekre, mint a pezsgőspohár, már nem jutott. Így is tiszta szerencse, hogy csak Eszterrel, a munkatársammal és újdonsült barátnőmmel kell osztoznom a lakáson. És a bátyjával, aki gyakran beugrik hozzánk munka után.

Márk sokat beszélget velem. Ha összetalálkozik a tekintetünk, elmosolyodik. Ha leülünk az asztalhoz, mellém ül. Ha összeér a könyökünk…

– Hol van a pezsgő? – jelenik meg Márk az ajtóban. Mély hangjától rögtön libabőrös leszek, a lábam megremeg. A víz alatt úgy rászorítok a szivacsra, hogy a körmömmel belevájok a tenyerembe. Miért pont neki jutott eszébe? Nem kéne ennyit gondolnom rá.

– Betettem a hűtőbe, de előbb el kell mosogatni – felelem, és közben reménykedek, hogy a hangom nem árul el.

– Ráérsz – legyint, majd a hűtőhöz lép, és kinyitja.

Ketten együtt annyira kitöltjük a kicsi konyhát, hogy nem kizárt, egymás elől szívjuk el a levegőt. Vagy egymásnak hagyjuk meg? A biztonság kedvéért csak aprókat lélegzek. Túlságosan bejön nekem. Alig magasabb nálam, könnyedén át tudnám karolni a nyakát, és magamhoz húzni, miközben beletúrok dús, barna hajába, aztán…

A hűtő tartalmát nézi, és nagyokat hümmög.

Szégyenemben az ajkamba harapok, a kezem mozdulatlan a vízben. Mindössze egy tegnapról maradt pizzaszelet, három kockasajt, és Eszter cukormentes joghurtjai árválkodnak benne. Látom Márk arcán a fintort, de van benne annyi, hogy nem tesz szemrehányást. A húgának persze azonnal megjegyezné, de nekem nem. Ez vajon jó jel?

Megpöccinti a pezsgős üveget:

– Tényleg nem elég hideg. – Beteszi a fagyasztóba, a karóráján pedig beállítja az időzítőt.

Egyre hangosabban hallom a petárdaropogást, a trombitálást. Közeledik az éjfél. Sietni kéne, de nem akarok. Végre úgy vagyunk kettesben, hogy nincs ott Eszter. Vajon mit szólna, ha megtudná, hogy odáig vagyok a bátyjáért? Tuti, megnyúzna…

– Szóval… – néz körbe a koszos tányérokkal és evőeszközökkel teli konyhapulton. – Hol vannak a poharak?

– Itt ­– emelek ki a mosogatóvízből egy két decis bögrét, amit még Eszterrel a karácsonyi vásáron vettünk. Az első fizetésünket forralt borral ünnepeltük, a bögrét pedig megtartottuk emléknek.

Márk felhúzza a szemöldökét:

– Úgy értem, hogy a pezsgőspoharak.

– Az nincs – teszem a csepegtetőtálcára az olcsó kerámiát, miközben próbálok nem elolvadni Márk csillogó szemétől.

– Akkor felesleges volt ébresztőórát venni a húgomnak karácsonyra, igaz? – sóhajt egy nagyot.

– Ha ez megnyugtat, annak is hasznát veszi – felelem mosolyogva, mire elneveti magát.

– Rendben, legközelebb pohárkészletet kaptok. De most segítek – azzal belenyúl a kihűlt mosogatóvízbe, és vadul keresni kezdi a poharakat. Addig kavarja a vizet, míg rá nem lel valamire…

A kezemre.

Még a víz alatt is bizserget az érintése, pedig már az egész tenyerem ráncos. Nem merek megmozdulni. Előfordult már, hogy Márk megérintett.

Egy óvatos, meleg kézfogás.

Egy apró mozdulat a hajamnál.

Egy finom érintés a karomon.

Márkra nézek, a tekintete most más. A szemem és a szám között ugrál, mintha vacillálna. Belülről feszít a kérdés, vajon mit akar tenni? És én mit akarok? Átlépni a határt, és megtudni, mi vár rám a túloldalon. Talán Esztert se zavarná…

Remélem.

Az ereimben forróság száguld végig, a gyomrom remeg. Közelebb hajolok, és megcsókolom Márkot. A szája puha, csokoládéízű, a bőre enyhén borostás, mégis kellemesen cirógat.

Egyszer csak elengedi a kezem a vízben, és magához húz. Vizes ujjaim az ingébe kapaszkodnak, eláztatva azt, de az övé ugyanezt teszik a derekamnál. A konyhapultnak nyom, én pedig még szorosabban vonom magamhoz. A külvilág megszűnik, már nem hallom a petárdák pukkanását, a hangos hahotázást, a lüktető zenét. Még egy határt átlépünk – együtt. Ajkaink szétnyílnak, és elveszünk egymásban, most már türelmetlenül, éhesen.

Az órája csipogása töri meg a pillanatot.

– A pezsgő – kap észbe.

– A poharak – jut eszembe, és már mozdulunk is.

Gépiesen mozgok, még mindig a csók hatása alatt állok. Vadul forgatom fel a mosogatótálcáról a bögréket, kávéscsészéket, miközben ő a pezsgőt próbálja felbontani. Halk pukkanás, majd az üveg szája a pohárhoz koccan.

– Mikor lesz éjfél? – kérdezem, miközben a karácsonyi bögrét tartom, hogy könnyebb legyen neki önteni.

– Még öt perc – pislant Márk az órájára. – Annyi elég lesz.

– Mire? – nézek rá kérdőn.

– Még egy csókra.

Összemosolygunk.

Hamarosan új év – új kezdet.

(2024)

Dawis 1. – A vacsora (novella)

1855. London

Alighogy Dawis, a komornyik odakanyarította az utolsó betűt is teendőinek hosszú listájára, meghallotta a csörömpölést. Összerezzent, mire egy hatalmas fekete tintafolt csöppent a lap aljára, majd lefolyt a szélén. Rányomta gyorsan az itatóst, de az sem segített. Inkább hagyta az egészet. Előkapta zsebóráját, és felpattintotta a fedelét. Kilenc óra múlt húsz perccel,és máris felfordulás van a házban? Felállt, szokásához híven megcsörgette zsebében a kulcsokat, és elindult megnézni, mi folyik az alagsorban.

Ahogy közeledett a díszvacsora napja, egyre több ősz hajszálat fedezett fel a feje tetején. A kis dorseti kúria, ahol az inaskodást kezdte fiatalon, nyomába se ért jelenlegi munkahelyének. A remeteként élő baronet mellett alig volt tennivaló, de a pénz se volt sok. A hosszú évek alatt azonban megtanulta megbecsülni jól fizető állását egy gróf londoni házában, ugyanakkor a felelősség is nyomta a vállát. És a sok teendő. Lord Templeton egyértelművé tette, mennyire fontos a közelgő esemény, és hogy nem tűr el hibát. Dawis értette a célzást: aki elront valamit, az hamar az utcán találja magát.

Az első útja Peterhez, a második inashoz vezetett, aki az egyik szomszédos szobában tisztogatta az ezüstöt.

– Mr. Dawis, már majdnem kész vagyok – mosolygott elégedetten a fiú. Dawis a szószos tálak fölé hajolt, amelyeken hemzsegtek az ujjnyomok. A nagyfülű fiú húsz éves létére rendkívül ügyetlen volt, Dawisnek mégsem akaródzott kiadni az útját, pedig számos alkalommal megtehette volna. Erősen emlékeztette valakire, aki ennyi idősen szintén hibát hibára halmozott, de aztán belejött. Elvégre mindenkinek jár még egy esély.

– Vegyél fel kesztyűt, és kezd újra – mutatott a foltokra. A fiú céklavörös lett szégyenében.

Ekkor a konyha felől újabb zaj ütötte meg Dawis fülét. Kifordult a szobából, és elindult a hang irányába. Az ablaktalan folyosó sötét volt, tíz év után azonban csukott szemmel is betalált volna bármelyik helyiségbe. Amikor átlépte a konyha küszöbét, a meglehetősen alacsony Mrs. Wilkinsonnal találta szembe magát.

– Mr. Dawis, megkapta már a grófnétól a végső létszámot? Jimmy most szed elő még több edényt.

Dawis lenézett. Az új inast gyakorlatilag elnyelte a konyhaszekrény, csak a cipője látszott ki. Mivel Dawis nem válaszolt, az asszony folytatta:

– Nekem azonnal tudnom kell, mennyi emberre főzzek! Melyik ház az, ahol a díszvacsora reggelén nem tudják a pontos létszámot? Én nem holmi szegénykonyhát vezetek, ahová boldog-boldogtalan betérhet…

– Tisztában vagyok a csalódottságával, Mrs. Wilkinson – szakította félbe Dawis. – Mindannyiunknak kihívás…

– Kihívás? – förmedt rá a nő. – Eddig mindig tudtam, mire számítsak. Ez a szakma pontos előkészületeket, gondos és precíz kivitelezést igényel. Hát, nem tudja?

– Sajnálom, Mrs. Wilkinson. – Dawis nyelt egyet, nehogy kicsússzon a száján egy sértés. A gyomra nem bírta volna el, ha mérgében a szakácsnő túlsózza az ételt. – Vigasztalja a tudat, hogy félig már el is készült. A gróffal és a grófnéval együtt huszonhatan lesznek.

Mivel a szakácsnő újabb megjegyzést készült tenni, Dawis gyorsan kifordult a konyhából. Még véletlenül sem akarta, hogy megfájduljon a feje. Nem értette, miért vele veszekszik a nő. Tehet ő arról, hogy a gróf utólag meghívott még pár vendéget? Van bármi köze ahhoz, hogy a grófné másik desszertet akart?

– Mr. Dawis! – Az egyik szobalány futott elé.

– Jenny! Megmondtam, hogy a házban nem szaladgálunk – korholta Dawis. A lány fürgesége saját bajait juttatta eszébe. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hasogatott a háta, fájt a dereka. – Mrs. Hudson küldte?

– Igen – bólintott egy nagyot a kipirosodott arcú lány. – Kitakarítottuk az ebédlőt, Patsy pedig kivasalta a terítőket.

– Jöjjön utánam – intett Dawis az egyik elzárt helyiség felé.

Amikor benyitott, enyhe dohszag ütötte meg az orrát. Megint elfelejtette kiadni valakinek a szellőztetést. A hatalmas vitrin roskadozott a porcelánoktól. Elővette zsebéből kulcscsomóját, és kikereste a megfelelőt. A zár szerencsére tökéletesen működött, pedig már jó ideje rá fért a csere. Egy újabb feladat a hosszú lista aljára.

Nyílt a szekrény, Jenny az egyik tányérért nyúlt, ám Dawis elkapta a kezét:

– Ha végzett, szóljon! Megszámolom őket – sandított a lányra, aki megilletődve biccentett egyet, mire Dawis engedett a szorításán. Ha a porcelánnak baja esik, ajánlólevél nélkül teszem ki a szűrét…

A gondolatra összerándult a gyomra. Ugyan mit ér az ember ebben a világban ajánlólevél nélkül? Semmit. Ha a kis Jenny hibázik, elsőként a komornyikot vonják felelősségre. Ösztönösen a derekához kapott. Ötven felett aligha válogathat a lehetőségek közül. Jenny pár nap alatt talál új munkát magának bármelyik előkelő háznál, de Dawis… Milyen megalázó lenne újra inasnak lenni! De komornyiknak meg ki alkalmazná? A feladatokra kell összpontosítania, akkor nem lesz gond.

– Mr. Dawis, megjött a szesz! – Az első inas szóhasználatától felállt a hátán a szőr. A férfi még a fáradtságot sem vette, hogy odajöjjön hozzá, ehelyett bekiabált. Dawis többek között ennek tulajdonította egyre növekvő ráncainak számát.

– Bor, Perkins, méghozzá egyenesen Franciaországból – helyesbített Dawis fennhangon, miközben otthagyta Jennyt.

Nagy léptekkel követte Perkinst a hátsó ajtóhoz, ahol már várt rá két rekesz bordeaux-i. Megszámolta a palackokat, átvette a számlát, majd a férfival levitték az árut a borospincébe. Amikor a kellemesen hűvös levegő megcsapta az arcát, és letette a ládát, rögtön megbánta, hogy nem Perkinssel vitette le mindkettőt. Öreg volt ő már ehhez.

– Ez aztán jóféle lehet – kapott fel egy üveget Perkins, és forgatni kezdte a gyertya pislákoló fénye mellett.

– Tegye le – rivallt rá Dawis. – Az skót whisky, ráadásul őlordsága kedvence.

– A helyében én is szeretném – villantotta meg hófehér fogsorát a férfi. Visszatette a polcra, és elindult a kijárat felé.

– Tartsa magában a megjegyzéseit, ha jót akar – kiáltotta utána Dawis, de Perkins addigra már felment a lépcsőn.

Dawis rámarkolt a kezében lévő kulcsokra. Nem bízott benne. Rendkívül idegesítette, hogy Perkins időnként el-eltűnik tíz percre, és nem tudja, hova. Már csak az kéne, hogy engedély nélkül lejusson pincébe! Mielőtt elhagyta volna a helyiséget, megigazította az üveget. Sajnos nagy szüksége volt Perkins tapasztalatára. Egyenesen egy márki háztartásából sikerült átcsábítani magasabb bérért, majdnem annyiért, amit Dawis is kapott, a következő lépés pedig a komornyik pozíciója lett volna neki.

Dawis nyújtózkodott egy kicsit, mire roppant egyet a nyaka. Néha napján engedélyezett magának egy rövid álmodozást egy csendes kis vidéki házikóról, de aztán el is hessegette a gondolatot. Neki sok teendő, jövés-menés, intézkedés kellett egy nagy házban sok emberrel körül véve.

– Mr. Dawis, odalent van? – Mrs. Hudson dallamos hangjára felkapta a fejét. – Megjöttek a virágok!

Dawis felbaktatott a lépcsőn, elfújta a gyertyát, majd gondosan lelakatolta az ajtót. Ahogy a házvezetőnővel a hátsó bejárat felé tartott, könnyebbé váltak a léptei. Amikor kinyitotta az ajtót, egy fiú hatalmas liliomcsokrot nyomott az arcába. Alig várta, hogy Perkins és Jimmy felvigyék a földszintre, ugyanis folyamatosan tüsszentenie kellett tőle.

– Jó ízlése van a grófnénak, ha virágokról van szó, nem gondolja? – nézett rá Mrs. Hudson.

– Minden bizonnyal – motyogta Dawis a bajsza alatt. Ki nem állhatta a virágokat, többek között ezért sem vágyott vidékre megint.

– Ön talán nem örül?

– Távol álljon tőlem, hogy bármiféle véleményt nyilvánítsak munkaadóim döntéseit illetően – válaszolta Dawis, márpedig nagyon szívesen megtette volna.

Amióta a gróf megnősült, elárasztották a házat a rózsák, a liliomok és a legkülönfélébb zöld növények, Dawisnek pedig állandó gondot okozott torokköszörülésnek álcázni a köhögését. Még a végén azt hiszik, beteg! Tudta, hogy megy ez: először csak pihenni küldik pár napra, aztán hirtelen azon kapja magát, hogy Perkins irányít mindent. A férfi viszont egyáltalán nem foglalkozna Peter kitanításával. Perkins csak várjon a sorára… Azzal Dawis becsukta az ajtót, és elindult, hogy megnézze, hogy áll kis inasa az ezüstökkel.

***

A kandallón lévő óra ütött egyet, Dawis keze pedig megállt a levegőben a halvillával.

– Rossz tálcát hoztam, Mr. Dawis? – kérdezte remegő hangon Peter.

– Semmi baj – tette vissza a villát a tálcára Dawis. – Van még időnk este nyolcig. Kérlek, hozd ide a másikat!

Peter elsietett, Dawis pedig elgondolkodott. Ez az első alkalom, hogy más valaki szolgálja fel a teát. Egyszerűen lehetetlen, hogy mindenhol ott legyen, legszívesebben mégis ezt tette volna. A sors fintora, hogy kizárólag Perkinsnek volt megfelelő gyakorlata ahhoz, hogy helyettesítse. Az evőeszközre meredt, amit legszívesebben a férfi karjába szúrt volna. A vacsora fontosabb…

– Mr. Dawis – szólította meg Jimmy –, Mrs. Wilkinson kérdezi, hogy felküldheti-e velem a gyümölcsöket. Azt mondja, kevés a hely a konyhában.

Dawis óvatosan a fiúra rásandított. Ha jól tippelt, akkor az állványok megrakva legalább húsz fontot nyomtak, Jimmy pedig csak egy vézna, tizenhét éves volt.

– Várd meg, amíg Perkins felszabadul, és hozzátok együtt – mondta a fiúnak, és visszafordult az asztalhoz, hogy ellenőrizze eddigi munkájukat.

Balra villa, jobbra kés. Balra villa, jobbra kés. Kés mellett kanál. Balra villa, jobbra… Sok év alatt a mozdulatok berögzültek, nem is volt tudatában a cselekvésnek, éppen ezért időközönként újra és újra átnézte, nem hagyott-e ki valamit.   

– A húsvilla – szólalt meg a háta mögött Peter. Meglepően gyors volt, ami elégedettséggel töltötte el Dawist.

Amikor végeztek a terítéssel, visszatért az alagsorba, hogy ellenőrizze a többiek munkáját. A ruhaneműknek fenntartott helyiségben Jenny hattyúkat hajtogatott azokból a szalvétákból, amiket Patsy rakott elé. Dawis alaposan megvizsgálta őket, a tökéletesség jegyében hármat újra elkészíttetett vele. A konyhába éppen hogy csak belesett. Mrs. Wilkinson a szakácskönyve fölé hajolva olvasta fel a hozzávalókat, a konyhalány pedig egyesével hozta ki őket a kamrából. Mrs. Hudson a szobalányoknak osztott ki feladatokat, mondandója végén pedig Dawis egy elégedett bólintással nyugtázta, hogy minden rendben halad. A gyomrában lévő görcs lassan kiengedett. Már csak pár óra volt vissza a vacsoráig. Vajon van még valami, ami kimaradt?

– Mr. Dawis – szólította meg Perkins, nyomában Jimmyvel.

– A tea? – kérdezte Dawis, amikor a férfi megállt előtte a folyosó közepén.

– Természetesen rendben volt – vigyorgott Perkins. – Ha felvittük Jimmy-vel a gyümölcsöket, szívesen felhozom a sherryt.

Dawist leverte a víz. Miről beszél ez? Milyen sherry?

– Tudja, amit a hölgyek fogyasztanak el, amikor…

– Nem most kezdtem a szakmát, Perkins – szakította félbe, miközben kezét ökölbe szorította, körme a bőrébe vájt. – Az italokhoz magának semmi köze – vágta a fejéhez, majd rohamléptekben megindult a pince felé.

