A Romantikus Rágcsáló 2024 júliusi és augusztusi könyvtári választásai Julianne Donaldson történelmi romantikus regényei. Mindkét mű bámulatos helyekre kalauzol el minket, ahol sorsdöntő események történnek főhősnőinkkel.
Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!
A szerzőről
Miután Julianne Donaldson lediplomázott angol szakon, írni kezdett. És milyen jól tette! Történelmi romantikus regényeit ma már több nyelvre is lefordították (hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg), és annak ellenére, hogy az első műve, az Edenbrooke 2012-ben jelent meg, ma is népszerűek, keresettek. Sajnos Donaldsontól mindössze két regényt és egy kiegészítő kötetet olvashatunk angolul és magyarul, mivel az írónő úgy döntött, családjára szeretne fókuszálni, visszavonultan él. Bár nem ír többet, a régenskort nem engedte el: a Regency Retreat háziasszonya, melyhez csatlakozva átélhető a régenskori bálok és hétköznapok hangulata.
A kép forrása: canva.com
A regényekről általában
Mindkét regényből egyértelműen süt a természet iránti tisztelet és szeretet. Bár a helyszínek nem léteznek, Donaldson úgy festi le előttünk őket, hogy szinte ott érezzük magunkat Edenbrook lankáin és Blackmoore lápvidékét, ez pedig a főhősnők hozzáállásában is megmutatkozik. Mariann számára Edenbrooke a földi paradicsom, egy varázslatos hely, ami szemben áll a nyüzsgő Londonnal, és ami saját gyerekkora helyszínére emlékezteti. Kate másra sem vágyik, csak hogy egyszer eljusson Blackmoore-ba, egy teljesen más világba, mint amiben él – és bár elhagyja, visszatér oda.
Na, de nézzük a teljes művet! Az Edenbrooke igazi könnyed kikapcsolódás komolyabb izgalmak nélkül – kiváló nyári olvasmány, de őszi bekuckózós könyvnek is jó választás. A cselekmény viszonylag kiszámítható, a kevéske izgalom után a megoldás sejthető. A főhős, Mariann szerethető, de sodródó karakter, nincs olyan tulajdonsága, amivel kitűnne a többi, szintén szerethető mellékkarakter közül. Emiatt egyrészt rendkívül könnyen a helyébe tudjuk magunkat képzelni, másrészt nagyobb szerepet kap a férfi karakter, Philip, aki kétségkívül az egyik legjobban összerakott szereplő a történetben, és kétségkívül viszi a hátán a sztorit.
A kép forrása: pinterest.com
“Arról ábrándoztam, hogy vidéken telepszem le, sokat lovagolok, ráérősen festegetek a gyümölcsösben, és gondját viselem apámnak, hogy úgy érezzem, tartozom valahova, és hasznosan, értelmesen töltöm el az időmet. De legfőképpen arra vágytam, hogy saját magamért szeressenek.” (Edenbrooke)
A Blackmoore már mélyebb témákat üt meg, komorabb a hangvétele, és hogy a könyvből idézzek: „szívszorítóan gyönyörű”. Ha az Edenbrooke a hangulatra koncentrál, akkor a Blackmoore az érzésekre. Kate Worthington egy erős, függetlenségre vágyó fiatal hölgy, aki le akarja rázni magáról anyja és nővérei terhes örökségét, de mindennek ára van. Mellette a többi női mellékkarakter negatív jellem, pont ezért könnyű neki kitűnni közülük, ami viszont igazán erőssé teszi, az az erkölcsi szilárdsága és az akaratereje. Kate a szív és az ész csatáját vívja, és ugyan az ész győz, de végül azért a szív is elnyeri méltó jutalmát. Egy felemelő fejlődéstörténet, a madár-szimbolika pedig remekül működött.
Mindkét regény kapcsán érezhető a fiatalos hangvétel, a főhősnők megélései, problémái kapcsán a Young Adult korosztályt is képesek a könyvek megszólítani, így bátran ajánlott akár már tizenhat éves kortól.
A kép forrása: pinterest.com
“Ráébredtem, hogy én is csak egy szárnyaszegett madárka vagyok, aki hiába álmodozik a szabadságról.” (Blackmoore)
Philip vs. Henry?