A szíve már a torkában dobogott, amikor a vasajtóhoz ért. Idegesen turkált a zsebében a kulcsok után, és próbálta felidézni, milyen palackok sorakoznak a polcokon. Egy ilyen hibáért vajon kirúgás jár, vagy csak csökkentik a bérét?

Felülről a harmadikon van a portói és a madeira. Eggyel lejjebb a pezsgő. Ma vittem be két rekesz bordeaux-it, és közvetlenül a chardonnay mellé tettem.

Remegő kézzel illesztette bele a lakatba a kulcsot, majd elfordította. Mi lesz, ha nem talál sherryt? Mivel tudná helyettesíteni?

Meggyújtotta a bejáratnál elhelyezett gyertyát, és lement a lépcsőn. Fél óra kutakodás után rálelt rá egy kisebb ládára a sarokban, amit pókháló és fűrészpor lepett be. Kihámozott belőle egy üveget, és megkönnyebbülve szorította magához. Eredeti spanyol. Egészen addig nem volt hajlandó elengedni, míg szobája biztonságába nem vitte. Már csak az volt a kérdés, honnan szerez hozzá poharat?

***

– Itt egy sincs, Mr. Dawis – sóhajtott Jimmy, és becsukta a szekrényt.

– Keress tovább – utasította Dawis, miközben az ablakon beszűrődő gyenge fény felé tartott egy kristálypoharat. Túl nagy volt.

Az egész szekrénysor tele volt a legkülönfélébb ezüst evőeszközökkel, gravírozott poharakkal, kézzel festett porcelánokkal, de pont az hiányzott, amire a legnagyobb szüksége volt. Lehetséges, hogy soha nem is tartottak ebben a házban sherrys poharat? Az teljes mértékben kizárt! Látta valahol. Valamikor. De már nem emlékezett…

– Ez az, Mr. Dawis? – kérdezte a háta mögött Peter, mire megfordult. A fiú egy konyakospoharat tartott felé. Dawis megrázta a fejét, majd elővett a zsebéből egy zsebkendőt, és megtörölte a homlokát. Nem akart egy ilyen apróságon elcsúszni. – Megnézzük máshol? – érdeklődött a fiú.

– Már mindenhol kerestük – jegyezte meg halkan Jimmy.

Dawis szeme ide-oda pattogott a két fiú között. Peter arcáról sütött a kétségbeesés, míg Jimmy-éről a elégedetlenség. Kétségkívül találtak volna neki hasznosabb tevékenységet is… Visszacsúsztatta zsebébe a kendőt, majd letette a poharat.

– Vegyétek elő a konyakosokat, és törölgessétek meg őket – adta ki a feladatot, majd fogta magát, és kimenekült a szobából. Dönthetett volna úgy, hogy tovább keresteti az inasokkal, de feleslegesnek érezte. Más megoldásra volt szükség. Épphogy egy órácska maradt a vendégek érkezéséig, addig pedig még egyszer ellenőriznie kell mindent.

Alig lépte át a küszöböt, beleütközött Perkinsbe.

– Mr. Dawis – vigyorgott rá a férfi, amitől felállt a szőr a tarkóján –, segítsek felvinni a sherrys poharakat?

Dawis farkasszemet nézett vele. Különös érzés fogta el, ahogy a férfi kiejtette a sherry szót. Honnan tudta, hogy azt kereste?

– Jimmy és Peter már foglalkozik velük – felelte Dawis erélyesen. – Menjen, és kérdezze meg Mrs. Hudsont, szüksége van-e magára.

Perkins fapofával, szótlanul távozott. Az, hogy nem vágott neki vissza, gyanús lett Dawisnek. Eddig nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy a férfi néha eltűnik, mert a munkája kifogástalan volt, de most…

– Jimmy, segített neked Perkins felvinni a gyümölcsöket? – lépett Dawis a fiúk elé.

– Igen, Mr. Dawis, de csak egy kosárral – felelte Jimmy.

– Csak eggyel? És a többi?

– Azt mondta, maga adott másik feladatot is neki, és ott hagyott – vonta meg a vállát Jimmy, mint akinek nem számít.

– Milyen feladatot? – kérdezte Dawis.

– Nem tudom, de láttam, amikor bement a konyha melletti szobába.

– Amit nem használunk? – szólt közbe értetlenkedve Peter.

– Igen – erősítette meg Jimmy.

Dawis megcsörgette zsebében a kulcsokat. Az volt az egyetlen helyiség az egész házban, amit nem zártak, ugyanis teljesen üres volt. Vagy mégsem? Otthagyta az inasokat, és elindult, hogy szemrevételezze, hol is üti el az időt Perkins.

A konyhában nagy volt a sürgés-forgás, ezért Dawis óvatosan lopakodott el az ajtó előtt, nehogy Mrs. Wilkinson meglássa, és panaszkodni kezdjen neki. A jelenlegi helyzetben sem ideje, sem pedig ereje nem volt az asszonyhoz.

Benyitott a helyiségbe, mire az a kevés fény egy székre és a rajta heverő könyvre vetült. Közelebb lépett, és kezébe vette a megfakult borítójú könyvet. Mr. és Mrs. Mull kézikönyve a háztartás vezetéséről. A felismerés, hogy Perkins titokban továbbképzi magát, szinte fejbe vágta. Hirtelen fáradtnak és tehetetlennek érezte magát. Az idő múlik, ő egyre idősebb és feledékenyebb lesz, Perkins pedig csak arra vár, hogy a helyére léphessen. Megéri küzdeni? Nem volna egyszerűbb azonnal átadni neki minden felelősséget? Volt egy kis félretett pénze ugyan, megtehette volna, hogy továbbáll, de valahogy mégsem vitte rá a lélek. Szeretett komornyik lenni, annak minden nyűgével-bajával.

Visszatette a könyvet, és már fordult volna ki a szobából, amikor meglátott a sarokban egy kis méretű ládát. Odament, és felnyitotta. A látványtól tátva maradt a szája. A sherrys poharak mértani pontossággal elrendezve feküdtek a puha lepedővel kibélelt dobozban. Dawis ökölbe szorított kézzel meredt a törékeny tárgyakra. Hogy merészelte? Egyre kevésbé bírt nehezet cipelni, és tény, hogy listát kellett írnia a teendőiről, de nem volt agyalágyult. Egyáltalán mikor jutott hozzá a poharakhoz, ha nem volt kulcsa a helyiségekhez? 

Dawis az idegességtől remegő kézzel, görcsbe rándult gyomorral ragadta meg a ládát, majd a saját szobája felé vette az irányt. Csak ekkor jutott eszébe, hogy múlt héten a férfival rendeztette át a vitrineket, amikor a grófné új teáskészlete megérkezett. Perkins tehát egyértelműen a vesztét akarta. Szembesítse a gyarlóságával? Semmit sem ért volna el vele – továbbra is Perkins marad a házban a második legtapasztaltabb munkaerő. Egy biztos: nem engedhette, hogy sherrys poharak helyett konyakosban szolgálják fel az italt.

***

A vacsora látszólag probléma nélkül zajlott le. Dawis annyira koncentrált a bor kitöltése közben, hogy eszébe sem jutott meglesni Perkins arcát. Biztos volt benne, hogy a férfi azt várja, mikor hibázik, hogy kárörvedő félmosolyt villantson felé. Valahogy úgy, ahogy ő is rajta tartotta a szemét Peteren, csak más okból. Az inas bármikor elvéthette a mozdulatot, Dawis pedig azonnal be akart avatkozni, mielőtt visszavonhatatlan károkat okoz, de legnagyobb megelégedésére nem történt semmi ilyesmi. Csak a desszert felszolgálása után döbbent rá arra Dawis, hogy a fiú milyen ügyesen helyt állt. És hogy ő maga is.

 Amikor az urak és hölgyek szétváltak, és két külön szalon felé vették az irányt, odalépett Perkinshez:

– Szolgálja fel velem a portóit – súgta a férfinak.

– Nem a sherryt? – nézett rá a férfi meglepetten.

– Az Peter és Jimmy dolga – válaszolta Dawis, majd a sarokban lévő asztalra mutatott, ahol tálcán sorakozva várták a sherrys poharak, hogy megtöltsék őket: – Hozza azokat utánam!

– Mr. Dawis… – kezdett bele valamibe Perkins, de Dawist nem hatotta meg. Túl jól érezte magát az uniformisban ahhoz, hogy törődjön az inas lelkével. A szalon ajtajához lépett, szélesre tárta, majd egy határozott mozdulattal intett a férfinak, hogy igyekezzen.

***

A vendégek lassan távoztak. Amikor végre az utolsó is elhagyta a házat, Dawis elküldte Jimmyt enni, Petert pedig gyertyákért. A hallban várta a fiút, hogy visszatérjen. Összességében büszke volt rá, ezért megígérte magának, hogy a következő napokban kevésbé nehéz feladatokat fog adni neki. Az ezüstneműk tisztítása viszont továbbra is az ő feladata marad majd. Szívesebben vette volna, ha egy nap Peter követi őt, de ettől még nagyon messze állt a fiú. Ellenben Perkins…

– Mr. Dawis, én… – jelent meg mellette az emlegetett. – A sherrys poharakat nem azért vittem…

– Ne mentegetőzzön. Felesleges – intette le Dawis. – Menjen, és vacsorázzon meg maga is.

– Értem – válaszolt meghunyászkodva Perkins, majd hátat fordított neki, és elment.

Dawis még állt egy darabig a hallban, és a cipője orrát bámulva merengett el a jövőjén. Úgy érezte, fel kell még írnia egy feladatot a listájára, addig pedig nem vonulhat pihenőre. Biztos volt benne, hogy egy nap majd Perkins veszi át tőle a komornyik feladatait, ami némi szomorúsággal töltötte el, addig viszont mindent meg akart tenni, hogy Peter készen álljon az első inas pozíciójára. Elvégre kell valaki, aki Perkins sarkában is ott liheg. Kell valaki, aki emlékezteti a férfit, hogy minden múlandó.

– A gyertya, Mr. Dawis!

Dawis felkapta a fejét. Még ő volt a komornyik, a nap pedig számára ér véget utoljára. Átvette a gyertyatartót Petertől, elküldte őt is vacsorázni, majd megcsörgette zsebében a kulcsokat. Ideje volt körbejárni a házat, és becsukni az összes ajtót, amit csak lehetett.

(A szöveget gondozta: Szikora István.)

Életre szóló döntés – regény (beleolvasó)

1. fejezet

“1854. január 17. kedd

Csak úgy szaladnak a napok, pedig még rengeteg dolgom van London a nagy utazásig! Ma megterveztem, hogyan nézzen ki a veteményeskert. Három sorral többet szánok a karórépáknak, és kettővel kevesebbet a cékláknak.

Nota bene: az ellenfél megismerése kulcsfontosságú. Idén nem fogom karórépával etetni a csigákat!

Elizabeth G. Hamilton titkos feljegyzései (részlet)”

Andrew Templeton, Templeton harmadik grófja és Charlton ötödik vikomtja egy hampshire-i út kellős közepén egy kitört kerekű hintó mellett állt, és ez még mindig jobb volt, mint a szeretője puha, meleg ágyában feküdni. A kocsi, amit vendéglátója, Lord Aberdeen küldött elé a winchesteri vasútállomásra, fáradtan nyikorgott a hepehupás úton, így idő kérdése volt, hogy történik valami.

Ahogy történt egy hónappal korábban, amikor Christine de Bellefort St. James Parkra néző házában töltötte a délutánt. Már készült felvenni a felöltőjét, amikor az asszony ellépett a tükör elől, és odament hozzá.

– Szombaton is várlak – söpört le egy hajszálat a nő a válláról.

– Volt olyan, hogy nem jöttem? – igazította meg a mandzsetta-gombjait Andrew.

Christine hangosan felnevetett.

– Húsz év múlva is pont ilyen kiszámítható leszel.

Andrew egészen hazáig ezen töprengett. Az élete jól szervezett volt, minden tevékenységnek helye és ideje volt a napirendjében, de a gondolat, hogy ötvenévesen is Christinehez járjon, megrémítette. Még aznap eldöntötte, hogy szakít vele.

Egy hang hirtelen visszarántotta a jelenbe.

– Nem is értem, hogy történhetett ez – rázta a fejét bosszúsan Hugh Beresford, akiről egy órával ezelőtt derült ki, hogy Bradford grófja és Aberdeen közeli rokona. A vele egy magasságú, fiatalabb szőke férfi éppen folytatta volna a bosszankodást, de Andrew magához ragadta a szót:

– Milyen messze van a birtok?

– Lóháton fél óra – húzta el a száját Bradford, és elhajította megrongálódott kalapját, ami begurult a hintó alá. – Viszont nincsenek nyergek, így gyalog kell továbbmennünk.

– Elég vastag a kabátja? – kérdezte Andrew, és szorosabbra vonta nyaka körül a gallérját.

A férfi bólintott, és már indultak is.

A bőrét csipkedő hidegben a meleg gyapjú jól szolgált Andrewnak, a séta pedig felfrissítette. Pontosan annyira volt kijózanító, mint Christine folytatásért könyörgő levelei. Mikor lett ez a nő ennyire követelőző? Kizárólag azért vállalta az utazást, hogy megszabaduljon az őt ostromló sárga borítékoktól, és hogy még véletlenül se jusson eszébe a St. James Park környékére tévedni.

– Őszintén szólva, csodálkozom, hogy a nagybátyám meghívta – törte meg a csendet útitársa. – Rajtam kívül nem járt még vendég Dently Houseban.

Andrew meglepve nézett rá:

– Hogyhogy?

– Magam sem értem – meredt a távolba Bradford. Andrew követte a tekintetét. Az utat kopár tölgyfák szegélyezték, messzebb egy téli álmát alvó gyümölcsös és egy kőkerítés látszott. Hol lehetnek most? Félúton Winchester és Andover között?

Valahol az Isten háta mögött…

– Ha olyan birtokom lenne, mint Dently House – folytatta Bradford –, mindenkinek eldicsekednék vele. Mindössze százezer hold kiváló fekvéssel. A termőföldje átlagos, de Aberdeen és a bérlői jól megélnek belőle. Pénzt nem kímélve bővíti évről évre. Kíváncsian várom, idén mit talál ki.

– Mire gondol?

– Pár éve készült el az angolkert, utána megépítette az üvegházat az egzotikus növényeinek. Az unokahúgom tavaly azt írta, az apja drága futórózsákat rendelt Franciaországból, tulipánokat pedig Hollandiából.

– Akkor gondolom, végigvezet a birtokon – jegyezte meg szárazon Andrew. Ennél unalmasabb elfoglaltságot el sem tudott képzelni.

– Efelől semmi kétség.

Mit fog kezdeni magával öt teljes napig egy vidéki birtokon? Bradford valószínűleg nem morfondírozott ezen. Ruganyos léptei arról árulkodtak, hogy minél hamarabb oda akar érni. Végül is mi a legrosszabb, ami történhet? Hosszú beszélgetéseket folytat vele és Aberdeennel többek között politikáról, gazdaságról és Londonról vele és Aberdeennel. Az már a hintóban kiderült, hogy a férfit lenyűgözte a főváros, arról pedig Andrew órákig is képes volt beszélni.

– Tulajdonképpen mit keres egy skót nemes Dél-Angliában? – kérdezte Andrew, de útitársa csak megvonta a vállát.

– Nem rajong Skóciáért.

– Ahogy hallottam, Londonért sem. Nem emlékszem arra, hogy valaha is találkoztam volna vele a klubomban, vagy bárhol máshol.

– Nem túlzottan társasági ember.

Lehet huzamosabb ideig a fővároson kívül élni? Andrew számára ez elképzelhetetlen volt. A kimeríthetetlen pénzügyi lehetőségek, a klubban elköltött ízletes ebédek, a szokásos péntek esti kártyaparti a barátokkal, és a gyorsan lebonyolított… Nem, ennek már vége! Megunta az óramű pontosságú érkezést, a kertelés nélküli vetkőzést, az alkalomról alkalomra berögzült mozdulatokat, és a mímelt évődést. Idejét sem tudta, mikor csókolt meg utoljára nőt érzéssel. Christine állandóan aggódott a szétkenődő rúzsa, az összekuszálódó haja vagy a bőre egységét megtörő arcpír miatt, ami néha kifejezetten lehangolta.

Már nincs szükségem rá.

Bár a távolban még nem tűnt fel Dently House, a környék rendezettségéből ítélve közel jártak. Ian Elias Hamilton, Aberdeen grófjának keze nyoma mindenhol ott volt. Az út kiszélesedett, a gondosan karbantartott árkokat pedig kisebb, kopár cserjék választották el a parlagon heverő földektől.

– Ha átvágnánk az irtáson, rögtön kiérnénk az andoveri útra – magyarázta Bradford. Andrew meglepődve hümmögött, mire a férfi folytatta: – Minden nyáron, amit itt töltöttem, körbelovagoltam a vidéket. Jobban ismerem, mint a tenyeremet. Nézze, innen már látni a házat!

Elhagyva egy kisebb dombot, a szürke, jellegtelen tájból valóban előbukkant a hófehér udvarház. Áthaladtak egy páratlanul megmunkálást kovácsoltvas kapu alatt, és Andrew máris többet látott a Tudor-stílust idéző, kétszintes épületből. Barátságosnak tűnt a kietlen környezetben.

– Fogadok, mire átlépjük az ajtót, már hozzák is a teát – vigyorgott Bradford, és összébb húzta magán a kabátját. Vele ellentétben Andrew még el tudott volna időzni a hidegben. Akármennyire is csábítóan hangzott egy csésze forró ital – vagy egy pohár whisky –, fecsegő nők társaságára nem vágyott.

Eszébe jutott, ha Londonban maradt volna, akkor ebben a percben az anyja szalonjában ülne, miközben azt hallgatná, hogy harminc évesen ideje lenne elhagynia a rossz szokásait. Az utóbbi időben az anyja minden alkalommal elmondta ezt neki, és még gyakoribb találkozókra invitálta, ezzel viszont csak azt érte el, hogy Andrew mind ritkábban jelent meg nála. Dently House hirtelen tökéletes menedéknek tűnt.

Itt se Christine levelei, se az anyám nem háborgat.

– Aúúú! Mi a… –­ kiáltott fel Bradford a feje búbját simogatva, amikor elhaladtak egy göcsörtös törzsű tölgyfa alatt. A lába mellett egy félig megrágott alma gurult el, és állt meg az út szélén. – Mit keresel te ott? Le fogsz esni – nézett fel a fa vastag ágai közé.

Andrew a válaszképpen érkező, kuncogó hang irányába fordult. Az ágak között egy kék ruhába öltözött lány gubbasztott.

– Eddig még egy fáról sem estem le, veled ellentétben – felelte, és megfontolt lépésekkel leereszkedett. Csak az egyik lába érintette a talajt, amikor Bradford odament hozzá, felkapta, és egy ölelés keretében megpörgette a levegőben. Olyan hangos, örömteli kacagás ölelte őket körbe, hogy Andrew rögtön hátrált két lépést, és fohászkodva az égre emelte tekintetét.