A női szíveket kétségkívül Sir Philip dobogtatta meg a legjobban. Nincs is erre jobb bizonyíték, minthogy a szerző írt egy külön kis történetet a karakter szemszögéből, aminek a segítségével megismerhetjük a férfi múltját és érzelmeit (címe: Edenbrooke örököse). Philip lehengerlő sikerének való titka azonban az, hogy belehelyezkedve Mariann szemszögébe, lassanként ismerhetjük meg és szerethetünk bele. Igazi gavallér, udvarias házigazda, elmés beszélgetőtárs és tettrekész hős – és talán emiatt túlontúl tökéletes is…
Vele szemben Henry árnyaltabb lett. Bár jóval kevesebbet kapunk belőle, mint Philipből – különösen, hogy nem született kiegészítés a nézőpontjában -, a vívódásai, a kétségei érezhetőek. A három lánykérés nem csupán Kate anyja miatt tölt be fontos szerepet a történetben. Minden egyes alkalommal láthatjuk Kate szemével Henryt, aki küzd és küzd, mert a barátságnál többet érez, de visszatartani sem szeretné a lány az álmaitól. Pont ez utóbbi miatt éreztem azt, hogy akármilyen tökéletes is Sir Philip, Henry Delafield több nála: képes elengedni a szeretett személyt, hogy az megvalósíthassa álmát. Neki éppúgy fejlődéstörténet, ahogy Kate-nek, és ez teszi kerekké a történetet.
A kép forrása: pinterest.com
Összegzés
Edenbrooke – Blackmoore (1-2) – a Blackmoore nyert a tájleírásaival és a mély érzelmekkel
Philip – Henry (1-1) – hiába, ez döntetlen… 😀
Mariann – Kate (0-1) – Kate bátorsága győzött nálam
Edenbrooke mellékkarakterei – Blackmoore mellékkarakterei (1-0) – Edenbrooke-ban kellemesebb a társaság
Ezen a forró nyáron a még forróbb romantikus regények felé vettem az irányt, majd lehűtöttem magam egy kis Hurrikánnal. Az utóbbi időben sok előítéletbe botlottam a romantikus-erotikus alzsánerrel kapcsolatban, így arra gondoltam, próbáljunk meg ezúttal a pozitív dolgokra koncentrálni.
Bevezetés
Romantikus-erotikus regények régebben is voltak, a megítélésük azonban időszakonként változott. A legnagyobb lökést az alzsáner népszerűségének a 2010-es évek elején megjelenő A szürke ötven árnyalata c. regény adta, melynek folytatásai, és az általa ihletett további művek csak még jobban támogatták a folyamatot. A könyvsorozat, a belőle készült adaptáció, és a körülötte kialakult hype ráirányította a reflektorfényt az erotikus irodalomra, ami ezzel egyszerre vált érdekessé és megosztóvá. Mai napig is ezzel a két véleménnyel találkozunk, ha értékelésekbe botlunk, miközben már nyakunkon az ellentrend, és egyre erősebbek azok a hangok, akik viszont a spicy jelenetektől mentes romantika mellett teszik le voksukat. (Később tervezek cikket a clean romance-okról és a keresztény romantikáról, itt külön nem taglalom.)
Egy-egy mű sokféleképpen hathat ránk, ráadásul az sem mindegy, mikor és milyen hangulatban olvassuk az adott regényt. Mindenkinek lehet imádott alzsánere, de időnként kedvet kaphatunk más típusú könyvekhez is, így személy szerint úgy vélem, a kettő tökéletesen megférhet egymás mellett a könyvesboltokban, a könyvtárakban, de még a saját polcainkon is.
Ne feledjük, minden műnek helye van a könyvpiacon, és megtalálhatja az olvasóközönségét. Ha bennünk negatív érzések dolgoznak is egy történettel kapcsolatban, attól másnak még lehet jó élmény. 🙂
A legolvasottabb, erotikus címkével ellátott könyvek listája a moly.hu-ról. (2024.08.01.)
Következzen tehát a Romantikus Rágcsáló pozitív szemléletre sarkalló listája!
1. Felfedezés biztonságos környezetben
A romantikus-erotikus fikció olvasásának egyik nagy előnye: kimozdulhatunk a komfortzónánkból anélkül, hogy elhagynánk kis olvasósarkunkat. Olyan szexualitást érintő témákat és fantáziákat fedezhetünk fel, amelyekről vagy nem tudunk vagy nem akarunk beszélgetni közvetlen környezetünkkel, ha pedig kérdések merülnek fel bennünk, esetleg hajt minket a kíváncsiság, a lapok nem ítélkeznek felettünk.
Természetesen könyv és könyv között is nagy különbségek lehetnek, így javasolt előzetesen tájékozódni róluk (pl. trigger warning listák, címkék és vélemények a Goodreadsen vagy a Molyon).
2. Fizikai és lelki vonzalom
A romantikus-erotikus regényeket gyakran éri az a vád, hogy kizárólag a testiségre koncentrálnak, holott ha egy történet hű az alzsáner jellegéhez, akkor ez nem feltétlen kell, hogy így. Annak egyik jellemzője ugyanis, hogy bár általában a fizikai vonzalom épül elsőként a karakterek között, és a testiség ábrázolása kiemelt szerepet kap, nagy hangsúly van a lelki, akár még az intellektuális vonzalmon is. A szexjelenetek száma egyébként nem túlzottan mérvadó, inkább azt érdemes figyelni, mennyire explicitek, és/vagy mennyire közelítenek az érzelmek felől.
3. Elővigyázatosság és biztonság
A piacra kerülő romantikus-erotikus regényekben ma már alap, hogy szóba kerül a szexuális egészség témaköre. A védekezés nem tabu sem a férfi, sem pedig a női karakternél, akik általában tisztában vannak a következményekkel, az erotikus jeleneteknek pedig velejárója, hogy felmerül az óvszerhasználat vagy a fogamzásgátló szedésnek kérdése.
4. Egy kis ízelítő
A love interest a maffia tagja? Vagy menő rocksztár, aki után bomlanak a nők? Lehet pilóta, tudós vagy élsportoló is. Esetleg nőtlen márki. Minden, ami felkeltheti az érdeklődésünket, mert szívesen bepillantanánk az ilyen személyek életébe, legfőképp a hálószobáikba. Mindezt úgy, hogy továbbra is a nagy bögre teánkat szürcsölgetjük a kényelmes fotelban, vagy a medence mellett napozunk egy hideg limonádéval.
5. Kikapcsolódás a dolgos hétköznapokban
Életünk során sok szerepben kell helytállnunk, és néha kimondottan jól esik letenni a terheket, kézbe venni egy regényt, és szimplán csak élvezni a történetet ahelyett, hogy azon agyalnánk, mennyi felelősség nyomja a vállunkat, mennyi mindenhez kell igazodnunk, vagy éppen milyen törvényeket nem szegünk meg, mert törvénytisztelő állampolgárok vagyunk. Ez jóformán minden zsánerre igaz, de ha spicy jelenetekre vágyunk, egy jó romantikus-erotikus regény kimondottan pihentető lehet számunkra.
+1. Egyes művek társadalmilag is fontos témákat érintenek
Talán nem is gondoltad volna, de a romantikus-erotikus regényekben is megjelennek társadalmunkat érintő, népszerű és megbeszélésre/kibeszélésre váró témák. Traumatikus élmények (pl. családon belüli erőszak, kirekesztettség, kulturális különbségek megélése stb.) mellett szokások (pl. egészséges életmód), függőségek, vagy azok a körülmények, amikkel a mindennapokban mi magunk is találkozhatunk (pl. munkahelyi stressz, megfeleléskényszer, imposztor-szindróma).
Légy nyitott, és két erotikus jelenet között keresd az érdekes témákat, a magvas gondolatokat!
Emma ZR: Hurrikán c. regényéről
Kis hazánk írói között is találkozunk olyanokkal, akik a romantikus-erotikus alzsánerben alkotnak. Ezúttal a cikkhez Emma ZR első regényét olvastam el, melynek lapjain az újságíró Carolyn és a világhírű zenész William kapcsolata elevenedik meg. Mint a regény címe is mutatja, itt bizony kő kövön nem marad!
Felismered az apró utalásokat?
A talpraesett, karrierista Carolyn interjút akar, a nagyképű és szemtelen William azonban nem szándékozik megadni neki, mert másra vágyik. Innen indul két erős személyiség harca egymással és a bennük tomboló szenvedéllyel. Folyamatosan megy köztük az adok-kapok, akár egy könnyű reggeliről, egy frissítő jógaóráról, vagy egy pizzáról legyen szó. Fejezetről fejezetre követhetjük nyomon, miként törnek borsot egymás orra alá, vagy állítják a másikat kész tények elé. Közben pedig ott a izzik a tagadhatatlan vonzalom. A regényben változatos, érzéki erotikus jeleneteket olvashatunk, ahol mindkét fél egyénisége megmutatkozik, ugyanakkor mégis kettejükről és a személyes megéléseikről szólnak.
A történet azonban többet ad nekünk ezeknél is. Betekintést kapunk a bulvársajtó és a szenzációvadász újságírók világába, valamint egy világhírű zenekar egyik jelentős koncertjének előkészületeibe. William karakterén keresztül az író megvillantja nekünk a sztárság előnyeit és hátrányait, ami mellett időről-időre próbál kibontakozni a sokoldalú tehetség és a hivatás iránti szenvedély. A női főhős, Carolyn pedig a karrierépítés megszállottja. Újságírói munkája mellett titkos projektet is visz, ami nem kis veszélyeket tartogat. Fontos számára a szakmai érvényesülés, az önállóság és anyagi biztonság megteremtése, ami éppúgy gyermekkori élményeiből fakad, ahogy Willnek a bizonyítási vágy.
A páros nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ami köztük van, hamar véget érhet. Vagy mégsem?