Már csak az hiányzik, hogy megcsókolja…

– Honnan szereztél almát télen? – tette le a földre Bradford a lányt.

– A kamrából loptam – vágta rá. Mindössze a férfi válláig ért, de alacsony létére arányos testalkattal bírt.

Három illemszabályt is megszegett. Nem volt rajta kalap, a haja sem volt feltűzve, a ruhája pedig hagyott magán kivetni valót: itt-ott kéregdarabok borították, a vállán lévő leplen pedig egy rövid szakadás éktelenkedett. Nem éppen szalonképes úrihölgy. Bradford ennyire kedveli a szolgálólányok társaságát?

– Ó, milyen faragatlan vagyok! – kapott észbe a férfi. – Lizzy, hadd mutassam be Lord Templetont.

A lány ránézett vidám zöld szemeivel, amiket dús, barna szempillák takartak, művészien ívelt szemöldökkel övezve. Kedvesnek tűnt, és teljes mértékben átlagosnak.

– Az unokahúgom, Lady Elizabeth Hamilton – folytatta Bradford, Andrew pedig a nyelvébe harapott.

Nem tudta, hogy Aberdeennek van egy lánya. Mennyi lehet? Tizenhat-Tizenhét? Megfeddte magát, amiért utazás előtt nem nézett jobban utána a gróf családi helyzetének. Őszintén remélte, hogy visszaküldik majd a gyerekszobába. Egy feleség fecsegéséhez ideig-óráig még képes lett volna jó képet vágni, egy bakfiséhoz viszont nem. Illendően kezet csókolt neki, és hátrált még két lépést.

– Papa nem küldte el a hintót Winchesterbe? – kérdezte a lány.

– Kitört a kereke. Kénytelenek voltunk az út hátralevő részét gyalog megtenni – felelte Bradford.

– Fogadjunk, a kocsis teljesen kikelt magából. Ahogy öregszik, egyre zsémbesebb – mosolyodott el. – Milyen volt a vonaton?

Andrewnak először fel se tűnt, hogy a kérdést a lány hozzá intézte. Gyorsan a ház felé kapta a tekintetét, és hagyta, hogy Bradford válaszoljon helyette:

– Hosszú és kényelmetlen, de a táj mindenért kárpótolt minket.

– Akkor bizonyára jól fog esni a tea. Mama úszni fog a boldogságban, ha meglát – azzal megragadta Bradfordot, aki széles vigyorral az arcán hagyta, hogy a lány maga után húzza.

Nem belekarolt, hanem összekulcsolta a kezüket. Mit is mondott neki a hintóban a férfi? Nemrég örökölte meg a grófi címet, és mivel éveken át nem járt Hampshireben, eldöntötte, hogy meglátogatja a rokonait. Csak nem azért jött, hogy eljegyezze Aberdeen lányát? Unokatestvérek, tehát egyházi felmentéssel megteheti. Oldalra döntötte a fejét, és figyelte, ahogy könnyed léptekkel haladnak előtte. Ha igen, akkor jól választott. Rendkívül csinos alakja volt, bár meglehetősen sokat csicsergett.

A faragott levélmintákkal díszített, tölgyfából készült ajtó és a márvánnyal borított hall látványára Andrew nem számított. Aberdeen tényleg nem fukarkodott a pénzzel, ha a saját házáról volt szó. Akkor mégis miért van itt? A férfi azért hívta, hogy birtokokat adjon el, de a jelek szerint nem szenvedett hiányt semmiben. Elképzelhető, hogy hozományra van szüksége a lánya számára?

– Biggs, itt van Hugh – kiáltott fel a lány, mire megjelent az idős, darabos mozgású komornyik. – Azonnal szólni kell a Mamának!

A komornyik elvette a kabátjukat, és eltűnt, hogy értesítse a ház asszonyát. Andrew őszintén remélte, hogy nagyon sokáig fog tartani, mire megtalálja.

– Ha megbocsátotok, kiküldök egy inast a lovászhoz – jelentette be Bradford, és már el is tűnt.

Andrew körülnézett. Vajon hol lehet itt a szalon? Legnagyobb sajnálatára az egyetlen menekülési útvonal – egy lépcső –, a lány mögött helyezkedett el.

– Hamarosan felszolgálják a teát a szalonban – intett jobbra a lány.

Remek!

Tett egy tétova lépést, mire az folytatta:

– Lesz sütemény is. Mama mindig megkéri a szakácsnőnket, hogy süssön almás pitét. Remélem, szereti.

Andrew biccentett egyet, és tett még egy lépést. Milyen messze lehet az az átkozott ajtó? Hat-hét lábnyira?

– Ha nem szereti, lesz keksz is – tette hozzá gyorsan, hátra kulcsolt kezekkel.

Nincs valami dolga a gyerekszobában?

– A vacsorát pedig nyolckor tálalják az ebédlőben – intett a lány a másik irányba, de Andrew nem látott mást, csak egy asztalt, virágokkal teli vázával. Jelen pillanatban azt se bánta volna, ha az alagsorba jut ki. Lépett hármat, mire a lány megint megszólalt:

– Az emeleten van könyvtár is. Papának sok érdekes botanikai szakkönyve van, de tartunk klasszikusokat is.

Andrew sóhajtott egyet.

– Befejezte? – nézett rá kérdőn, mire a lány arcát azonnal elöntötte a pír. Úgy megilletődött, hogy szólni sem bírt. Ehelyett összeszorította a száját, hunyorgott kicsit, majd toppantott egyet a lábával, és felszaladt a lépcsőn.

Ekkor halk kuncogás ütötte meg a fülét. Megpördült, és szembetalálta magát egy kisfiúval. Meg mert volna rá esküdni, hogy az előbb még nem volt itt. Nem lehetett több tíz évesnél, az öltözete pedig túlságosan előkelő volt ahhoz, hogy ő legyen a kifutófiú, így kizárólag Aberdeen örököse lehetett. Merev gallérú ing, gyerek méretű felöltő, gondosan megkötött kravátli. Ennek ellenére kócosabb volt, mint egy béreslegény.

– Én a helyében nem haragítottam volna magamra – vigyorgott kárörvendőn a fiú.

– Miért? – kérdezte gyanakodva Andrew.

Mielőtt választ kaphatott volna, kinyílt az ajtó, és Bradford lépett be rajta, kezeit dörzsölgetve. Andrew visszanézett, de a fiú már nem volt sehol, viszont a lépcsőn megjelent a köpcös, ősz hajú Aberdeen, nyomában pedig ott tipegett túlöltözött felesége.

A bemutatkozást követően végre beléptek a szalonba, ahol Lady Aberdeen azonnal elkezdte kitölteni a teát, ezzel pedig kezdetét vette a végeláthatatlan fecsegés. Miközben járt a keze, arról panaszkodott, hogy milyen rossz minőségűek az utak. Lehordta a hintó-készítőket, a kocsisokat és az útépítőket is. Andrew azt hitte, menten szélütést kap. Amikor Bradford felhozta Londont, az asszony rögtön lecsapott a lehetőségre, hogy számos, lánykori emlékét is megossza a fővárossal kapcsolatban. Tévedett. Inkább hallgatta volna a lányt, ő azonban nem volt sehol.

A fenébe! Hogy lehettem olyan fajankó, hogy megbántottam?

­­­***

– Már azt hittem, holnap reggelig teáztok – kukucskált be Lizzy Hugh szobájába. Alig bírta kivárni, hogy unokatestvére visszavonuljon. Körülbelül egy órán át hallgatózott és leskelődött, mire meghallotta jellegzetes lépteinek zaját.

– Miért nem jöttél le? – kérdezte a férfi, kezében egy dobozzal. Az utazóládák érintetlenül hevertek mögötte, de egy kisebb táskát már elkezdett kipakolni. Általában sok csomaggal érkezett, ami arra utalt, hogy hosszabb ideig marad Dently-ben – Lizzy legnagyobb örömére.

– Nem voltam szalonképes.

Egyszerűbb volt az öltözetére fogni, mint megmagyarázni, hogy miért nem hajlandó egy légtérben tartózkodni egy olyan modortalan alakkal, mint apja újdonsült vendége. Az anyja napok óta csak arról beszélt, miként kell viselkedni egy úriember társaságában, de azt nem részletezte, hogyan viszonyulnak majd hozzájuk a londoniak.

Úriember? Még mit nem!

Becsukta maga mögött az ajtót, és lehuppant az ágyra.

– Sosem vagy az – grimaszolt Hugh, mire Lizzy felkapta az egyik párnát, és hozzávágta. A férfi elkapta, és az ágy végébe hajította. Úgy dobott, mint Edward, az öccse. Laposan és rossz ívben. A férfi már betöltötte a harmincegyet, mégsem nézett ki többnek huszonötnél. Arca sima volt, és borotvált, haja pedig lenszőke, szeme örökké vidám. 

– A vacsorát is kihagyom, úgyhogy ha hoztál nekem ajándékot, akkor most kell átadnod – villantott felé egy széles mosolyt Lizzy a maga tizenkilenc évével, mire Hugh felhúzta a szemöldökét.

– Honnan veszed, hogy hoztam neked bármit is?

– Edward mesélte, hogy ő már megkapta a könyveit. Szóval hol az enyém?

– Ti ketten aztán megéritek a pénzeteket – ült le mellé Hugh, és felé nyújtotta a dobozt.

Lizzy azonnal elkezdte kicsomagolni. Amikor meglátta a lovat ábrázoló, faragott figurát, akkorát sikított, hogy unokatestvérének rá kellett tapasztani a szájára a kezét, nehogy az anyja rájuk törjön.

– Ez gyönyörű – húzta végig az ujját Lizzy a ló gondosan kimunkált sörényén. – Mindig is tudtam, hogy tehetséged van az ilyesmihez.

– Bőven volt rá időm tavaly ősszel – felelte komoran Hugh a fehér plafont bámulva.

Lizzy megsimogatta a ló hátát, majd az orrát is. Látszott rokona arcán, hogy éppen annyira megviselte apja, Edgar Beresford halála, mint az ő édesanyját. Sosem találkozott yorkshire-i nagybátyjával, de tudta, hogy unokatestvére felnéz rá, és szívéből szereti. Magához ölelte a lovacskát, és felé fordult:

– Milyen érzés, hogy most már te vagy a gróf?

– Néha még magam sem hiszem el – sóhajtott Hugh. – Olyan, mintha egyik napról a másikra felnőttem volna. Mindenki hozzám fordul a bajaival, és ki se látok a munkából. Csoda, hogy eljutottam idáig anélkül, hogy ne küldtek volna utánam egy tucat levelet.

Lizzy csak most vette észre az övéhez hasonló zöld szeme sarkában megbúvó ráncokat, a rá nehezedő felelősség tagadhatatlan jeleit. A magassága nem változott, a válla viszont kiszélesedett, talán hogy elbírja új pozíciója súlyát.

– Akkor esélytelen, hogy nálunk töltsd a nyarakat, igaz?

Hugh ránézett, és kedvesen elmosolyodott:

– Ne vágj ilyen csalódott képet, hiszen még csak most érkeztem.

Lizzyt napok óta foglalkoztatta Hugh jövetele. Edwarddal órákig tanulmányozták Nagy-Britannia térképét, hogy nyomon tudják követni útvonalát, Miss Watsont, az öccse nevelőnőjét pedig alaposan kifaggatták Yorkshire-ről és Londonról. Az anyja lelkesedése is határtalan volt. Imádta az unokaöccsét, így amikor Dentlyben tartózkodott, a legjobb szobát készíttette neki elő. Az ő kedvéért süttetett kis virág alakú süteményeket, mert emlékezett rá, hogy Hugh gyerekként nem volt hajlandó más formájút megenni, és kizárólag neki rendelt brandyt, a férfi ugyanis az apjától eltérően nem ivott whiskyt.

Hugh felkelt, és az egyik ládához lépett, hogy folytassa a kipakolást.

– Meddig maradsz? – kérdezte Lizzy, és felült az ágyon.

– Három hétig, aztán felmegyek Londonba.

Lizzy annyira meglepődött, hogy egy halk sikkantás hagyta el a száját.

– Mi is oda utazunk jövő hónapban!

– Csak viccelsz – nézett rá hitetlenkedve a férfi. – Még sose hagytad el Hampshiret. A legmesszebb, amerre jutottál, az andoveri birkavásár volt, ráadásul oda is én vittelek el.

– Attól tartok, ezúttal kénytelen leszek messzebb menni. Papa el akar adni egy-két észak-angliai birtokot, hogy pénzhez jusson az üvegház bővítéséhez, Mama pedig másról sem beszél, csak a közelgő szezonról – forgatta a szemeit, mire Hugh kinevette. – Állandóan azzal nyaggat, hogy szükségem lesz új ruhákra, ha azt akarom, hogy felkérjenek táncolni a bálokban.

– Azt hittem, Templeton azért jött, hogy megvegye a földeket – emelt ki Hugh a ládából négy vagy öt összehajtogatott inget, és betette a szekrény egyik fiókjába. Az Isten se mondta volna meg róla, hogy gróf! Miért nem hajlandó felfogadni egy inast?

– Papa csak annyit mondott, hogy ismeri az anyját, és szüksége van kapcsolatokra, ha jó áron akarja eladni a birtokokat.

Hugh megállt, kezében két pár cipővel.

– Ahogy emlékszem, azonkívül, hogy szakkönyveket rendel, és elintézi a jogi ügyeit, nem nagyon megy sehová, amikor felugrik Londonba. Nagyon nagy szüksége lehet a pénzre, ha képes még titeket is elrángatni magával. Mekkora lesz az új üvegház? Mint a ház maga?

– Legalább – mosolygott Lizzy. – Mama ragaszkodik hozzá, hogy mi is menjünk. Be akarják íratni Edward-ot egy londoni bentlakásos iskolába, engem meg végig akar cibálni az összes bálon és teadélutánon. Borzasztó lesz!

– Én, ha már egyszer feljutok, ki szeretnék használni minden lehetőséget, ami adódik. Neked is ezt kéne tenned!

– Mire gondolsz?

– Két hete hivatalosan is az Agrárszövetség tagja vagyok. Számos előadást tartanak, amit szeretnék meghallgatni. Szerintem téged is érdekelhet némelyik – azzal eltűnt Hugh a kétajtós szekrényben, onnan folytatta: – Újabban már nemcsak búza- és komlótermesztésről beszélnek. Sokan foglalkoznak gyümölcsfák nemesítésével és talajjavítással. A zöldségfélék is egyre népszerűbbek.

– Káposztafélékről is szó esik? – kérdezte Lizzy, mire Hugh vigyorogva kukkantott ki az ajtó mögül:

– Többek között.

Lizzy felugrott, és az ablakhoz ment. A szobából tökéletes kilátás nyílt a gyümölcsösre, és a közvetlen közelében kialakított veteményeskertre. Az almafák kopáran remegtek a dermesztően hideg szélben, a kemény talajból botként meredező fiatal meggyfák pedig halottnak tűntek. A zöldségek helye csupán egy üres földdarab volt, Lizzy fejében viszont már mindennek megvolt a helye. Képes lenne arra, hogy Londonért itt hagyja a rügyfakadást? Rá merné bízni a kertészre a magok és a palánták ültetését azért, hogy új ismeretekre tegyen szert?

– Tudom, hogy most mire gondolsz – súgta a fülébe Hugh. – Folyton csak a répáidon jár az eszed.

– A karórépa káposztaféle, ha nem tudnád – morogta Lizzy, és kinyújtotta rá a nyelvét.

Unokatestvére nevetve megrázta a fejét, és visszalépett az utazóládához.

– Aztán arra is gondoltam, hogy meghallgatok pár koncertet, vagy elmegyek az operába – igazgatott a karjára három kravátlit, majd betette őket egy másik fiókba.

– Ez jól hangzik. Magamnak adni zongora-előadást cseppet sem szívderítő.

Főleg, ha csak a botfülű öccse hallja a szomszéd szobában.

– Tudod, mit? – állt meg előtte Hugh még három kravátlival. Hány darab van neki? Kilenc-tíz? – Veletek megyek, és felfedezhetjük együtt Londont. Bálba is elkísérlek, így ha senki sem kér fel táncolni, majd megmentelek.

– Milyen nagylelkű tőled! – Lizzy színpadiasan a szívére tette a kezét, majd úgy csinált, mint aki kövér izzadság-cseppeket töröl le a homlokáról. – Így már biztos, hogy nem fogok petrezselymet árulni.

– Azt hittem, szereted a petrezselymet – kacsintott rá Hugh, és már vitte is a fiókhoz a kravátlikat.

– Várj csak! – lépett el az ablaktól Lizzy. – Sosem szeretted a táncmulatságokat, most meg egyenesen bálba akarsz menni? Min töröd a fejed? – lépett elé karba tett kezekkel. A férfi próbálta kikerülni, de Lizzy gyors mozdulatokkal állta el az útját. Hugh megadóan leengedte a karját, amitől a kezében lógó felöltő a padlót súrolta.

– Meglehetősen unalmas egyedül az élet Yorkshire-ben. Ideje találnom valakit, akivel megoszthatom.

Lizzy ledöbbent. Tulajdonképpen mire is számított? Hiszen megörökölte Bradford grófi címét, és mint családja egyetlen férfi tagja, kötelessége továbbörökíteni nevét és rangját. Nem fognak többé süteményt lopni a konyhából, hogy aztán a patak partján egyék meg, vagy csatangolni a birtokon gyíkok után kutatva. Hugh volt az ő cinkostársa, hamarosan pedig valakinek a férje lesz. Egy előkelő londoni úrihölgyé.

– Van már jelölted? – kérdezte, miközben Hugh elsuhant mellette, és egy közeli szék támlájára tette a felöltőjét.

– Egyelőre csak úszom az árral.

– Vagyis az első szembejövő lányba beleszeretsz – dúdolta Lizzy, mint egy gúnyos éneket. Hugh megrázta a fejét. – Akkor nem fogsz úgy járni, mint a helyi tiszteletes lányával, igaz? – érdeklődött Lizzy, megmarkolva a kilincset.

Hugh tizennégy évesen beleszeretett, a chilboltoni lelkész legidősebb lányába, akiről három hét múlva kiderült, hogy két másik fiút is az ujja köré csavart. Az összetört szívét egy egész nyáron át gyógyítgatni kellett.

– Ki van zárva – jelentette ki Hugh, de Lizzy ezen csak nevetett, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.

Azt majd meglátjuk…

***

Másnap délután, miután felszállt a köd, Lizzy elsétált a veteményeskertig, kinyitotta a kaput, és belépett rajta. Kilenc évvel ezelőtt kapta meg, de még most is ugyanazzal a lelkesedéssel járta körbe, mint első alkalommal. Apjának határozott elképzelései voltak az üvegházi növények gondozásáról és a virágoskert elrendezéséről, ám ezt a kopár földdarabot rábízta. Most is, mint minden évben ilyenkor, látta maga előtt, hol húzódnak majd a paszternákok és a karórépák, és hogy melyik sarokba ülteti a tökpalántákat.