Ha felkeltette érdeklődésedet a regény, és szívesen elolvasnád, látogasd meg Emma ZR honlapját, ahonnan ingyenesen letöltheted!
A Romantikus Rágcsáló 2024 júniusi könyve már a címében figyelemfelkeltő, de egyszerre érdekes és megosztó olvasmányélmény is. A vegyes fogadtatás okait vizsgáltam, miközben próbáltam a saját élményeimet is szavakba önteni.
Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!
Szellem + író
Főhősünk, Florence Day, a híres Ann Nichols szellemírója egy szakítást követően képtelen befejezni a legújabb romantikus regényét, a határidő és szigorú új (jóképű) szerkesztője, Benji Andor azonban sürgeti. Florence a regényben egyszerre küzd meg szakmai megakadásával és imádott apja hirtelen jött halálával, miközben az autóbalesetet szenvedett Ben szelleme is megjelenik neki. Képes lesz Florence szembenézni a múltjával, és maga mögött hagyni a fájdalmakat? Vajon Ben azzal a céllal maradt ezen a világon, hogy a kézirat megszülethessen?
Kép forrása: moly.hu
A regény alapötlete tetszett. A szellemírói lét, de úgy általában az írói blokk és az ötletlopás témája már a történet kezdetén megragadta a figyelmemet. Főként ezek lendítettek át az unalmas részeken. A regény sajnos a második harmadánál leült, és a Florence és Ben között lassan épülő románc sem volt elég ütős, hogy emlékezetes maradjon számomra.
Valóban halott a romantika?
Természetesen nem. Bár a kezdeti vonzalom megvolt a karakterek között, és az elején belengette a szerző az ellenfelekből szerelmesek toposzt, sajnos a regény nem győzött meg arról, hogy Florence és Ben egymásnak valók. Arról sokkal inkább, hogy Lee Marlow, az ex mennyire nem illik a lányhoz. A ember-szellem, illetve író-szerkesztő kettős között érdekes beszélgetéseket olvashatunk, de a helyenként elsütött fekete (morbid?) humor ütötte ezt. Bár a történet végén kapunk némi betekintést abba, miért is működik a szerző szerint Florence és Ben kapcsolata, én azzal az érzéssel tettem le a könyvet, hogy valójában ezt kellett volna az egész regény folyamán megmutatni. Emellett Ben karakterét is érdemes lett volna árnyalni, hogy jobban megdobogtassa a szíveket. A végső fordulat nem ütött nagyot. Ennek okát abban látom, hogy a történet romantikus szála erősen hasonlított a Ha igaz volna (2005) c. misztikus-romantikus-vígjátékéra, pedig én egyedi megoldást vártam.
(Idézet a könyvből)
A gyász
A regény legszívszorítóbb része, amikor Florence megtudja, hogy az apja meghalt. Bár a romantikus rész nem győzött meg túlságosan, a veszteség és a szeretett személyről való megemlékezés miatt mindenképpen érdemes elolvasni – főként ha magunk is átéltünk nemrég hasonlót. Ezeknél a részeknél azt sajnáltam, hogy főhősnőnk bár aktívnak mutatkozik, mégsem az, a Day-család és a helyi közösség sokkal inkább az.
Florence családja meglehetősen furcsa, de pont ez az izgalmas bennük: egy ravatalozót vezetnek, ráadásul Florence és az apja szellemlátók. A szerző remekül mutatta be ezeket a különleges, ám rendkívül szeretetteljes karaktereket. A testvérek kapcsolata, az anya gyásza és a Dayek különleges helye Mairmont városka életében mind-mind színes, érdekes eleme a történetnek.
Összegzés
Ez a regény olyan volt, mintha két történetet kaptam volna egyben: egy szellemes szerelmes regényt és egy gyászt megélős, családközpontút. Bárcsak jobban egymásba simult volna a kettő… A Halott romantikával kapcsolatban végig az volt az érzésem, hogy nem ez a szerző legkiemelkedőbb alkotása. Több hibája ellenére kedvelhető, de nem elég erős mű ahhoz, hogy emlékezetes maradjon. Ami viszont pozitívum: arra buzdított, hogy utánanézzek a szerző munkásságának, és hogy feltérképezzen, más regényei miként sikerültek. (Mivel magyarul csak ez elérhető, ez egy erősen távlati cél a részemről, de fent van a listán.)
Borítókép forrása: moly.hu, a kép készült: canva.com.
Alapötlet: 5/4 – Tetszett a kiindulópont, a kezdő jelenetek.
Megvalósítás: 5/2 – Egyediséget, váratlan fordulatokat vártam, de ez sajnos elmaradt.
Florence: 5/3 – Kezdetben szimpatikus volt, de a regény folyamán egyre kevésbé tudtam vele azonosulni.
Kutya-polgi: 5/5 – Ő volt a kedvencem az egész történetben, bár keveset szerepelt.
Az érzés, amikor letettem a könyvet: 5/3 – Legalább a romantikus regényét megírta Florence.
A legújabb cikkem a legkedveltebb és leggyakrabban használt toposzról fog szólni, mégpedig a Skarlát Kiadó és Monos Anett debütáló, a Szenvedélyes hadviselés című, New Adult realista romantikus regényén keresztül.
A toposz
Az ellenfelekből szerelmesek (enemies to lovers) az egyik legnépszerűbb toposz, a romantikában és más zsánerben is gyakran találkozni vele. Nevében a lényege: többnyire két karakter ellenfelekként jelennek meg a történet elején, és aktívan egymás ellen dolgoznak, esetleg még versenytársak is, de menet közben rájönnek, hogy szerelmesek egymásba. Kétségkívül az egyik legrégebb óta velünk lévő toposz az irodalomban. Gyökerei már a Gilgames-eposzban is jelen vannak Enkidu történetében, és ha szóba kerül egy-egy beszélgetésben, hamar eszünkbe jut Shakespeare vagy Jane Austen. Ha pedig könyvesboltban vagy könyvtárban bolyongunk, rátalálhatunk Sally Thorne Gyűlölök és szeretekjére vagy Holly Black méltán népszerű YA regényére, A kegyetlen herceg és folytatásaira, amik kétségkívül a legkedveltebb képviselői a toposzt használó műveknek.
Szenvedélyes hadviselés
Leginkább azért szeretem ezt a toposzt, mert megmutatja, milyen vékony a határvonal a szeretet és a gyűlölet között, és ez önmagában rengeteg lehetőséget rejt. Monos Anett első regénye, a Szenvedélyes hadviselés, ami a frissen megalakult Skarlát Kiadó gondozásában jelenik meg, tökéletesen mutatja be a lelki folyamatot és azt, miként billeg két karakter érzelmileg azon a bizonyos cérnányi határon.
A történet egyik főszereplője a mindennapjait Budapesten élő Besztercy Bálint, akit leköt a boksz, a csajok és a Spartacus nevű edzőterem működtetése. A múlt mégis a nyomában jár, kísérti, erről pedig már a regény első oldalain képet kapunk. Petrás Adri, a női főhős, kényelmes életét és egy bántalmazó párkapcsolatot hagy maga mögött a történet elején, hogy új életet kezdhessen. Ő is sok fájdalmat hordoz magában, amit legkedvesebb titkos tevékenysége, táncolás közben ad ki magából. A regény bemutatja, hogy Bálint és Adri, akik középiskolai éveik alatt ádáz küzdelmet vívtak, miként szorulnak rá egymás segítségére, hogyan kötnek kompromisszumokat a tüzes összecsapások közepette, és lépnek túl az ellenségeskedésen. És eközben ott van köztük a régi-új szenvedély, ami fel-fellobban, mert egyszerűen lehetetlen küzdeni ez ellen is. Igazi érzelmi hullámvasút ez a regény – természetesen jó értelemben.
„Közelebb léptem hozzá, mire tartózkodóan pislantott párat. Nem bízott bennem, és én sem benne. Tudtam, hogy képes megtanítani és megvédeni, ha kell, de az érzéseimet soha nem bíznám rá. Összezúzna.”
(Idézet a regényből)
A regény nagy erőssége, hogy Bálint és Adri nézőpontjából is nyomon követhetjük az eseményeket, így még átélhetőbbek a személyes problémáik. Hangjuk egyedi, könnyű velük azonosulni. A visszaemlékezések és a jelenben zajló események tökéletesen megkomponálva váltják egymást a legmélyebb és legmagasabb érzelmi pillanatokban. Rendkívül jó volt belelátni a két szereplő múltjába, megismerni sérüléseik magvait, felfedezni a lelküket. Sokszor okoztak egymásnak fájdalmat – a múltban és a jelenben is -, de mindig meg-megvillant egy másik érzelem is: a tagadhatatlan vonzalom. Mindketten nehéz sorsot kaptak: Bálint szegény családból származik, édesanyjával is problémás a kapcsolata, Adri családja pedig tehetős, de szülei érzelmeknek és megértésnek híján vannak. Ezek mellett nagy feladatokkal küzdenek a karakterek (Bálint a Spartacus fennmaradásáért, Adri az önálló életért), az egymásra utaltság, majd az apránként felépülő bizalom viszont átlendíti őket a kemény helyzeteken. Éppúgy alakul köztük a szenvedély, ahogy megoldandó feladataik iránt is nő az érdeklődésük.