Jaj, hiszen mi Londonban leszünk!

Fájt a szíve, ha arra gondolt, hogy egészen nyár közepéig távol lesznek, és addigra már csak a betakarítás marad neki. Vajon a kertész képes lesz megbirkózni a feladattal? Tapasztalt volt ugyan, és eddig minden évben segített neki, de semmit sem tudott az új módszerekről, és hajlamos volt háttérbe szorítani a zöldségeket apja egzotikus virágaival szemben. Márpedig a veteményes látta el alapanyaggal a konyhát!

Lizzy szorosabbra húzta maga körül a köpenyét, majd a ház hátsó bejárat felé vette az irányt. Szüksége volt még egy-két információra ahhoz, hogy eldönthesse, hová kerüljenek a káposzták, idén ugyanis túl akarta szárnyalni a tavalyiak méretét. Kivitelezhető ez egyáltalán, ha nem lesz Dentlyben?

A hideg levegő után a konyha forró gőze ütötte meg az arcát. Még időben kikerülte a mogorva konyhalányt, aki egy forró fazékkal egyensúlyozott az ajtó felé. A fuvallat, ami követte, nyers tészta, szeletelt hagyma és főtt hús illatát hozta.

– Jó napot, kisasszony! Milyen kellemes időnk van! – köszöntötte Mrs. Biggs, a szakácsnő, majd egy hatalmas gombóc nyers tésztát csapott a konyhaasztalra.

– Jó napot, Mrs. Biggs! Mi lesz ma a vacsora? – kukucskált bele az egyik tálba.

– Csupa finomságot rendelt a kedves mamája – biccentett az asszony a háta mögött sorakozó edények felé. – Rég főztem ennyi marhahúst, annyi szent! Bizonyára a fiatalurak miatt van.

Lizzy álmélkodva nézte, ahogy a szakácsnő végighúzza könyékig lisztes karját a fazekak előtt.

– Ennyi egy hadseregnek is elég volna. Nem esett a Mama kicsit túlzásba?

– Nagyon fontos vendég lehet az az úriember, aki Londonból jött. Mire hazamegy, üres lesz a kamra. Akkor mit főzök majd az én kis madárkáimnak? – Gyengéden megcsípte Lizzy arcát, majd felkapta a sodrófát, és ráütött a tésztára.

– Ne aggódjon, idén is ültetek zöldségeket – törölte le magáról a lisztet Lizzy. Mrs. Biggs együttérzően mosolygott, majd szótlanul folytatta a munkát.

A fene essen Londonba!

A földszintre érve Lizzy hallgatózott egy kicsit. Apja dolgozószobájából nem szűrődött ki hang, ahogy Edward sem motoszkált. Képes volt a leglehetetlenebb helyekre elbújni, hogy Miss Watson, a nevelőnő ne találja meg. Lizzy anyja cipőjének kopogását se hallotta, ami azt jelentette, hogy tiszta volt az út a könyvtárig.

Amint belépett, ledobta köpenyét, majd a növénytani gyűjteménynél kezdett kutakodni. Apja jelentős mennyiségű botanikai kiadványt vásárolt össze az évek során, így volt miből válogatni. Először egy enciklopédiát emelt le a polcról, majd két sorral lejjebb megtalálta azt a kis vörös könyvet is, amit keresett.

Váratlanul léptek zaja ütötte meg a fülét. Amikor valaki lenyomta a kilincset, bebújt az egyik polc mögé. Mihelyt meglátta Lord Templetont, a szájához kapta a kezét, nehogy felkiáltson. Mit keres itt? Nem az apjával kellene tárgyalásokat folytatnia?

A férfi látszólag megkönnyebbült, hogy a könyvtárba lyukadt ki. Forgolódott egy darabig, majd sóhajtva az egyik asztalhoz lépett, kezébe vette a whiskys üveget, és töltött magának. Délután kettőkor alkohol? Lizzy csak pislogott.

– Hölgyek jelenlétében modortalanság inni, mylord – pattant ki a polc mögül, mire a férfi majdnem kiköpte az italt. Fél percig fuldokolva köhögött, majd megfeszítve vállait, kiegyenesedett.

– Bocsásson meg! Azt hittem, hogy… – tette le a poharat mentegetőzve, de Lizzy félbeszakította:

– Hogy egyedül van? – szorította magához pajzsként a könyveit. – Nos, tévedett!

Minden igyekezetével azon volt, hogy állja a férfi tekintetét. Lord Templeton olyan magas volt, hogy mellette minden kisebbnek tűnt. Különösen ő a maga öt láb négy hüvelykjével. Ebben a Hamiltonokra ütött. Apja sem volt túlságosan magas, ahogy Edward is alacsonyabb volt a korához képest.

– Ez amolyan londoni szokás? – érdeklődött hamarjában Lizzy, elhessegetve saját idegességét. Őszintén remélte, hogy nem nyit rájuk egyik családtagja sem. Felettébb kínos lett volna, ha kettesben találják egy számára idegen férfival.

Egy kellemes megjelenésű férfival, akinek markáns volt az arcéle, és egyenes, kissé hegyes az orra.

– Talán az édesapja nem fogyaszt whiskyt? – szegezte neki a kérdést Lord Templeton. – Kétlem, hogy csak díszként szolgálna itt ez az üveg – azzal megkocogtatta a körmével.

Az apja valóban ivott, de kizárólag vacsora után, amikor a család többi tagja már nyugovóra tért. Úgy tűnt, Lord Templeton nem ilyen türelmes típus. Vajon felidegesítették, vagy csak unatkozik? Már érkezésekor is egykedvűnek tűnt, bár az alapján, amit neki mondott… Végre itt volt az alkalom visszavágni!

– Kérdésre kérdéssel nem felelünk – húzta ki magát Lizzy, hogy kicsit magasabbnak tűnjön.

A férfi ahelyett, hogy válaszolt volna, szégyentelen módon elnevette magát. Furcsa mód kellemes volt. Nem harsány, de nem is finomkodó. Az a fajta, ami arra készteti az embert, hogy ő is csatlakozzon, Lizzy azonban inkább ráharapott az alsó ajkára, hogy még véletlenül se görbüljön felfelé a szája.

– Ami azt illeti – kezdett bele a férfi –, Londonban nem szoktak polcok mögött bujkálni a hölgyek.

Lizzy színpadiasan sóhajtott egyet.

– Sajnálom, hogy Ön és a whisky közé tolakodtam. A továbbiakban nem találkozunk – lépett az ajtóhoz. Egy percig sem volt hajlandó a társaságában időzni. Dently elég nagy volt ahhoz, hogy kikerülje, bármerre is megy. Majd figyeli, hol bukkan fel a fekete haja, ami hosszabb ugyan, mint Hugh-é, de nem túlságosan.

– Talán elutazik?

– Akad jobb dolgom is – csapta hóna alá a könyveket, és már nyúlt is a kilincsért, de a férfi szavai megállították:

– Lányregényt olvasni?

Lizzy előkapta a kis vörös borítós könyvet, és meglobogtatta előtte:

– Ez Meredith Powell kiváló értekezése a káposztafélékről, különösen a karórépáról. Önt minden bizonnyal az ehhez hasonló művek nem érdeklik. Még ha iszik, akkor sem…

– Valóban – helyeselt Lord Templeton, és könnyed léptekkel az egyik polcnál termett. Lizzy tágra nyílt szemmel figyelte, vajon hol áll meg. – Eddig eszembe se jutott, hogy ismereteket gyűjtsek holmi takarmány-növényekről. Különben is, a karórépa nem répaféle? – nézett rá kérdőn a tengerkék szemeivel.

– Nem – forgatta a szemét Lizzy. – A tarlórépa és a vadkáposzta keresztezéséből jött létre.

Lord Templeton hümmögve tett még két lépést, majd végigsimította egy vaskos könyv aranyozott gerincét. Ápolt keze volt hosszú ujjakkal. Lizzy gyorsan a háta mögé dugta a könyveit, elrejtve karcolásokkal tarkított kézfejét. Az övé sose volt ilyen. Úton-útfélen megvágta magát, vagy felhorzsolta a bőrét, kesztyűben azonban nem tudott volna a növényekkel foglalkozni. Az anyja persze folyton megszidta ezért, de őt ez nem érdekelte.

– Eddig abban a hitben ringattam magam, hogy az ifjú grófkisasszonyok hímeznek, zongoráznak vagy táncórákat vesznek. Nem gondoltam volna, hogy ehhez hasonló, haszontalan dolgokkal ütik el az időt.

– A karórépa iránti lelkesedésem haszontalan volna? – húzta össze a szemeit Lizzy. – Ön szerint mégis mivel kéne foglalkoznom? Társalogjak a legújabb divatról?

– Kezdetnek megteszi – vetette oda a férfi.

– Tehát azt javasolja, hogy unatkozzak, ahogy maga is teszi, amióta betette a lábát ide.

– Ha érdektelen számomra valami, és a társaság sem megfelelő, akkor igen, unom magam – ahogy beszélt, újfent csökkent köztük a távolság. Lizzy egyre sűrűbben vette a levegőt. Remélte, hogy nem az orra előtt fog megállni, mert akkor kiderülne, hogy a feje búbja csak a férfi álláig ér.

– Ezek szerint vidéken nincs annyi szórakozási lehetőség, mint Londonban – jegyezte meg szárazon Lizzy.

– Ilyet nem mondtam – villantott Lord Templeton egy ravasz mosolyt, mire Lizzy rögtön elpirult. Onnan tudta, hogy először a nyakán kúszott fel a forróság, majd elérte az arcát és a homlokát is. Máris úgy érezte magát, mint aki lázzal küzd.

– Kiállhatatlan alak! Nem pazarlom tovább az időmet magára – fújtatott, majd könyveivel együtt kiviharzott, és jó hangosan bevágta maga mögött az ajtót.

Majdnem elérte a hálószobája ajtaját, amikor eszébe jutott egy ötlet. Megérdemelné, hogy megleckéztessék! Sarkon fordult, és a konyha felé vette az irányt.

– Mrs. Biggs! Azt mondta, marhahúst készít, igaz? – rontott be.

A szakácsnő keze megállt a levegőben. Éppen egy szelet almás pitét rakott volna tányérra, de rögtön felé nyújtotta.

– Igen – felelte az asszony. – Sült marha zöldségekkel.

Lizzy óvatosan ráfújt a forró tésztára, majd beleharapott. Mrs. Biggs készítette a környék legfinomabb süteményeit. Egyszer még díjat is nyert a chilboltoni vásáron.

– Csinálna mellé karórépát? – kérdezte Lizzy, miután lenyelte a falatot.

– Volt a múlt héten, madárkám!

– Tudom, de Hugh annyira szereti.

– Az már igaz – gondolkodott el az asszony, majd átnézett a válla felett a konyhalány irányába: – Vedd elő a karórépát!

A felszólításra a lány morrantott egyet, majd felkapott egy kisebb zsákot a sarokból, és a konyhaasztal mellé vitte.

– Köszönöm, Mrs. Biggs – felelte Lizzy teli szájjal, majd felkapott még egy szeletet a pitéből, és elindult, hogy megkeresse Edwardot.

A délutánt Mr. Powell könyvének tanulmányozásával töltötte, és türelmetlenül várta a vacsorát. Már hét órakor felöltözött, és fél nyolckor lement a szalonba. Csak itt derült ki, miért készíttetett olyan nagy mennyiségű ételt az anyja. Az asztalnál helyet kapott a szomszéd birtok tulajdonosa, a helyi tiszteletes, az orvos, és feleségeik.

Lizzy a vacsora jelentős részét azzal töltötte, hogy a tányérja tartalmát piszkálta. Többször is lopott pillantásokat vetett Lord Templetonra, aki látszólag jól érezte magát. Mr. Wrightwooddal rögtön megtalálta a közös hangot, és Hughval karöltve jót nevettek Mr. Merryweather humoros megjegyzésein.

Alighogy Biggs feltálalta nekik a főfogást, Hugh törte meg derűs hangon a villák és a tányérok visszafogott csörömpölését:

– Ó, karórépa! Mrs. Biggs tudja, mivel vehet le a lábamról – és be is kapott gyorsan egy hatalmas falatot.

Lord Templetont azon nyomban küszködő köhögés kapta el. Lizzy óvatosan hátradőlt a székében, hogy Mr. Merryweather termetes alakja eltakarja, és leplezze hangtalan nevetését. Rendkívül mulatságos volt figyelni, miként próbálja a férfi megőrizni méltóságát az asztalnál.

Jó étvágyat, mylord!

– Jól van, Templeton? – fordult a férfi felé Lord Aberdeen aggódó tekintettel.

– Köszönöm, már igen – válaszolta, majd belekortyolt a poharába.

Lizzy hiába tanította móresre a maga módján, innentől kezdve nem volt menekvés a férfi tekintete elől. A desszert végére már könyörgött saját sejtjeinek, hogy ne öntse el a pír, a szalonban pedig a létező összes jelzőt összeszedte, ami eszébe jutott, hogy elterelje a figyelmét róla.

Arrogáns, nagyképű, fellengzős, okoskodó, lekezelő…

Mire hosszú listája végére ért, már biztos volt benne, hogy a fele sem igaz rá. Akkor mégis mi zavarja benne annyira?

***

– Jonathan Patrick Hewitt-Fraser! – harsant fel Richmond hercegének mély orgánuma a londoni Pall Mall-on álló ház folyosóján.

Neve hallatára Jonathan ledermedt. Másodpercekre volt attól, hogy észrevétlenül a szobájába jusson, és elolvassa a Royal Astronomical Society[1] folyóiratának aktuális számát, amit egyenesen a nyomdából küldtek neki.

Kihúzta magát, és felé fordult:

– Szolgálatára, Apám!

– Azonnal gyere a dolgozószobámba! – utasította a férfi.

Jonathan fanyalogva követte, majd becsukta maga mögött az ajtót. Diófa és tinta szúrós szaga csapta meg az orrát, ahogy leült a lehető a férfitól lévő legtávolabbi székre. Az íróasztalra pillantott, amin papírkötegek és levelek hevertek katonásan egymás mellé illesztve. Richard Alexander Graham Hewitt-Fraser, Nagy-Britannia egyik legbefolyásosabb arisztokratájának szentélye maga volt a rend és a fegyelem. Vajon legújabb, álnéven kiadott cikkét körmöli a The Spectator[2] jövő heti számába vagy idei első felsőházi felszólalását írja? Jonathan keresztbe tett lábára fektette a nála lévő csillagászati kiadványt, és megtámaszkodott a karfán.

Ha más nem is, legalább az írás iránti szenvedély közös bennünk.

– Miért nem voltál itt ma délután kettőkor? – szegezte neki a kérdést a herceg az egyik ablaknál állva. Hórihorgas termete és szigorú tekintete fenyegető érzést kelthetett volna Jonathanban, de politikai ellenfeleivel ellentétben ő már hozzászokott apja habitusához, ahogy azt is megtanulta, néha jobb elkerülni. – Tudtommal Trescott közölte veled, hogy megbeszélést folytatunk az új intézőnkkel.

A titkár természetesen átadott minden szükséges információt neki, Jonathan pedig azon nyomban el is döntötte, hogy kihagyja a megbeszélést. Inkább elment egy kései ebédre a White’s[3] klubba, ahol szarvashúst evett gombával, majd leöblítette egy kiváló évjáratú bordeaux-ival.

– Dolgom volt – motyogta az orra alatt.

– Kötelességed lett volna megjelenni – rivallt rá az apja.

Jonathan meg se rezzent. Unottan a freskókkal díszített plafonra emelte a tekintetét, és a haragos képű, ősz loboncú Neptunuszt figyelte, ahogy kocsiján kihajt a tenger vizéből. Az apjával való hasonlósága döbbenetes volt. Lapos orr, éles pofacsont, magas homlok. Vajon a négy évvel korábban felkért festőt a herceg ihlette?

– Egyszer az életben viselkedhetnél úgy, ahogy egy örököshöz illik – fakadt ki a férfi. – Így nem fogod megtanulni kezelni a vagyont és a birtokokat. Újra és újra csalódok benned…

– Mily meglepő! – figyelte Jonathan a háromágú szigonyt, ami a habok közül kiemelkedő halra mutat.

Ő mit követhetett el? Rossz irányba úszott?

– Mindig az eget bámulod, ahelyett, hogy részt vennél ügyeink intézésében, a politikáról nem is beszélve – dohogott tovább az apja. – Tudod mennyit vártunk rád? Egy teljes órát!

Jonathan ránézett, és nyugodt hangon újra megismételte:

– Dolgom volt.

Richmond hercegének két, pamacs alakú fehér szemöldöke összeszaladt, felettük pedig megjelentek a korát eláruló mély barázdák.

– Miféle dolgod? Nem csinálsz mást, csak a klubban henyélsz, vagy dilettánsok társaságában időzöl a Picadillyn. Egy másodszülött fiúnak még elnézném, de Richmond jövendőbeli hercegének nem. Hát, azért járattalak Oxford-ba, hogy csillagjós legyen belőled?

Jonathan rámarkolta a folyóiratra. Vajon mikor jut el az apja tudatáig, hogy ő nem asztrológus, hanem asztronómus? A Burlington House minden volt, csak amatőrök gyülekezete nem. A jobb szárnyában működő Royal Astronomical Society igazi menedékhely volt a számára, ahol olyan emberek vették körül, akik értékelték a tudását, őszinte lelkesedéssel hallgatták megfigyeléseit, és bátorították tehetsége kibontakozásában. Az apja miért nem képes erre?

Én legalább felvállalom a nevem. 

– Bárcsak Andrew lenne az utódom – sóhajtott a herceg bosszúsan.

Jonathannak egyetlen név is elég volt, hogy a nyakizmai megmerevedjenek, a fogai pedig csikorogjanak a dühtől. Bal kezével tépkedni kezdte a lapok sarkait, miközben az orra alatt dünnyögött:

– Templeton mindent jobban csinál nálam, nem igaz?

– Egy felelősségteljes úriember alárendeli magát a kötelességeinek. Ő most is vidéken van egy jó üzlet reményében, pedig mindannyian tudjuk, hogy nem szeret utazni, míg te rendre kibújsz a feladatok alól.

Jonathan jobb keze ökölbe szorult, a körmei pedig barázdát vájtak a tenyerébe. Közel tíz éve hallgatta, milyen nagyszerű ember Lord Templeton. Hogy lehet az apja ilyen szűk látókörű? Andrew hiába van birtokában hasznos ismereteknek, ha a világot mindössze egy íróasztal mögül szemléli.

– Ha hasonlóképpen cselekednék, akkor is találnál bennem kivetnivalót – motyogta. – Arran grófi címét is megtagadod tőlem, pedig születésemtől fogva járna nekem, míg Andrew minden mást megkap, amit én nem. Érdemes a figyelmedre, a dicséretedre, a társaságodra.

– Bizonyíts be, hogy te is megérdemled – mondta fennhangon a herceg.

– Ez magának semmi? – mutatta fel a lapot Jonathan, és meglobogtatta előtte. Ott virított a neve közvetlenül A Mars okkultációjának megfigyelése Islington-ban című cikk[4] előtt. Egy éven át dolgozott rajta, mire eljutott a publikálásig. – Nehezére esne egy percig is büszkének lenni rám?

A herceg válasz helyett tüntetőleg az ablak felé fordult.

Valószínűleg fizikai fájdalmat okozna, ha el kéne olvasnod…

– Értelmetlen dolgokra pazarolod a tehetségedet, miközben bűnös üzelmeket folytatsz. Már fél London tudja, ki áll Lord és Lady Ormonde házasságának felbomlása mögött, ahogy azt is sejtik, ki tehet arról, hogy Sir Latimer hajózási társasága becsődölt – ekkor megpördült, és rámutatott. – Ezerszer kértelek, hogy ne nyerészkedj mások kárán!

Jonathan legszívesebben teli torokból felordított volna, de inkább tovább tépkedte a folyóiratot. Lelkiismeret-furdalása legyen egy házasságtörő asszony és egy spekuláns kálváriája miatt? Nem, az üzlet az üzlet!

– Azon a napon, amikor előrébb helyez Templetonnál, esküszöm, megteszem! Hátat fordítok a tudománynak, és felszámolom minden ügyemet, de akkor meg kell adnia, ami jár nekem!

– Ez hamarabb eljön, mint hiszed – húzta a száját sejtelmes félmosolyra a herceg. – Az idei szezonban feleséget fogsz választani magadnak, és mihelyt megnősülsz, megkapod Arran grófi címét, valamint külön háztartásba költözöl. Ezt nem nevezném éppenséggel elviselhetetlennek. Maryvel már van is pár ígéretes jelöltünk!

Jonathan torkán akadt egy fájdalmas nyögés. El sem tudott képzelni annál nagyobb csapást, mint hogy mostohaanyja, Lady Mary Jane Hewitt-Fraser válasszon számára hitvest. Miért nem foglalkozik a saját fia, a mindenki által nagyra becsült Andrew megházasításával?

– Bármibe lefogadnám, hogy ezt a hercegné találta ki. Templetont nem szándékozik kész tények elé állítani?

Apja megköszörülte a torkát, majd válaszolt:

– Templeton felelősségteljes, felnőtt férfi. Képes arra, hogy racionális döntéseket hozzon a magánéletét illetően. Ezzel szemben te kisgyerek módjára duzzogsz, ahelyett, hogy hálás lennél az ajánlatért. Ennél nagyvonalúbb nem leszek!

– Nincs szükségem kegyelemkenyérre – azzal Jonathan felpattant, feltépte az ajtót, és kiviharzott.

Majdnem nekiment a lépcsőfordulóban egy aránytalanul nagy kínai vázának, amikor meghallotta, hogy a hercegné kiált utána. Meglepő fürgeséggel érte be őt, és ragadta meg a karját. Jonathan lesöpörte magáról. Tapogasd a drágalátos fiadat!

– Újfent veszekedtetek? – kérdezte az asszony aggódó szemekkel, ráncos, fehér kezeit tördelve.

– Mi köze hozzá? – förmedt rá.

– Most hová mész? – Jonathan összeszorította a száját, hogy még véletlenül se akarjon felelni. – Kérlek, legalább vacsorázz velünk.

– Nézzem, ahogy apám eszik, miközben azt hallgatom, milyen nőket akarnak a nyakamba varrni? Azt már nem!

Megfordult, hogy otthagyja, a hercegné azonban utána szólt:

– Vendégeink is lesznek.

Jonathan megtorpant. A szezonon kívül a hercegné kizárólag két okból hívott meg vendégeket.

Rokonság.

– A Greyek?

A nő megrázta a fejét:

– Nem, Rutlandék és Marlborough.

Politika…

– Inkább éhes maradok – hagyta ott az asszonyt.

Alig egy órával később egy szerencsejáték-barlangban üldögélt, és kedvetlenül kortyolgatta a whiskyjét. Egy sötét, csendes sarokból figyelte, ahogy egy lármás társaság lapot húz a huszonegyre. Ő is oda mehetett volna, hogy feltegye a zsebében lapuló pénzköteget a következő körre, de nem volt kedve hozzá. Csak arra vágyott, hogy a tömény ital égesse egy kicsit a gyomrát, majd mihamarabb elzsibbassza a fejét.

Még négy pohár, és véget is ér ez az átkozott nap.

– Micsoda meglepetés! – fogta meg a vállát egy vékony női kéz. Az orrába pillanatok alatt felkúszott az émelyítően erős egzotikus parfüm, úgyhogy gyorsan ivott még egy korty italt, nehogy felkavarodjon a gyomra. Christine de Bellefort a szoknyája épségére kínosan ügyelve foglalt helyet mellette.

– Mit keresel itt? – nézett végig a hosszúkás arcú nőn, aki inkább volt sovány, mint vékony. – Csak nem eltévedtél?

– Nekem ide bejárásom van – emelte fel hegyes orrát Christine.

– Legközelebb majd észben tartom – dobott felé egy kényszerű mosolyt.

– Búslakodunk? – simogatta meg az alkarját a nő, mire Jonathan elrántotta előle, és meghúzta a poharát. Amikor letette, az asszony még mindig őt nézte.

– Nem Andrew-t kellene várnod az ágyadban?

– Már nem jön többet – vette ki a kezéből a poharat Christine, és megitta a maradékot. A legtöbb nő köhögött és fuldokolt volna, ő viszont jólesőn csettintett a nyelvével, ujjával pedig könnyedén arrébb pöccintette az asztalon a poharat.

Jonathan figyelte a szeme sarkában megjelent, apró szarkalábakat. Milyen üdítő is lehetett a nő számára öreg, beteges férje halála után egy fiatalabb férfi! Azt tudta róla, hogy pár évvel idősebb Andrewnál, így a tapasztalat kétségkívül mellette szólt. Vajon mi lehetett a jutalma a feltétlen odaadásért és a határtalan lelkesedésért? Ahogy a fülbevalóját elnézte, drága ékszerek.

– Szerelmi civódás?

– Nem vagyok többé kívánatos személy a számára. Egészen Hampshireig menekült előlem.

Ez így már érdekesebb!

Jonathan feljebb ült a székén, felemelt kézzel csettintett egyet, mire a szomszéd asztalnál álló pincér már ugrott is.

– Menekült? – gombolta ki a felöltőjét, hogy kényelmesebben megtámaszkodhasson az asztalon.  – Azt hallottam, birtokot vesz, meg ehhez hasonlók.

Christine csodálkozva nézett körül:

– Biztos, hogy jó helyen ülök? Azt rebesgetik, te vagy London legnagyobb cselszövője, és még azt sem tudod, Andrew miért utazott vidékre?

– Egy jó üzlet minden kényelmetlenséget megér – válaszolt Jonathan.

Ekkor megjelent a pincér két pohár whiskyvel. Figyelte, ahogy Christine kikapja a kezéből a sajátját, belekortyol, majd nagy koccanással leteszi az asztalra. Inkább igyon, minthogy sírva fakadjon itt nekem!

– Ismered Aberdeent? – kérdezte a nő.

– A különc gróf – ízlelgette a szavakat Jonathan. Hallott róla, de személyesen még nem találkozott vele. – Ritkán jár Londonban, és ha mégis, csak pár napra érkezik. Mindig egyedül jön, és meghatározott helyeken bukkan fel. A társasági eseményeket messze elkerüli. A mostohaanyám ismeri, de nem bocsátkozott vele kapcsolatban részletekbe. Valószínűleg rémisztően unalmas ember lehet…

– Az egyik szobalányom a szabadnapjait Andrew inasával tölti. Innen tudom, hogy pár napja összecsomagoltatott, és felszállt egy Winchester-be tartó vonatra. Talán ideje volna elbeszélgetned a mostohaanyáddal az ismerőséről – javasolta Christine.

– Ha arra célzol, hogy Andrew kétes üzletekbe bocsátkozik, akkor most szólok, hogy tévedsz – felemelte a poharát, ivott egy kortyot, majd folytatta: – A pénzügyei éppen olyan makulátlanok, mint a híre, a jogi ügyleteiről nem is beszélve. Még csak egy óvatlan ballépést se követett el soha.

Vagy túlságosan tisztességes vagy meglepően ügyes.

– És a szívügyek? – mosolygott sejtelmesen Christine. – Említettem már, hogy a szobalányom a hercegné komornájának az unokahúga? A kegyelmes asszony állítólag türelmetlenül várja, hogy a fiai végre megnősüljenek.

– Nem vagyok a fia – jelentette ki Jonathan szárazon.

– Le merném fogadni, hogy Aberdeen-nek pont van egy eladósorban lévő lánya.

– Miért mondtad el ezeket nekem? – A levegőben máris ott lógott egy kiváló üzlet lehetősége. Finoman elvette tőle a whiskyt, és az asztal túlsó végébe tette.

– Bármennyire is fáj a szíved, ha alkut akarsz kötni velem, akkor ne igyál többet.

A nő kezei ökölbe szorultak:

– Engem nem lehet csak úgy félredobni. Vissza akarom kapni, mégpedig minél hamarabb!

Jonathan szinte fürdőzött a belőle áradó keserűségben. Mi lenne vele, ha a hozzá hasonlók egyszerűen túllépnének az idő múlásán, és elfogadnák, ami jutott nekik? Miből építette volna fel magát, ha nem az ilyen emberek fájdalmából és félelmeiből?

– Néha kimondottan sárgulsz az irigységtől, Jonathan! Nem gondolod, hogy ideje tenni ellene? – érdeklődött Christine.

Jonathan hátradőlt, és kényelmesen kinyújtotta lábait az asztal alatt. Az ereiben feloldódó alkohol már kiűzte testéből a feszültséget, az agya viszont felélénkült, és lázas munkába kezdett. Az tény, hogy a mostohaanyja régről ismerte Aberdeen-t, bár arra nem volt bizonyítéka, hogy rendszeres levelezésben állnának. Ezek szerint mégis? Továbbá Andrew Templeton nem az a fajta férfi, aki csak úgy eldobja a saját kényelmét az anyja vagy egy feleség kedvéért. Hacsak nincs mögötte valami más… Valami, ami hasznot hoz vagy hosszú távon megéri. Micsoda véletlen, hogy Christine bosszúvágya egybeesik azon szándékával, hogy elégtételt vegyen a sérelmeiért!

– Rendben – szólalt meg rövid hallgatás után. – Elintézem, hogy kapj pár meghívót ebben a remeknek ígérkező szezonban, cserébe légy kéznél, ha szükség van rád.

Gyorsan előkapta mellényzsebéből kis fekete noteszét, és beleírta a nő nevét, valamit a dátumot. Még csak január 19. volt, de máris feljegyzésre került az év első üzlete.

– Tudod, hol találsz meg – dorombolt a nő, akár egy elégedett kiscica.

– A hálószobád ablaka még mindig a St. James Parkra néz? – kérdezte Jonathan, ahogy a nő felállt, és lesimította szoknyája ráncait.

– Szeretek madárcsicsergésre ébredni – kacsintott, majd könnyed léptekkel elindult a kijárat felé.

Jonathan libabőrös lett az inge alatt.

Még jó, hogy én nem!


[1] Királyi Asztronómiai Társaság. 1820-ban alapították a csillagászat, a naprendszer-kutatások, a geofizika és egyéb kapcsolódó tudományok tanulmányozására. Székhelye a londoni Picadillyn álló Burlington House.

[2] Hetente megjelenő, politikai, kulturális és aktuális témákat boncolgató brit hírmagazin. 1828-as első megjelenése óta a világ legrégebb óta működő hírmagazinja.

[3] 1693 óta működő londoni klub úriemberek számára.

[4] A cikk a valóságban is létezik. 1854. április 12-én jelent meg Warren de la Rue brit asztronómus-kémikus tollából.

Aktuális 3. – Klasszikus Kedd 2024.

December hónappal idén a végére ért az Instagramon futó Klasszikus Kedd. Minden hónapban egy-egy régi, mai napig közkedvelt, ikonikus regény élvezte a reflektorfényt, többek között Olvasóimnak köszönhetően, akik mindig lelkesen szavazták meg a következőt.
A cikk azoknak lehet hasznos, akik egyben tekintenék át a teljes sorozatot.

A Romantikus Rágcsáló Klasszikus Kedd polca a Molyon.
A kép forrása: moly.hu.

Január – William M. Thackeray: Hiúság vására (Vanity Fair)

1. Miért ez a címe?
A cím John Bunyan angol író, prédikátor Pilgrim’s Progress c., 1678-as művéből származik. Ebben a Vanity fair a zarándok útjának egyik állomása, egy soha véget nem érő vásár, amit Hiúság városban tartanak, és amely az ember bűnös ragaszkodását jelképezi a világi dolgokhoz.

2. Kik a legfontosabb szereplők?
Emmy/Amelia Sedley és Becky/Rebecca Sharp. Emmy egy jóindulatú, de naiv lány, és bár főhősnőként jelenik meg a történet elején, ezt a szerepet hamar átveszi tőle Becky, aki az ő tökéletes ellentéte. Intelligens, tehetséges a művészetekben, de a történet során lelkiismeretlen antihőssé válik. Mindent megtesz, hogy pénzügyi és társadalmi biztonságot teremtsen magának. Saját érdekeit nézi, férfiakkal flörtöl a férje előléptetéséért, közben pedig Emmy iránti lojalitása meg-megkopik.

3. Miért olvasd el?
Thackeray egyszerre szánta szórakoztatónak és tanulságosnak a regényt, a mű nem titkolt célja pedig, hogy önvizsgálatra ösztönözze az olvasót. A regény társadalmi szatíra, középpontba helyezi a képmutatást, az opportunizmust, de nem mutat lehetőséget a javulásra, nem tör pálcát erkölcsi reform mellett. Sokan hasonlítják a művet Tolsztoj Háború és békéjéhez. Míg Tolsztoj a történelmi részletekre, a háború főszereplőkre gyakorolt hatására fektet nagy hangsúlyt, addig Thackeray a konfliktusokkal teszi ugyanezt.

Február – Charles Dickens: Szép remények (Great Expectations)

1. Miért ez a címe?
Angol címe Great Expectations, ami szó szerinti fordításban „nagy elvárások”. Maga az elvárás szó itt viktoriánus értelemben olvasandó: jelentése „potenciális örökség”. Ezzel meg is adta Dickens, hogy valójában a pénz játszik fontos szerepet a történetben. (Erről többet John Berseth írt a regény 2001-es amerikai kiadásának előszavában.)

2. Ki a főhős, és miért érdekes?
A regény narrátora Pip, azaz Philip Pirrin. Árva, a kirekesztettségből indul el, de fokozatosan fordul a remény felé. Számára a társadalomban való szerepvállalás, jelenlét azonos Estella (love interest) szívének megnyerésével, Londonban tehát célja elérni a pénzt és a társadalmi megbecsülést. Rá kell azonban jönnie, ez nem vezet boldogsághoz. Aggodalma, bizonytalanság-érzete nem szűnik meg létezni, fokozatosan kiábrándul, egyre magányosabb lesz.

3. Miért olvasd el?
Úgynevezett Bildungsroman vagy coming-of-age regény. Egy fiatal fiú lelki és erkölcsi fejlődését követi nyomon, átlépését a gyermekkor ártatlanságából a felnőtt létbe, miközben a viktoriánus kor egyik jelentős társadalmi változását is megjeleníti ezzel párhuzamban: Pip vidékről a városba kerül, ami kulcsfontosságú világlátása fejlődésének szempontjából.

Március – Flaubert: Bovaryné

1. Miért ez a címe?
A cím a főhősnőre utal, de ennél érdekesebb az alcíme: Vidéki erkölcsök. Ez jól mutatja, milyen közegben játszódik a regény, egyúttal a fókuszra is utal – Emma és Charles házasságának árnyoldalára, mindennapi életükre, gyengeségeikre.

2. Ki a főhős, és miért érdekes?
Emma Bovary nem szerelmi házasságban él, örlődik álmai és középszerű környezete között. Olvasmányélményeihez hasonló életről álmodik, de a valóság rendre szétzúzza azokat, belesodorva őt ezzel a rossz valasztasokba. A regény kulcsjelenete a bál, amely nagyvilági illúziót tár elé, és csak még mélyebbre taszítja.

3. Miért olvasd el?
Elsősorban a narráció miatt. Az író nem interpretálja az eseményeket, hanem a különböző nézőpontok áttűnésével vezet végig a történeten.
Másrészt az 1830-40-es évek Franciaországáról kaphatsz reális képet, különös tekintettel a polgárosodás jelenségének egyénre gyakorolt pozitív és negatív hatásaira.

Április – Tolsztoj: Anna Karenina

1. Mi inspirálta a szerzőt?
Hatott Tolsztojra Puskin Anyeginje, Puskin lánya pedig, Maria Alexandrovna Hartung adott ihletet Anna Karenina külső leírásához, de a végső lökést végül egy tragédia adta. 1872-ben egy asszony tehervonat alá ugrott szerelmi csalódás miatt. Tolsztoj a baleset helyszínén látta a halott asszonyt, ami maradandó nyomasztó élmény volt számára.

2. Milyen témákkal foglalkozik a mű?
A regény központi témája, hogy egy férjes asszony a teljes élet után vágyakozik. Otthagyja boldogtalan házasságát, és követi fiatal szerelmét. Emellett azonban érinti az árulást, a hitet, a családot és a házasságot is. Szerelmi regény, de társadalmivá növi ki magát: képet kapunk benne az orosz társadalomról, a vidék és a város ellentétéről, a gyors társadalmi átalakulásról, ami II. Sándor uralkodása alatt indult be.

3. Miért olvasd el?
Leginkább azért, mert a történet és a főhősnő mellett képet kapunk a 19. századi Oroszországról: föld- és mezőgazdasági rendszer, politikai értékelés, családkép, vallás és erkölcsi rend nemek és társadalmi osztályok szintjén.

Május – Edith Wharton: Az ártatlanság kora

1. Miért ez a címe?
Az ártatlanság egyfajta ironikus ítélet a New York-i felsőbb társadalom csiszolt modorára, ellentétbe állítva a belső machinációival. Több kutató is úgy véli, az ötletet Wharton J. Reynolds Az ártatlanság kora (eredetileg Egy kislány) című festményéről vette.

2. Ki a főhős, és miért érdekes?
A regény főszereplője Newland Archer úri ügyvéd, New York egyik legelőkelőbb családjának örököse. Gyermekkora óta a felsőbb társadalmi csoport szokásai és elvárásai szerint él, de Olenska grófnő révén új hatások érik, a nő segítségével messzebb lát a New York-i elitnél. Baráti és szerelmi viszonyuk hatására Newland új életet kezdene, de bizonyos tényezők (May és családja) hatására kihátrál. Ellen Olenska iránti szerelme megmarad a gondolataiban, de csak abban.