Adri és Bálint is bőven cipel különböző érzelmi terheket, de egy valami közös bennük: egyformán értékelik a másikban lakó lelki erőt, bátorságot, kitartást. Ez az, ami összeköti őket, ami által felnézhetnek egymásra. Nem véletlenül van kiemelt szerepe a tigris szónak a történetben. 😉
A szerző realisztikusan, érzékletesen mutatja be mind Budapestet, a nagyvárosi lét jellegzetességeit, mind pedig a szereplők közvetlen környezetét (pl. Spartacus, a közös lakás). Nem egyszerű díszleteket kapunk, olvasás közben szabályosan magunk körül érezzük Bálint és Adri tereit. Minden egyes helyszínnek komoly szerepe van kettejük kapcsolatának alakulásában. Anett nem fél komoly társadalmi problémákat, aktuális témákat is bemutatni (pl. anyagi nehézségek, bántalmazó párkapcsolat, önvédelem fontossága, iskolai bullying), így sokkal többet kapunk, mint elsőre gondolnánk.
Lépj be te is Bálint és Adri világába!
Ha felkeltette érdeklődésedet a regény, és szívesen elolvasnád, látogasd meg a Skarlát Kiadó honlapját június 13-án, ahonnan ingyenesen letöltheted!
A Romantikus Rágcsáló 2024 májusi könyve a népszerű Bridgerton-könyvsorozat harmadik darabja, a művészlélek Benedict története, ami egyúttal egy Hamupipőke-retelling is.
Vizsgáljuk meg együtt a történetet és helyét a sorozatban!
Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!
A harmadik Bridgerton
Julia Quinn egy interjúban mesélt arról, hogy eredetileg trilógiában gondolkodott, Daphne, Anthony és Colin történetét szerette volna megírni, de Daphne-nak hét testvért adott az első könyvben, a sikeres fogadtatás pedig abba az irányba vitte, hogy minden testvérnek megírja a szerelmi történetét. Így Benedict sem maradhatott ki a sorból, aki Anthony és Colin regénye között átkötésnek tekinthető. Nézzük meg, miért!
A kép forrása: moly.hu
Daphne története (A herceg és én) jó felütése volt a sorozatnak, ahol Quinn felvezette Lady Whistledown karakterét és rejtélyét. Ezt követte Anthonyé (A vikomt aki szeretett engem), ami kétségkívül nagyobb durranásnak bizonyult, szintén orrunk előtt lógatva Lady W. rejtélyét – és mivel ekkor már Quinn tudta, hogy ki a titokzatos firkász, egyértelmű volt, hogy Benedict történetében is szerepet kell kapnia, hogy aztán a negyedik kötetben lelepleződjön. Emiatt Benedict regényének fő jellegzetessége maga a W-rejtély továbbgördítése, és a két közkedvelt testvér közötti átvezetés.
Hamupipőke retelling
Már a történet első lapjain egyértelművé válik számunkra, hogy Hamupipőke meséje fog megelevenedni számunkra némi csavarral. A cipőt Quinn kesztyűre cserélte, emellett pedig főhősei is más hátteret kaptak: Sophie ugyanabban a helyzetben van, mint Hamupipőke a mesében, de pluszba még törvénytelen gyermek is, Benedict pedig örökös ugyan, de Anthony házassága révén már háttérbe szorul, és inkább a művészi vénáját villantja meg számunkra.
A kép forrása: pinterest.com
Bár Quinn tett némi újdonságot a karaktereibe, mégsem mert nagyot álmodni. Az események és a fordulatok egy része is a mese bizonyos elemeire reflektálnak (pl. Sophie helyzete házról-házra mindig szolgáló, Benedict folyton a megmentő szerepében tetszeleg, míg Araminta örök intrikus és gonosz mostoha marad). Nem csavarja meg az eredeti történetet, mint más regények, nem mer nagyot lépni. Számos olyan Hamupipőke-alapokon nyugvó történet van, ami ügyesen nyúl a meséhez, de egyedit, kreatívat alkot (pl. Marissa Meyer Cinderje, Sarah J. Maas Üvegtrónja, Kelly Oram Cinder és Ellája).
Tisztességtelen ajánlat?
Lássuk a karaktereket!
Benedict az első és a második könyvben egy szimpatikus arisztokrata fiatalember képét mutatta, akinek okkal lehetünk kíváncsiak a saját történetére. Ezzel szemben a harmadik könyvre Quinn nem tudta elég egyedivé tenni ahhoz, hogy személyes problémáival együttérezhessünk (pl. csak a Bridgertont látják benne, sokadik az öröklési sorban). A művészi vénája tartogatott némi lehetőséget konfliktusra, de kihasználatlan maradt. Számomra Benedict felszínes maradt mint karakter, helyenként problémás cselekedeteivel és hozzáállásával nem volt szimpatikus, így kérdéses, miként is lett a magyar cím tisztességes. Az angol kevésbé félrevezető (An Offer from a Gentleman). Mindig a megmentő szerepében jelenik meg, ami egy idő után unalmassá válik.
A kép forrása: pinterest.com
Sophie-nál a leginkább az zavart, hogy nem alakítója, hanem elszenvedője az eseményeknek. Nem annyira aktív, inkább passzív – sodródik az árral, néha hagyja magát, pont emiatt pedig kiszámítható a viselkedése egy idő után. Mondható az is, hogy a gyerekkori bánásmód és lelki bántalmazás miatt reagál így, viszont ezt érzelmileg nem építi Quinn a regényben. Olvasóként vártam volna, hogy Sophie rájön a helyzetére, változtatni akar, és tesz azért, hogy jobb élete legyen, ehelyett csak menekül.
A kép forrása: pinterest.com
A nyertes pedig… Posy!
Mivel sem Benedict, sem pedig Sophie karakterével nem tudtam azonosulni, ráadásul egy idő után kiszámíthatóvá vált a történet, akaratlanul is a mellékkarakterekre fókuszáltam. Közülük is kiemelkedett Posy, Sophie mostohatestvére. Csupa negatívum éri édesanyja, Araminta által, viszont ő felismeri helyzete lehetetlenségét, és ugyan az elején nem mer fellépni anyja ellen, a regény végére összeszedi a bátorságát, és kilép a bántalmazó családi körből. Fejlődőképes karakter, aki számomra a regény valódi nyertese lett, és úgy érzem, miatta volt érdemes elolvasni. No, és persze Lady Whistledown miatt! 😉
„De nem a Bridgerton háztartás volt az egyetlen, ahol nagy izgalmakat éltekát. A Penwood családban is igen nagy megmozdulások történtek, melyeknekeredményeképpen a ház lépcsőjén a grófné és lánya, Miss Posy Reiling nyilvánosanveszekedett.Mivel e sorok írója sosem kedvelte Lady Penwoodot, csak azt tudja mondani:„Éljen Posy!”
(Részlet a regényből)
Összegzés
A Tisztességes ajánlat kétségkívül a legmesésebb darabja a Bridgerton-könyvsorozatnak. Mind karakterei viselkedésében, mind fordulataiban kiszámítható, kevés meglepetés éri az olvasót, ráadásul az egyedi elemek (pl. Benedict művészi vénája) inkább érdekességek, mint a történet szerves részei.
A kép forrása: moly.hu
Retelling: 5/3 – Jó alapötlet, de sablonos kivitelezés.
Benedict és Sophie: 5/2 – többet vártam.
Posy: 5/5 – a jellemfejlődés miatt.
Violet: 5/5 – a legszeretnivalóbb karakter. 😊
Az érzés, amikor letettem a könyvet: 5/3 – lehetett volna ez jobb is…
2024 május – a világ Bridgerton-lázban ég, mert érkezik az adaptáció következő évada. Miért bizonyult jó alapanyagnak Julia Quinn népszerű könyvsorozata? Melyek azok az elemek, amik megalapozhatták a sikert? A Rágcsáló kísérletet tesz cikkében más szempontok szerint rápillantani a Bridgertonokra, mint ahogy eddig mások tették.
A siker útja
Volt idő, amikor Julia Quinn még orvosnak készült. Bőszen tanult a vizsgáira, romantikus regényeket olvasott – és közben írt. Két regénye is kiadásra került, amikor halasztott az egyetemen, hogy megírja a harmadikat. Aztán még egyet, hogy megszülethessen a negyedik. Végül visszatért az orvosira, de hamar rájött, az írás inkább való neki, mint a boncolás.
Julia Quinn könyvei népszerűségi sorrendben Forrás: goodreads.com
Az Egyesült Államokban 2000 és 2006 megjelenő, Bridgerton-családról szóló regénysorozat a régenskori Angliába kalauzol el minket, 1813 és 1827 között követhetjük nyomon könyvről könyvre a fiktív Bridgerton-gyerekek szerelmi életének alakulását. A könyvsorozat már megjelenésekor hatalmas népszerűségnek örvendett Amerikában (Magyarországon a Gabo Kiadó 2010-ben jelentette meg az első kötetet, A herceg és ént), a 2020-ban debütáló Netflix-sorozat azonban nemzetközi szintre emelte a Bridgerton-lázat. Nézzünk a titok mélyére!
1. Az alapötlet
Ha a teljes könyvsorozatot nézzük, egy egyedi, sok lehetőséget rejtő koncepcióval találkozhatunk. Adott nyolc könyv és ugyanennyi Bridgerton-gyerek, akiknek belepillanthatunk a szerelmi életébe; pártalálásuk rögös útját követhetjük végig, miközben fel-felbukkannak egymás történeteiben. Miért is húz be minket ennyire? Ezt leginkább a Jóbarátok-effektushoz tudom hasonlítani. A család vagy a társaság tagjának érezzük magunkat. Befogadnak, úgy érezzük, közéjük tartozunk, együtt sírunk velük bánatukban, és nevetünk örömükben.