3. Miért olvasd el?
Fő témája a szerelem és annak sokfélesége. Newland Archer és May kapcsolata kezdetben a férj-tanár és feleség-diák vonalon mozog, de később May révén képet kapunk a manipulatív szerelemről, a házastársi és a tágabb családi közeg befolyásolásról. Olenska grófnő és Newland baráti, majd szerelmi kapcsolata pedig felveti a nők egyenjogúságának kérdését, a szabad szellemiséget. Kapcsolatuk nem teljesedik be, szerelmük Newland gondolataiban él tovább.

Június – Elizabeth Gaskell: Észak és dél

1. Miért ez a címe?
A cím a földbirtokos gentryk és a mezőgazdasági munkások által lakott Dél-Anglia és a gyártulajdonosok és a gyári munkásság által lakott északi megyék közötti életmódbeli ellentétre utal. Az észak-dél ellentét földrajzi, kulturális és társadalmi is, ami erősen meghatározta az 1850-es évek Angliáját. A címről egyébként személyesen Dickens győzte meg az írónőt, mert Gaskell egyszerűen csak Margaret Hale-ként akarta kiadni. (Hasonlóan előző művéhez, a Mary Bartonhoz.)

2. Ki a főhős?
A regény főszereplője Margaret Hale, aki apja döntése következtében családjával az idilli Helstone-ból az északi Miltonba költözik. Itt ismerkedik meg a gyártulajdonos Mr. Thorntonnal, akivel a kezdeti ellenszenven és világnézeti különbségeken túllepve megértő barátságot köt, majd szerelem szövődik köztük.

3. Miért olvasd el?
Margaret szemén keresztül tanúi lehetünk az ipari forradalom által átformált világnak, a gyárosok és munkásaik ellentétének, összecsapásainak. A regény kiemelkedő eleme a jellemfejlődés: a gőgös Margaret és a munkásaival kevéssé törődő Mr. Thornthon hatással vannak egymásra, fejlődnek a másik által. A regény egyúttal megkérdőjelezi a hagyományos viktoriánus férfi-nő szemléletet is: Margaret a családját ért változás alakítója, szervezője lesz, határozatlan és meggyötört szülei helyett viseli a terheket, döntéseket hoz. John Thornton az ellenkező utat járja be: a büszke és állhatatos gyáros empatikussá válik Margaret hatására, gyengéd törődéssel fordul a Hale család felé, munkásainak étkezdét építtet. Mindketten alázatot tanulnak, közben megszabadulnak saját szférájuk béklyóitól, míg kapcsolatuk szerelembe fordul.

Július – Jane Austen: Emma

1. Ki a főhősnő?
A regény központi szereplője Emma Woodhouse, aki megfogadta ugyan, hogy soha nem megy férjhez, előszeretettel boronál össze párokat kis helyi közösségükben. Bár sok olvasó nem kedveli, mert arrogánsnak, önhittnek látják, én azonban rá szeretnék világítani arra, hogy az az út, amit bejár, gyakorlatilag az önismeret útja, így érdemes őt ígyis nézni. Intellektusa vitathatatlan, érzelmileg azonban fejlődnie kell. Miután rájön, hogy kotnyeleskedése milyen gondokat okozott, megfigyelései pedig rossz irányba vitték, korrigál és figyelmesebb lesz másokkal, sőt még a szerelemre is rálel.

2. Milyen korabeli érdekesség bújik meg a történetben?
A regény Angliában játszódik, de szóba kerül benne Írország is. A szigetországot 1801-ben csatolták törvényes formában az Egyesült Királysághoz, és nagy vita folyt arról, mi is a státusza: királyság, tartomány vagy kolónia. Austen ezt a kérdéskört hozza fel, amikor Miss Bates Mrs. Dixon írországi házáról beszél. Ráadásul az útiterv, amit Miss Bates mesél el Campbellék írországi látogatásáról, az akkoriban népszerűvé vált ír mesékre reflektál, amik hajlamosak voltak sztereotíp módon megmutatni az országot.

3. Miért olvasd el?
Ha olvastad a Büszkeség és balítéletet, akkor az Emma érdekes dolgot rejtegethet számodra: ha megvizsgáljuk a karaktereket, észrevehetjük, hogy Austen úgymond megfordította a nemeket. A büszke központi karakter (Darcy – Emma) mellett van egy kritikus love interest (Elizabeth – Mr. Knightley) és egy ingadozó barát (Bingley – Harriet). Ezenkívül hasonlóság még az eltartott rokon (Georgiana – Mr. Woodhouse), a majdnem meghiúsult házasság (Jane – Mr. Martin), és a rossz választás lehetősége (Anne de Bourgh – Frank Churchill).

Augusztus – Louisa May Alcott: Kisasszonyok

1. Miért ez a címe?
Sarah Elbert irodalomkritikus szerint Alcott a „kisasszonyok” szót dickensi jelentésében használta: azt az átmeneti időszakot jelképezi, amikor a gyermeki ártatlanság lassan a múlté lesz, de közben megjelennek a fiatal felnőtt nőkre jellemző problémák a March-lányok életében. Alcott egyébként gyerekként gyakran adott elő Dickens-történeteket barátaival együtt.

2. Kik a főhősök?
A March-lányok: a szép Meg (16), az írói vénával rendelkező, makacs Jo (15), az áldozatos, félénk Beth (13), a művészlélek Amy (12).

3. Miért érdekes még?
A könyv írásakor Alcott gyakran merített a saját életéből és tapasztalataiból. A szereplők jelentős részét családtagokról vagy barátokról mintázta: pl. férjezett nővére, Anna volt a minta Meghez, csendes és visszahúzódó testvére, Lizzie pedig Bethhez. Alcott erős akaratú testvére, May lett Amy, míg maga Alcott Jo. De hogy mást is említsek: Laurie karakterének modellje Ladislas Wisniewski lengyel forradalmár volt.

Szeptember – Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

1. Miért ez a címe?
Azt a bizonyos betűt (a skarlátvörös „A”) Hester Prynne viseli büntetésként bőrén és ruháján, mert házasságtörést követett el. A regény elején a betű a bűnt magát jelképezi, a történet előrehaladtával azonban szimbólummá válik: Hester kitartását és erejét mutatja.

2. Ki a főhős?
Hester Prynne, aki egy új-angliai puritán közösség tagja. Nevét a szerző tudatosan választotta, és mint a skarlátvörös betű, ez is szimbolikus. A Hester név görög eredetű, jelentése csillag; a vezetéknév pedig a híres puritán vezetőtől, William Prynne-től (1600-1669) ered.

3. Miért olvasd el?
A regény erkölcsi dilemmája miatt leginkább. Hester és szerelme, a fiatal lelkész Dimmesdale fókuszában is a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége van. A két karakter egyfajta Éva és Ádám szerepbe került: egyszerre szenvednek helyzetüktől (kvázi kiűzettek), de közben újra kell gondolniuk saját értékrendjüket, hitüket (továbbéles, túlélés). A regény a dilemma feloldásaként belső erkölcsi parancsainak követését ajánlja az olvasó felé.

Október – Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok.

1. Miért ez a címe?
A regény központi elemei a csábítás, a bosszú és a rosszindulat, a több karakter között kibontakozó viszonyok és érzelmek. Egyesek úgy vélik, Laclos erkölcsi mesének szánta az Anciene Règime nemességéről, míg más irodalomtörténészek szerint nem készült politikai-társadalmi kritikának az arisztokrácia felé. Saját korában kedvelt olvasmány volt, holott botrányosnak tekintették.

2. Kik a főhősök?
Általában két karaktert szoktak kiemelni: Vicomte de Valmontot és Merteuil márkinőt. A különböző adaptációk is őket helyezik a középpontba. A két amorális egykori szerelmes riválissá válik, számukra szórakozás mások nehéz helyzetbe hozása vagy tönkretétele, de a dolgok addig fajulnak, míg el nem pusztítják egymást. Ebben a műben nincs erkölcsi győztes sem, mindketten egyformán szenvednek döntéseik miatt.

3. Miért olvasd el?
A Veszedelmes viszonyok episztoláris regény, vagyis a történet több szereplő levelezése által bontakozik ki előttünk. Olyan karakterektől olvashatunk, mint Madame de Volanges, a lánya Cècile, Madame de Tourvel, Chevalier Danceny, valamint Valmont és Merteuil. Különösen érdekes, hogy Laclos ránk, olvasókra bízza a szándékok és az erkölcsi mondanivaló felfedezését a sorok között.

+1
A bejegyzéshez használt dal a Placebo Every You and Every Me című száma, ami az 1999-es Kegyetlen játékok filmben hallható, és ami Laclos 1782-es regényének modern feldolgozása.
Link: Placebo – Every You Every Me (Lyrics)

November – ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy (1848)

1. Miért ez a címe?
A főszereplőre utal, akit úgy emlegetnek, mint a la dame aux camélias, vagyis „kaméliás hölgy”, mivel piros kamélia virágot visel, amikor nem elérhető szeretői számára, és fehéret, amikor igen.

2. Ki a főhőse?
Egy fiktív karakter, Marguerite Gautier, a betegségtől szenvedő kurtizán tragikus szerelmi történetét meséli el Armand Duvallal, egy fiatal jómódú férfival. Marguerite alakját egy létező személy, Marie Duplessis ihlette, akivel rövid ideig Dumas is szerelmi viszonyt ápolt.

3. Miért olvasd el?
Leginkább azért, mert egy kurtizán a főhős, akiről akkori társadalmi helyzete ellenére Dumas érzékeny képet fest. Marguerite karaktere által betekintést nyerhetünk a kor erkölcseibe, a 19. századi párizsi pezsgő életbe, a kurtizánok törékeny világába.

+ 1 érdekesség: a regényből maga Dumas írt színházi darabot, amit 1852-ben mutattak be, és máig a legsikeresebb az összes színdarabja közül. Ez a siker inspirálta Verdit a La traviata megírására, amit aztán 1853-ban mutattak be Velencében.
Link: La Traviata: “Libiamo, ne’ lieti calici”

December – Thomas Hardy: Távol a világ zajától (Far from the Madding Crowd)

1. Miért ez a címe?
Hardy Thomas Gray angol költő egy 1751-es verséből (Elegy Written in a Country Churchyard) vette az ötletet, a „Far from the madding crowd’s ignoble strife…” sorból. Bár Gray idealizálja a vidéket, Hardy ironikus értelemben használja a madding crowd kifejezést, ugyanis az ő Wessexe nem sokban különbözik a nagyvárostól. Az emberi kapcsolatok itt is, ott is bonyolultak.

2. Ki a főhős?
Bathseba Everdene, akinek életét és kapcsolatainak alakulását követhetjük nyomon. Először csak rokonaihoz költözik, később nagybátyja örököseként vagyonra és birtokra tesz szert. Története egyszerre szól a nőről, aki próbál egyedül érvényesülni egy birtok tulajdonosaként, de arról a nőről is, aki szerelemre, házasságra vágyik, és keresi a hozzáillő párt. Igazi érzelmi útvesztő ez.

3. Miért olvasd el?
Leginkább a három, nagyon különböző férfikarakter miatt, akik rendkívül hangsúlyos szerepet kapnak a cselekmény alakulásában. William Boldwood, a magányos szomszéd rajong Bathsebáért, de érzelmei nem lelnek viszonzásra. Frank Troy őrmester csábító, de szörnyű titkokat rejteget, és ugyan elveszi feleségül főhősnőnket, a házasság azonban hamar zátonyra fut. A hűséges pásztor, a mély érzésű Gabriel Oak a harmadik, egyben a legkiemelkedőbb közülük, aki valódi támasza lesz Bathsebának.

Link a Molyos polchoz:
(308) 2024-es Klasszikus Keddek · Moly

Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Békés karácsonyi ünnepeket kívánok az alább letölthető naptárral!

Interjú 1. Ismerkedj meg Sárközi Erika Nillával, a Skarlát Kiadó szerzőjével!

Az adventi időszakot egy különleges regénnyel indította a YA és NA írásokra fókuszáló kiadó. November 30-án megjelent Sárközi Erika Nilla regénye, a misztikummal, fizikai és lélektani próbákkal tűzdelt Carpe Noctem – Ragadd meg az éjt! Írói debütálása alkalmából bátorkodtam felkérni a szerzőt egy interjúra, ezúttal is köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre.

Fülszöveg:
Tizenkét csillagjegy és egyetlen éjszaka: generációjuk legnagyobb Párbaja az indigókék égbolt alatt dől el. A győztes dicsőséget hoz a családjának, a megmérettetésből világra szóló sztorik születnek.
A húszéves Asra egész életében nővére árnyékában élt, aki anno egyetlen hajszállal csúszott le az első helyről, így most mindenki diadalmat vár tőle. Csakhogy ő utálja a konvenciókat, és semmi kedve értelmetlen játékokat játszani egy szimbolikus győzelemért, amikor dolgozhatna is nagyszabású projektjén. Ráadásul a szíve is az emberi világhoz húzza, miután megismerkedett a titokzatos Caspiannel.
Asrának azonban szüksége van a tizenkét család támogatására, hogy sikerüljön a terve. Ehhez az út pedig a Csillagpárbajon keresztül vezet, ahol győzelmet kell aratnia.
Kaland és kockázat.
Veszély és varázslat.
Szenvedély és szerelem.
Az indulás helye adott ezen a sötétbe burkolózó játékmezőn, az viszont, hogy hová érkeznek, csak rajtuk múlik.

Hogy jött az írás az életedbe, és hogyan illeszted be a mindennapjaidba munka és magánélet mellett?

Az írásba fiatal és rajongó tiniként csöppentem – annyira megbabonáztak filmek, könyvek, színészek, hogy egyszerűen muszáj volt kiélnem ezt a rajongást, nos, azóta ezek a mániák elmúltak, de az írás szeretete megmaradt. Sajnos azonban kevesebb időm jut rá, mint amennyit szeretnék szentelni neki. Általában esténként tudok egy-egy történettel foglalkozni, amikor mindenki elaludt és végre csend van 🙂 Talán pont ezért is haladok lassan…

Milyen írások születtek a tolladból az első regényed előtt? Hol olvashatjuk ezeket?

Hosszú éveken keresztül bloggerkedtem, Merengőre is sokat írtam, aztán jött a Wattpad – hogyha valaki elhívatott, ezeket könnyen megtalálja a mai napig: de nem ajánlom kifejezetten, ugyanis némelyik történet pont az internet elfeledett fiókjaiba való 🙂

Általában realista romantikus vagy fantasy regényeket írtam, ez mondjuk azóta sem változott.

A szerző, Sárközi Erika Nilla.
Forrás: a Skarlát Kiadó honlapja.

Oszlopos tagja vagy a Skarlát Kiadónak, ahol a regény is megjelent. Hogy jutottál/jutottatok el az alapításhoz, és mi a koncepciótok?

Ez egy hosszú folyamat volt, aminél csupán a cseresznye a torta tetején az a bizonyos beszélgetés Anett és köztem, hogy „alapítsunk egy kiadót!” Sok mindent láttunk az idáig vezető úton, tapasztaltunk is a bőrünkön, és úgy gondoltuk, szeretnénk egy olyan helyet, ahol elkerülhetjük ezeket a számunkra kényelmetlen dolgokat. Valahol ez is a koncepciónk: partnerek lenni a kiadásban az írókkal és a velünk dolgozó szakemberekkel, valamint az olvasók kiemelt tisztelete. Hiszen nekik szánjuk a könyveket.

Mi volt az az ötletcsíra, amiből kibontakozott a Carpe Noctem, esetleg mi adta az ihletet?

Szuper kérdés, köszönöm! Van a regényben egy jelenet – pontosabban az egyik és igen fontos próbatétel –, ami teljesen véletlenszerűen megszületetett a fejemben és végig is pörgött, aztán pedig nem hagyott nyugodni. Így abból kiindulva, hogy mi történik ott, építettem fel a sztorit és a karaktereket.

A csillagjegyek ötlete pedig onnan származik, hogy szerettem volna egy misztikus történetet írni, de nem keményvonalas fantasyt, így végül arra gondoltam, miért ne?

Forrás: pixabay.com

Milyen hosszú volt az írás folyamata, és miként élted meg lelkileg? Voltak hullámvölgyek és hegyek?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, ugyanis eredetileg a Carpe noctemet nagyjából másfél éve kezdtem írni, azzal az elképzeléssel, hogy majd maximum feltöltöm a Wattpadra. Nos, az írásban akkor elakadtam három fejezet után… Több mint egy évre. Idén tavasszal vettem újra elő, hogy akkor ezt most befejezem, amit nyár végére sikerült elérni.

A megírás folyamata nem tartott olyan hosszú ideig, viszont hektikus volt, ugyanis előfordult, hogy heteken keresztül egyetlen betűt sem tudtam írni, más napokon viszont simán hoztam 10-15 oldalt is. Ez volt igazából a hullámvölgy: megtalálni azt az erőt magamban, hogy leüljek írni a hosszú napok után és lényegében minden más szabadidős tevékenység helyett.

De amint ezeken a holtpontokon átestem, nagyon élveztem! Engem is sokszor meglepett a történet, a szereplőkkel ébredtem és feküdtem, mintha egy lettem volna közülük.

Voltak olyan szerzők, regények, amik inspiráltak?

A Caraval-trilógia annyira elvarázsolt, hogy annak olvasása közben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó lenne egy olyan regényt írni, ahol a szereplőknek feladatokat kell teljesíteniük.

Stephanie Garber népszerű Caraval-sorozata.
Forrás: moly.hu

A párbaj önmagában egy rendkívül érdekes eleme a történetnek. Az egyes állomásokat gondos tervezés előzte meg, vagy írás közben csak úgy jöttek maguktól?

Ó, a párbajok… A legnehezebb részei voltak az írásnak. Ezzel végül is válaszoltam a kérdésre? 😀

Egyébként volt, ami teljesen adta magát és ezért bűn lett volna kihagyni, más próbatételekért vért izzadtam. (Igen, a szereplőkkel együtt :))

Milyen kutatásokra volt szükséged a csillagképekkel kapcsolatban? Te magad el szoktad olvasni a horoszkópodat?

Furcsa lesz ez a válasz, de… nem. Nagyon ritkán olvasok horoszkópokat, a csillagjegyek tulajdonságait is csak alapként használtam, ezért is nem építettem világot az asztrológiára, hanem kreáltam a regényhez egy sajátot.

A kutatásaim is a csillagjegyek milyenségében merült ki a leginkább, mindenkit a típusok alapján teremtettem meg: ezért lett például a főszereplő is Vízöntő, mert hozzá tudtam azokat a tulajdonságokat társítani, amiket elképzeltem magamban.

A regényben Asra a Vízöntő.
Forrás: pixabay.com

A történet főhőse Asra, a Vízöntő, aki nagyon nyerni akar, hogy elérje céljait, kivívja családja elismerését. A másik izgalmas-sejtelmes karakter a Skorpió. Mindketten céltudatosak, lélekben erősek. Milyen volt velük dolgozni? Volt olyan, amikor át akarták venni az irányítást, vagy szigorúan fogtad őket?

Asrával meglepően könnyű volt dolgozni, már a legelejétől tudtam, hogy milyen karaktert szeretnék a főszerepre, és ő tökéletesen hozta azt, de hogyha épp a Skorpiót említetted, vele azért gondban voltam. Nehezebben hallottam meg a „hangját”, a „skorpióságát” (ez amúgy is egy elég vitatott jegy), úgyhogy ő nem könnyítette meg a dolgom. De ez legalább karakterhű 😀

A regényben Rion a Skorpió.
Forrás: pixabay.com

Melyik mellékkarakter áll hozzád közel, és kit érzel magadtól a legtávolabb?

Ó, ez a kérdés kicsit mumus nekem… Nem tudok egyetlen kedvenc mellékszereplőt sem választani, én viszont bak vagyok, így a regénybeli Bak karaktere akaratlanul is közel áll hozzám.

A legtávolabb? Az Ikreket mondanám.

Volt legkedvesebb részed a regényben, és volt, ami nagyon megdolgoztatott?

A legkedvencebb részem a számháború, szerettem annak a jelenetnek a dinamikáját, ahogy megmozdulnak a karakterek az éjszakai erdőben, ilyen régi táborozós érzésem van tőle 🙂

Több olyan is volt, ami nagyon megdolgoztatott, de spoiler nélkül említek egyet: a Mérleg próbája. Hetekig ültem afölött a rész fölött, hogy összeálljon!

Forrás: canva.com

Egy regény megírása, szerkesztése és kiadása hosszú út e-book esetén is. Te hogy élted meg a folyamatot, és kikkel dolgoztál együtt?

A Carpe noctemet Monos Anett szerkesztette, akinek ez a könyv volt az első regényszerkesztése, de szerintem remek munkát végzett, gördülékenyen dolgoztunk együtt, megértettük a másik szándékait, súrlódás sem volt köztünk. Ő nagyon élvezte, hogy javíthat, én meg élveztem, hogy jobb lesz a történet 🙂

A korrektúrát Koós Patrícia végezte, ő több kiadónak is dolgozik, így remek tapasztalattal és rálátással tudott nekünk itt is segíteni. Kocsondi Nelli készítette a regény elején lévő csodás illusztrációt és Bodnár Alexandra tördelte végleges könyvformába, pedig ez nem volt egyszerű feladat, úgyhogy emelem kalapom előtte.

Igazi szupercsapattal dolgozhattam együtt, sok kellemetlen tapasztalattal ellentétben nekem a szerkesztés és a többi folyamat követése igazi élmény volt.

Mik a hosszútávú terveid? Milyen történetekre számíthatunk még tőled, és legfőképp mikor?

Készülünk a kiadóban a jövő évre, lesznek meglepetések és szuper történetek 2025-ben is. Nekem több regény és regénykezdemény lapul a fiókomban, de legközelebb azt a fantasysorozatot szeretném elhozni, ami a szívem csücske már évek óta. Abban rengeteg mágia, varázslat, alakváltók, lámpások és dzsinnek is vannak…

A regény értékelése a Rágcsálótól:

A Carpe Noctem már a csillagjegyekkel felkeltette az érdeklődésemet. Az alapkoncepció ezért külön figyelmet igényel: nagy, befolyásos családok, akik generációkon át örökítik a különleges képességeket és a tízévente esedékes Párbajon való részvételt. Az eseményeket Asra, a Vízöntő szemszögén keresztül követhetjük, aki kitartásával és érzékenységével hamar belopta magát a szívembe. Bizonyítani akar, de jótékony célja is van. Ahogy a Párbajok követték egymást, úgy vonódtam be folyamatosan érzelmileg ebbe a komoly fizikai és lélektani küzdelembe, ami egy idő után már nem csak és kizárólag Asra megmérettetése volt, hanem az összes jegy „utazása”. A nagy esemény hatására mindenki változik, nagy ellentétek és titkok lepleződnek le, de a csapatszellem kialakulása sem marad el. Kiváló történet a hagyományok tiszteletéről, azok megtörésének és továbbvitelének kérdéséről, és arról, hol is helyezkedik el ebben az egész képletben az egyén.

A regény másik hangsúlyos eleme a romantikus szál, ami nem mellékesen, hanem a Párbaj eseményeihez szorosan illeszkedve bontakozik ki. Asra szíve a titokzatos Caspiané, miközben Rion, a Skorpió egyre közelebb kerül hozzá. A szóváltások, a lassan, de érzékletesen megmutatott vonzalom miatt egyre jobban izgultam, hogy Caspian kerüljön ki a képből, és vegye át a helyét Rion. Végül aztán a váratlan fordulatok megoldották ezt a helyzetet is. 😊 Örülök, hogy olyan párról olvashattam, akik a történet során nemcsak megmutatták, hogy mennyire illenek egymáshoz, de tanúja voltam összecsiszolódásuknak is. Jó szívvel ajánlom a Carpe Noctemet azoknak, akik szeretik a próbatételekkel teli regényeket, a romantikával megfűszerezett izgalmakat, a lélektani folyamatok finom ábrázolását.

A regény borítója.
Forrás: moly.hu

Ha felkeltette érdeklődésedet a regény, és szívesen elolvasnád, látogasd meg
a Skarlát Kiadó honlapját,
ahonnan ingyenesen letöltheted!

Kezdőlap – Skarlát Kiadó (skarlatkiado.net)

Linkek:

Alkotó · Sárközi Erika · Moly

Carpe noctem – Ragadd meg az éjt! · Sárközi Erika · Könyv · Moly

Aktuális 2. Párkapcsolatok és házasságok terítéken

Nemrég lehetőséget kaptam arra Elena Honoria írónőtől, hogy két regényén keresztül is bepillantást nyerhessek a munkásságába. A 2023-ban megjelent Lélekszilánkok több rövidebb történetből áll, míg az idén ősszel nagyközönség elé kerülő Szívembe zárva egy többkötetes szerelmi történet nyitánya.

Lélekszilánkok

Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

„Szerelmek, melyek rabul ejtenek. Körbefonnak lágy selyemszálakkal. Simogatnak, mélyen lelkünkbe ivódnak. Azt hisszük, örökké tart ez az érzés. Azt hisszük, mindig így lesz, hogy szárnyalunk és boldogok leszünk örökkön örökké…
…aztán felébredünk. Négy történet, négy szerelem, melyek a párkapcsolat szövevényes útjain próbálják leküzdeni az élet akadályait. Vajon sikerül? Menthető, az ami egykoron szenvedélyes szerelem volt, vagy minden csak szemfényvesztés?”

A négy történet úgy is jellemezhető, hogy variációk egy témára: központi elemük a megromlott párkapcsolat vagy házasság, a szerző pedig remekül mutatja be az ezzel kapcsolatos érzelmi reakciók sokféleségét, a problémák kezelésére tett kísérletek változatosságát. Elena Honoria rövid, gyorsan olvasható történeteinek fókuszában olyan (mondhatni örökké) aktuális témákat dolgoz fel, melyek elgondolkodtatnak, ugyanakkor az író nem felejt el utat mutatni a megoldás felé. Minden történet erősen női fókuszú, de van olyan is, amiben beleleshetünk a férfikarakter fejébe is. Elsősorban azoknak ajánlom a Lélekszilánkokat, akik érdeklődnek az ilyen jellegű történetek iránt, Elena ugyanis érdekes emberi életutakat mutat nekünk.

Lássuk a történeteket egyesével! A Párterápia a szétválás vagy együtt maradás dilemmája köré épül, amit nehezít a kapcsolatból született gyermekek iránti felelősségérzet, a közösen átélt múlt, felépített élet, és a jelen kínzó bizonytalansága. Számomra a történet igazi érzelmi hullámvasút volt, és ha először kilátástalannak is tűnt a főhősnő élete, a végén megkaptam a pozitív üzenetet. A Szemfényvesztés kusza párkapcsolati szálakat tár elénk munkahelyi ellentétekkel, felszínre kerülő hazugságokkal és kibukó titkokkal. Nekem a történet nagy erősségei az utóbbiak voltak: szinte izgultam, mikor mi fog kiderülni, de legfőképp hogyan. A Vágyak a sok nőt érintő kényszerpálya témáját és az elfojtott vágyakat dolgozza fel, de emellett szerepet kap egy jóakaró barátnő, aki különösen szimpatikussá vált számomra. Ennél a résznél a bátorság és a tenni akarás szólított meg leginkább. A Cukorfalatban három szereplő fejébe is betekintést nyerhetünk: a feleség, a férj és az a bizonyos harmadik személy is meg-megmutatja érzelmeit, megéléseit, problémáit. A pénz és az azzal járó kényelem, a ragaszkodás említése különösen erős töltetet adott hozzá.

Forrás: canva.com

Darina és Alexander 1. Szívembe zárva

Fülszöveg:

„Azt ​hazudta, hogy szeret, majd magamra hagyott.”
Darina nem tud túllépni szereleme árulásán. Miután azzal szembesül, hogy Alexander becsapta és kisétált az életéből, messzire menekül, hogy újra építse önmagát. De hiába a nagy távolság, ha továbbra sem tudja elengedni a férfit.
Amikor lehetőséget kap, hogy egy különleges gyógymód segítségével eltüntesse múltja fájdalmas emlékeit, egy percig sem habozik és belevág a kezelésbe.
Amikor eléri célját és minden tökéletesnek látszik, egy éjjel váratlan dolog történik, ami alapjaiban forgatja fel nyugodt életét.
Egy szenvedélyes viszony, egy titokzatos idegen, miközben a múlt árnyai egyre veszedelmesebb alakot öltenek.

„Hazudnom kellett, hogy biztonságban tudjam.”
Alexander már többször újjászületett, és minden korábbi életére emlékszik. Egyetlen vágy vezérli az emberöltők során: megkeresni és meghódítani igaz szerelmét, akit neki rendelt a sors. De a nő erről mit sem tud, mert minden születésekor elfelejti előző életét.
Amikor Alexander rátalál Darinára, még nem sejti, hogy hamarosan a legnagyobb árat kell fizetnie szerelme biztonságáért, mert az életüket megkeserítő démon lesben áll, hogy lecsapjon.

Borítókép forrása: moly.hu

Elena romantikus regénysorozatának első kötete hamar beszippantott, főként mert az „együtt lenni vagy veszély miatt elengedni” kérdéskört érintette, amit nagyon izgalmasnak tartok. Váltott szemszögű történetében Darinából kapunk többet, így vele tudtam könnyebben azonosulni, Alexanderrel kevésbé. Bízom benne, hogy a folytatásban belőle is többet kapunk, pl. a családi hátteréből és kényszerű helyzetéből. A misztikum figyelemfelkeltő, a fátyol ötlete és az amulettek jelentősége különösen tetszett, szívesen olvastam volna róla még többet, ahogy Alexander múltbéli megéléseiről is. A sodró lendületű események, a múlt-jelen jól komponált váltakozása, az érzékletes erotikus jelenetek erősségei ennek a regénynek, így remek olvasmányélmény lehet azoknak, akik bepillantást szeretnének kapni Elena misztikummal fűszerezett romantikájába. Akárcsak a Lélekszilánkok, a Szívembe zárva is elgondolkodtat, de közben kedvet csinál a folytatáshoz.

„Keress meg!
A hang a fejemben most sokkal hangosabb és sürgetőbb. Talán mégsem a képzeletem játszik velem, tényleg befurakodott valaki a gondolataimba.
Nincs bennem félelem, sokkal inkább kíváncsiság és érdeklődés. Hogy lehetséges ez?”

(Idézet a regényből)

„Szerethetünk valakit annyira, hogy el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket? És szerethetünk valakit olyan mélyen, hogy érte bármilyen áldozatra képesek lennénk? A válaszom: igen. Én Alexanderért bármire hajlandó lennék.”
(Idézet a regényből)

További információk a szerzőről és könyveiről:

Elena Honoria – Könyvek, blogtörténetek, versek, kulisszatitkok

Lélekszilánkok · Elena Honoria · Könyv · Moly

Lélekszilánkok – részlet – Elena Honoria

Szívembe zárva · Elena Honoria · Könyv · Moly

Szívembe zárva – részlet – Elena Honoria

Vendégcikk 1. Miért olvasnak a lányok BL-t? (szerző: April Faye)

Ezúttal a BL (Boys’ Love) történetek világába kalauzolunk el Titeket. Vendégszerzőnk cikkéből megismerhetjük történetét, irányait és sikerének titkát.
Fogadjátok szeretettel April Faye írását!

A vendégcikk topic azért jött létre, hogy még több szempont teret kapjon a Rágcsálón,
egyúttal lehetőséget kapjanak olyan szerzők is munkásságuk és kutatásaik bemutatására, akik egy adott téma kiemelt ismerői, tudásuk pedig gazdagítja a romantikus zsáner megismerését.

Miért olvasnak a lányok BL-t?

Amikor elkezdtem kizárólag BL-t írni, sokan feltették nekem ugyanezt a kérdést, csak kicsit személyesebb megfogalmazásban. „Miért írsz BL-t lány létedre?” Sok töprengés és önvizsgálat után végül arra jutottam, hogy egyszerűen nem szeretem a hetero kapcsolatok dinamikáit és azt az eredendő egyenlőtlenséget, ami valahogy mindig ott van a háttérben. Mint hivatásos túlgondoló és agyonelemző, természetesen nem álltam meg itt. Vannak a témáról könyveim is, úgyhogy khmkhm *torokköszörül* engedjétek meg, hogy megosszam veletek is, amit a japán „BL studies” (avagy a BL ismeretek) kapcsán eddig kiderítettem.

Rövid bemutatkozás a szerzőtől:
Sziasztok! A nevem April Faye, és többnyire romantikus-erotikus BL regényeket írok. Szeretem az izgalmas, nyers és érzelmes történeteket, a bonyolult karaktereket és a könnyed fantasy világokat. Az írásaim hiánytalanul megtalálhatóak a Wattpadon.
Az alábbi felületeken követhettek: https://linktr.ee/aprilfayebooks.
Köszönöm, ha benéztek hozzám!

Mi az a BL? – Gyorstalpaló töriből

Amikor ebben az esszében BL-ről beszélek, akkor elsősorban az ázsiai BL-ekre gondolok. Ennek egyrészt az az oka, hogy a tanulmányköteteim is ezekről szólnak, másrészt az, hogy én a japán yaoi/BL mangák révén találkoztam először a műfajjal. Japán rajongóként, tartalomkészítőként, majd egyetemistaként hosszú időt töltöttem ázsiai történetek (mangák, animék, doramák, BL light novelek és danmei regények) közelében, és ez valószínűleg lenyomatot hagyott az írásaimon is. Az ázsiai (nem csak japán, ugyanúgy koreai, kínai, thai stb.) BL tartalmak jelentősen különböznek az Amerikából érkező LMBTQ+ regényektől abban a tekintetben, hogy ezeket „nők” írják kifejezetten „nőknek”. Legalábbis így szokták ezt megfogalmazni, de ez azért nem feltétlenül ilyen szögletes. (Erre a végén még kitérek. Nem rekesztünk itt ki senkit sem.🤗)

A yaoi, shounen-ai és BL (Boys’ Love) műfajok a japán shoujo mangákból erednek, amelyek női olvasók számára készülnek. A shounen ai (fiúszerelem) kifejezést először az 1970-es években használták a két fiú romantikus kapcsolatát ábrázoló, elsősorban tragikus vagy melodramatikus képregényekre. Ezt a műfajt a Showa 24-ik évében (1949 körül) alkotó „Virágzó 24-eseknek” (花の24年組) nevezett női mangaművészek tették igazán népszerűvé, akik újfajta romantikus narratívákat teremtettek a férfi karakterek között. A yaoi kifejezés az 1980-as években jelent meg, és kezdetben főként az amatőr, rajongói alkotásokra utalt. Az akroníma a „yama nashi, ochi nashi, imi nashi” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „nincs csúcspontja, nincs csattanója, nincs értelme”, utalva arra, hogy ezek a rajongói történetek inkább az erotikus jelenetekre koncentráltak, mintsem a bonyolult cselekményekre.

A Boys’ Love (BL) kifejezés az 1990-es években került előtérbe, amikor a műfaj kereskedelmi szinten is megerősödött, és egyre több manga, anime, valamint egyéb médiatermék jelent meg a férfi-férfi romantikus történetek témájában. A BL-t ma gyakran használják gyűjtőfogalomként már nem csak az Ázsiából származó médiatermékekre is.

Forrás: pixabay.com

A BL zsáner kritikája

Ahogy egyre népszerűbb lett a BL zsáner, úgy érte egyre több kritika. Az úgynevezett „yaoi-vita” (yaoi ronsou) során, már a ’90-es évek elején több meleg aktivista is felvetette, hogy ezek a női írók és olvasók által dominált műfajok nem hitelesen ábrázolják a meleg férfiakat, sok esetben csupán a női fantáziák tárgyává teszik őket. Satou Masaki, aki a vitában az egyik legkritikusabb hang volt, úgy vélte, hogy a BL és yaoi művekben megjelenő férfi karakterek nem valós emberek, hanem inkább „unikornis-szerű figurák”, amelyeket a nők a saját szórakoztatásukra hoztak létre. Mizoguchi Akiko szerint a BL gyakran homofób elemeket is tartalmazhat, mivel a történetek szereplői sokszor tagadják saját homoszexualitásukat, vagy bűntudatot éreznek a férfi-férfi kapcsolat miatt, és ez nincs megfelelően kezelve ezekben a művekben.

Meg kell jegyezni, hogy azóta a műfaj valamelyest fejlődött, és már sok olyan történet van, amelyik igyekszik elkerülni ezeket a hibákat. (Pl. újabban már felkérnek LMBTQ konzultánsokat az élőszereplős BL sorozatok egy részéhez – ld. Kieta Hatsukoi)

Lesd meg, milyen könyvek vannak April polcán! 1.

Miért lehet ilyen népszerű a BL az ázsiai nők (és mindenki más) körében – a pszichoanalitika szerint?

A magas maszkulinitású társadalmakban a hagyományos nemi szerepek jellemzően merevebbek. Japán maszkulinitási indexe nagyon magas, 92-es értéket mutat. Egyébként maszkulin társadalomnak számít Amerika, Kína vagy éppen Magyarország is. A BL történetek lehetőséget nyújtanak a nők számára, hogy kilépjenek ezekből a patriarchális szerepkényszerekből. Ez az oka annak, hogy a BL műfaj ilyen sok helyen ennyire népszerű lehet a nők körében. Egy szóval a BL történetek olvasása lehetőséget ad a nőknek arra, hogy eltávolodjanak azoktól a társadalmi elvárásoktól, amelyek a női létet a szépség és fiatalság, az anyaság és a gyerekvállalás szerepeire szűkítik le. Mivel a BL-ekben férfiak közötti romantikus kapcsolatokat követünk nyomon, a nők kiszabadulhatnak azokból a hagyományos keretekből, amelyekkel szembesülnek a való életben, és egy olyan világba merülhetnek el, ahol nem nehezednek rájuk ezek a nyomások. Így a BL egy olyan fantáziavilágot teremt, ahol a nők megélhetik a szexualitással és intimitással kapcsolatos érzéseiket anélkül, hogy közvetlenül az ő női szerepükre vonatkozó társadalmi hatások befolyásolnák őket.

A BL történetek emellett lehetővé teszik a nőknek azt is, hogy szégyen nélkül fedezzék fel a vágyaikat és fantáziáikat. A nők szexualitását rengeteg stigma éri, és sok elfojtás tapad hozzá. Mivel az ilyen történetekben csak férfiak szerepelnek, a női olvasók távolságot tarthatnak a saját női szerepüktől, és biztonságosabb, kevésbé közvetlen módon fogyaszthatnak erotikus tartalmakat. De ahogy azt már korábban is pedzegettem, a BL nem csak a női olvasók számára nyújt menedéket.

Az olvasók egy része az androgün karakterek miatt vonzódik ezekhez a történetekhez. Hiszen az ilyen sztorikban a férfi szereplők gyakran lágyabb, hagyományosan nőiesebb (fizikai és/vagy lelki) tulajdonságokat hordoznak, ami a nemi szerepek átalakulását mutatja. Ez felszabadító élményt nyújthat az olvasók számára. Az ilyen karakterek révén az olvasók könnyebben megtalálhatják a saját identitásukat vagy felfedezhetik annak rugalmasságát. A férfiak számára a BL különösen azért lehet vonzó, mert a karakterek gyakran megszegik a maszkulin elvárásokat. A férfi karakterek sebezhetőek, érzékenyek, a hagyományos férfiasságban alulértékelt értékeket hordoznak. Ily módon a BL olvasó férfiak megélhetik a személyiségük egy olyan oldalát, amelyet máskülönben nem (ld. még: a fudanshi-jelenség).

Mivel a BL-ekben szereplő férfiak nem klasszikus férfiak, sőt, egyes vélemények szerint ezek a karakterek valójában nemtelenek abban az értelemben, hogy túllépnek a hagyományos nemi kategóriákon, ezért, a BL-ekben található férfi-férfi kapcsolatok ábrázolása képes egy olyan teret létrehozni, ahol a hagyományos nemi dinamikák feloldódnak, és az olvasók új dinamikákat fedezhetnek fel. A keleti BL történetek nem feltétlenül az autentikusságot helyezik a középpontba, hanem a képzelet szabadságáról és a nemi szerepekkel való játék lehetőségéről szólnak.

Lesd meg, milyen könyvek vannak April polcán! 2.

Nyugati vs. keleti BL

A nyugati BL eredete nagyban visszavezethető a keleti BL műfajára, különösen a Japán BL/yaoi történetekre. A zsáner a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdett népszerűvé válni nyugaton, és idomult a nyugati társadalmi szokásokhoz és az aktuális társadalmi folyamatokhoz.

A nyugati és a keleti BL között a legnagyobb különbség éppen ebből ered. A nyugati alkotók sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az LMBTQ+ közösség valósághűbb ábrázolására. A történetekben több figyelmet fordítanak a meleg identitás, a szexualitás, és az LMBTQ+ témák hiteles reprezentációjára, éppen ezért sokkal alkalmasabbak érzékenyítésre. Az LMBTQ+ közösség tagjaként – még ha sokszor le is marad az az A betű a betűszóból – számomra is kiemelten fontos, hogy minél több saját hangú LMBTQ+ szerző kapjon lehetőséget a megjelenésre és megszólalásra, mert igazából ez segít megmutatni az olvasóknak az LMBTQ+ közösség valódi, emberi arcát.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a két irányvonal jól megférhet egymás mellett békében. Mert egy valami közös mindkettőben: segítenek az olvasónak elmerülni egy másik világban, és feloldódni egy történetben.

Felhasznált irodalom és további olvasnivalók a témában:

Hori Akiko, Mori Naoko: BL no kyoukasho

Mark McLelland, Kazumi Nagaike, Katsuhiko Suganuma, James Welker: Boys Love Manga and Beyond: History, Culture, and Community in Japan

Dru Pagliassotti: Reading Boys’ Love in the West (Participations: Journal of Audience & Reception Studies c. kötet)

Mizoguchi Akiko: Male-Male Romance by and for Women in Japan: A History and the Subgenres of Yaoi Fictions

Geert Hofstede: Kultúrák és szervezetek (kulturális dimenziók – maszkulinitás femininitás)

Jenn Bennett: Ragyogó szemek + fotók a Somló 15-ről

A Romantikus Rágcsáló 2024 szeptemberi könyve egy Young Adult romantikus kötet, ami a vad és ismeretlen vadonba hív minket, ahol szembenézhetünk a félelmeinkkel és az előítéleteinkkel. És medvék, kígyók, agámák…

Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!

A szerzőről

Jenn Bennett romantikus és fantasy kötetekkel is megörvendeztette már olvasóit, fő korcsoportja a Young Adult. 2015-ben debütált nekik szóló kortárs regényével, a The Anatomical Shape of a Heart-tal. majd2017-ben jelent meg a tengerparton játszódó Alex, nagyjából… (Alex, Approximately). Ez utóbbit a hazai olvasóközönség is nagyon megszerette. A Ragyogó szemeket (Starry Eyes) 2018-ban vehették kézbe az olvasók.

„Egész idő alatt a vadállatoktól féltem, pedig lehet, hogy jobban tettem volna, ha egy nagyobb veszélyre koncentráltam volna:
annak kiderítésére, hogyan illeszkedjek be a társadalomba.”
(Idézet a regényből)

Zorie változik

Zorie Everhart, az asztronómia iránt rajongó lány mindent alaposan megtervez, mert akkor érzi magát biztonságban. Karakterének fő fejlődési ívét talán így lehetne velősen megfogalmazni: a magunk által kialakított komfortból merjünk kilépni, nyitni az új ingerek felé, és legyűrni a félelmeket. Ez az üzenet rendkívül tetszett. Akárcsak több Young Adult kötet, a Ragyogó szemek is foglalkozik azzal, hogy tinédzserként mennyi mindennel kell megküzdenie az egyénnek a felnőtté válás rögös útján. Az iskolai barátságok, az első szerelem és csalódás, a szülőkkel való bizalmi kapcsolat ápolása vagy megromlása mind-mind megjelennek a műben a főhősnő szemén keresztül.

Az egyik legjobb élményem volt olvasás közben a mostohaanyával, Joyjal való kapcsolat. Zorie korábban elvesztette az édesanyját, az apja pedig újranősült, de ellenségeskedés és harc helyett egy kiegyensúlyozott, egymást segítő mostohalány-mostohaanya viszonnyal találkozhattam a sorok között, ami annyira erős köteléknek bizonyult, hogy az Everhart-házasság megromlásakor Zorie Joyt választja.

Forrás: pixabay.com

Második esély

Zorie és Lennon Mackenzie közös múltja meglehetősen terhelt. Valaha barátok voltak, de az egy évvel korábbi banketten közéjük állt valami, ami miatt ellenségekké váltak. A sors fintora, hogy egy balul elsült kempingezésen kettesben maradnak a vadonban, az együtt töltött idő, az egymásra utaltság pedig problémáik megoldására kényszerítik őket. A kialakult helyzet segít nekik megérteni egymást, a múltban hozott döntéseiket, míg újra bizalmat nem szavaznak egymásnak.

– Mi ketten?
– Igen. Te meg én – mondja Lennon tárgyilagosan. – Elvinnélek oda.
– Kettesben túrázni a Condor Peakig? Egyedül?
– Nem gondoltam rá, hogy a medvét is meghívom, de ha gardedámra van szükséged…
(Részlet a regényből)

Lennon nagy kedvencem lett. Tetszett a sötét humora, a különleges hobbijai és érdeklődése, de leginkább az, ahogy kiállt Zorie-ért, és hogy támogatta a nehéz pillanatokban. Itt említeném meg a regény LMBTQ szálát: Lennonnak két anyukája van, akik hihetetlenül humoros és szeretnivaló karakterek lettek – és tökéletes ellentétei Mr. Everhartnak, aki előítéletekkel és vélt sérelmekkel küszködik.

Túrázás? Szeretem!

A történet a kempingezés és túrázás témaköré épült, bár a regénynek csak egy része játszódik nemzeti parkban. Egy kicsit keveselltem is. A szerző remekül hozza össze a túrázás nehézségeit és a megoldáskeresést a párkapcsolat alakulásával, Zorie fejlődésének állomásaival, ugyanakkor nekünk is nyújt új ismereteket az amerikai vadon szépségeiről és veszélyeiről. Helló, medvék! A mellékelt térképeken nyomon követhetjük, merre járnak éppen hőseink. Nagyon élveztem újra és újra visszalapozni, és meglesni Lennon rajzait, felfedezni egy-két apróságot, ami a történetben is megjelent.

Forrás: pixabay.com

Összegzés

Kétségkívül lehetett volna rövidebb is a regény, de mégis szerettem benne elmélyülni. A szereplőkkel együtt indultam el erre a felfedezőútra, és remek kikapcsolódást nyújtott, miközben fontos üzenetekkel lettem gazdagabb. Elsősorban azoknak ajánlom a könyvet, akik nem riadnak meg a Young Adult korosztályt foglalkoztató, említett témáktól, és akik szívesen kimerészkednének egy regény erejéig a természetbe.

Toposzok: 5 – több is megmutatta magát (friends to lovers, enemies to lovers, összezártság), és egyik sem „játszotta le” a másikat, szépen egymásba simultak.

Mr. Everhart: 1 – a legunszimpatikusabb karakter. ☹

Lennon: 5* – szerintem ezt nem kell magyarázni. 😊

Hosszúság: 4.

A könyvről:

Ragyogó szemek · Jenn Bennett · Könyv · Moly

Starry Eyes by Jenn Bennett | Goodreads

További információk a szerzőről és más regényeiről:

– Author (jennbennett.net)

Interview: Jenn Bennett, Author of ‘Serious Moonlight’ | The Nerd Daily

#260 Author Interview: Chasing Lucky by Jenn Bennett (youtube.com)

Fotóim a szeptemberi Somló 15 teljesítménytúrám főbb állomásairól:

Előttem a cél és a szőlőtőkék. Indulás!
Kilátás a kápolnánál.
Második állomás: Sédfő-forrás.
Harmadik állomás: a Háromdiófánál.
Negyedik állomás: Szent Márton-kápolna.
Több infó: Az eldugott kápolna – Somlói Borvidék (somloiborvidek.hu)
Hatodik állomás: Somló-vár.
Több infó: Somlói vár – A múlt emlékei (amultemlekei.hu)

Toposz-mustra 2. Ellenfelekből szerelmesek fantasy világokban

Ismét az ellenfelekből szerelmeseket helyezzük fókuszba, ezúttal azonban fantasy műveket fogok ajánlani a zsáner és a toposz kedvelőinek. A cikk apropója Rezeda Réka debütáló Young Adult fantasy regényének, a Bábmesternek a megjelenése.

Korábban már górcső alá vettem Monos Anett Szenvedélyes hadviselés című regényén keresztül, a toposz azonban rendkívül nagy népszerűségnek örvend a fantasy írók és olvasók körében is, így ebben a cikkben egy másik magyar szerző, Rezeda Réka művéhez írtam kedvcsinálót, akik pedig további csemegére éheznek, egy rövid összeállítást kapnak további könyvekből.

Ha lemaradtál az előző cikkről: Toposz-mustra 1. Ellenfelekből szerelmesek Szenvedélyes hadviselésben – Romantikusrágcsáló (romantikusragcsalo.hu)

Rezeda Réka: Bábmester (Tüske és gyopár 1.)

Fülszöveg:

Érdemes feláldozni a boldogságodat a bosszú oltárán?
Sivriel Thornrage nem emlékszik a szülei arcára. Gyilkosuk, Merzen vonásai viszont a mai napig kísértik. Sivriel számára holttá dermedt az idő, és csak akkor lelhet újra magára, ha végez Merzen herceggel. Tíz éven át dédelgette magában a gyűlöletet, és most a napkirály halála végre alkalmat teremt, hogy az udvarba utazzon, és bosszút álljon.
Csakhogy a királyi palotában Sivriel halálos cselszövések hálójába gabalyodik. Ha el akarja pusztítani Merzent, kénytelen szövetségre lépni Bastiennel, a vonzó, de arrogáns herceggel. Bastien azonban titkon a maga hálóját szövi…
Ki a valódi ellenség? Mi az, amiért érdemes harcolni?
Vajon örökre a gyűlölet marad a lány egyetlen igaz szerelme?

Sivriel útját ármány és árulás kíséri. Ha nem vigyáz, mindent elveszít, amiért küzdött…
Rezeda Réka lebilincselő fantasytörténete a X. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.
Engedd, hogy behálózzon!

Borítókép forrása: moly.hu

A Bábmester egy gondosan megtervezett világú, pergős cselekményű YA fantasy, ami erős nyitány egy sorozathoz. Az alaphelyzet (főhősnő elveszítette a szüleit) sokaknak ismerős lehet, a történet azonban számos fordulattal és csavarral szögezi magához az olvasót, egyedi módon használva ki a benne rejlő lehetőségeket. A két kiemelkedő karakter, a tántoríthatatlan Sivriel és az intrikus Bastien kapcsolatának alakulása különleges fűszer ebben a regényben. Különösen tetszett, hogy Réka hagyott időt a karaktereknek megélni a pillanatnyi érzelmeiket, apránként építette fel a kapcsolatot, a történések és egymás által pedig mindketten fejlődtek érzelmileg.

Sivriel Thornrage karakterében egy olyan lányt ismerhetünk meg, akit a harag és a gyűlölet éltet, azonban a szeretet erejének gondolata, amit édesanyja ültetett el a fejében, végig vele van, fejlődése során pedig magának rá kell jönnie akár a saját bőrén tapasztaltak révén, hogy melyik út visz előre: a kegyetlen bosszú vagy nyitni a szeretet felé. A szeretet felé, ami lehet, hogy csupán egy karnyújtásnyira van. Tetszett, hogy Sivrielt reálisan, félelmekkel és vágyakkal ábrázolta a szerző, és ha Sivriel ha el is számítja magát néha, csetlik-botlik egy adott helyzetben, feláll, és küzd tovább önmagáért és az övéiért. Külön örültem Kócosnak, és Sivriel vele való kapcsolatának is.

Bastien herceg túlságosan jóképű és túlságosan arrogáns – pont ezért nagyon megkedveltem. Az intrikákkal és cselszövésekkel teli királyi udvarban tervei szerint igyekszik mozgatni a szálakat, miközben maga is küzd múltbéli sérelmeivel és traumáival, ami nagyban kapcsolódik nagybátyjához, a Sivriel által is gyűlölt Merzenhez. Bastient titkok övezik, a puzzle darabkákat pedig Sivriel az események során rakja össze vele kapcsolatban – én pedig minden pontját nagy érdeklődéssel figyeltem. A történetben végig ott lebeg köztük a bizalom kérdése, ami újra és újra próba elé állítja mindkettőjüket. Bár Bastien nem kapott a regényben külön nézőpontot, Sivriel szemén keresztül pontosan nyomon követhetjük az ő érzelmeit, fejlődését is. Sok az akadály, adott pillanatokban érthető, ha a szereplők el-elbizonytalanodnak, elvesztik a reményt, de lelki erejük leginkább abban mutatkozik meg, hogy felismerik a megoldás lehetőségét, és cselekednek.

A szerző kiforrott stílussal mesél két nehéz helyzetben lévő fiatalról, akik az intrikák és az érzelmek viharában keresik a megoldásokat. Remek első regény, bevezető egy mágiával átszőtt, politikai cselszövésekben bővelkedő világba, ami nem fél aktuális témákat is fókuszba helyezni. És ez még csak a kezdet… 🙂

Idézet a regényből

Beleolvasó: rezeda-reka-babmester-beleolvaso.pdf (moly.hu)

További információ: Bábmester · Rezeda Réka · Könyv · Moly

Ajánló további fantasy regényekről:

Holly Black: A kegyetlen herceg (A levegő népe 1.)

Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.
A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.
Hagyd, hogy elbűvöljön!

Beleolvasó: holly-black-the-cruel-prince-a-kegyetlen-herceg-beleolvaso.pdf (moly.hu)

További információ: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg · Holly Black · Könyv · Moly

Rebecca Ross: Isteni riválisok (Letters of Enchantment 1.)

Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat.
Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél.
Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.

További információ:

Divine Rivals – Isteni riválisok · Rebecca Ross · Könyv · Moly

Carissa Broadbent: The Serpent and the Wings of Night – A kígyó és az éj szárnyai (Nyaxia koronái 1.)

Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Akár ​ember, akár vámpír vagy, a túlélés szabályai ugyanazok: soha ne bízz, soha ne engedj, és mindig – mindig – vigyázz a szívedre!
Az Éjszülött vámpírkirály örökbe fogadott emberlánya, Oraya olyan világban vetette meg a lábát, amely arra hivatott, hogy végezzen vele. Az egyetlen esélye, hogy valaha puszta prédánál több lehessen, ha részt vesz a Kejari versenyen: a legendás tornán, amelyet maga Nyaxia, a halál istennője szervez.
De a három vámpírház legkiemelkedőbb harcosai között győzelmet aratni nem lesz egyszerű. Így a túlélés érdekében Oraya kénytelen szövetséget kötni egy titokzatos riválissal. Raihnben minden veszélyesnek tűnik. Könyörtelen vámpír, hatékony gyilkos, a lány apjának és uralmának ellensége… valamint Oraya legnagyobb vetélytársa. Ennél azonban sokkal rémisztőbb, hogy Oraya mennyire vonzódik a férfihoz.
A Kejarin viszont nincs helye együttérzésnek. Minden biztosnak hitt tudás, ami Oraya világát alkotta, összeomlik. Raihn ugyan talán mindenkinél jobban megérti őt – ám bimbózó vonzalmuk akár a vesztét is okozhatja egy olyan birodalomban, ahol semmi sem halálosabb a szerelemnél.

További információ:

The Serpent and the Wings of Night – A kígyó és az éj szárnyai · Carissa Broadbent · Könyv · Moly

Lauren Roberts: Powerless – Hatalom nélkül (Hatalom nélkül 1.)

Forrás: moly.hu

Fülszöveg:

Vadász és préda.
A sors egymásnak rendelte őket.
Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.
Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…

Beleolvasó:
Powerless_beliv.indd (moly.hu)

További információ:
Powerless – Hatalom nélkül · Lauren Roberts · Könyv · Moly