Julia Quinn regényei olvasottság szerinti sorrendben Forrás: moly.hu
Azonban míg sok történetnél van a kötetek között kohézió, Quinn könyvsorozatánál ezt kevésbé érezni. Mindössze az a tény tartja őket össze, hogy a nyolc testvérről szól – könyvenként ugyebár egy-egy szereplő szerelmi életén van a fókusz. Az alapötlet és a sok karakter számos lehetőséget rejt magában, de kihasználatlan marad. Bár felbukkannak egymás történeteiben a Bridgertonok, kevésbé segítői vagy befolyásolói szerepben. Alig villantják meg a családi ellentéteket is: testvéri viszályok, korkülönbségek, öröklési hierarchia stb. Számos olyan elemet elmélyíthetett vagy beleépíthetett volna Quinn, ami egyúttal a korszakról is mutathatott volna némi képet. Emellett karakterei nem elég mélyen megrajzoltak ahhoz, hogy megmutassa általuk ezeket. Vannak testvérek, akik jellemükben és viselkedésükben nagyon hasonlóak (Anthony-Benedict-Colin): gyakran ugyanúgy reagálnak, hasonló stílusban beszélnek, kevésbé kapunk képet egyedi látásmódjukról. De mi ennek az oka?
Quinn egy interjúban mesélt arról, hogy eredetileg trilógiában gondolkodott Daphne, Anthony és Colin főszereplésével. Kétségkívül ezek a sorozat legerősebb darabjai – a People magazin egy 2022-es cikkében A vikomt aki szeretett engem címűt méltatta, mint az olvasók legnagyobb kedvence. A szerző állítása szerint nem is emlékszik, miért adott hét testvér Daphne-nak az első regény megírásakor. Ebből könnyen következtethetünk arra, hogy miért ezen Bridgertonok történetei lettek a legerősebbek és legkedveltebbek Amerikában és hazánkban is, ugyanakkor ad némi magyarázatot arra, miért érezzük, hogy a szerző kihagyott lehetőségeket. Julia Quinn egy másik interjúban hosszabban vallott arról, hogy pont emiatt nem rajzolta meg előre a sorozat teljes ívét, sokszor érezte írás közben, hogy „sarokba szorította” magát, és nehezebben követte nyomon az általa beépített, apró részleteket. A legnagyobb kihívást számára az utolsó két kötet, Gregory és Hyacinth története tartogatta. Fejben át kellett állnia, hogy ne gondoljon rájuk gyermekként, mielőtt a saját romantikus regényük főhősévé teszi őket. A velük való munka kétségkívül megérte, mert 2007-ben Quinn elnyerte Gregory regényével a RITA-díjat (On the Way to the Wedding / Esküvő lesz).
2. Lady Whistledown
Quinn a saját honlapján ír az ötlet születésének körülményeiről. Amikor elkezdte írni A herceg és ént, számos információt szeretett volna olvasóival megosztani, de erőltetettnek tűnt Daphne és Violet szájába adni azokat, így megalkotta a pletykaújság szellemes íróját, aki struktúrát adott a regénynek – általa mindig tudjuk, milyen nap van, és éppen milyen esemény izgatja a karaktereket. Quinn meg is állt volna ennyiben, ha apja nem sarkallja arra, hogy bontsa ki a rejtőzködő firkász alakját. A következő kötetben már tudta a szerző, kit rejt valójában Lady W. (és gyorsan le is ellenőrizte, nem árulta-e el magát az első kötetben), ezzel pedig folytatódott tovább a rejtély: vajon ki lehet az?
A kép forrása: pinterest.com
Lady Whisledown ténykedése igazi sava-borsa a könyvsorozat első négy kötetének – és az ő az, akinek a segítségével olvasóként átlendülhetünk a harmadik köteten (An Offer from a Gentleman / Tisztességes ajánlat), ha mélypontnak érezzük. A hátránya, hogy a rejtélyt, ki Lady W., nem lehet a végtelenségig húzni. Ha olvasottság szerint nézünk utána a könyveknek, és beszédbe elegyedünk számos olvasóval, láthatjuk, hogy miután lelepleződik a negyedik könyvben (Romancing Mr. Bridgerton / Mr. Bridgerton csábítása), számos olvasó lecsatlakozik a könyvsorozatról. Nem véletlenül született utólag még két kötet (The Further Observations of Lady Whistledown; Lady Whistledown Strikes Back).
Bár nem találtam sehol Quinntől megerősítést arra vonatkozóan, hogy melyik történelmi személy inspirálta Lady W-t, de hozzá hasonló valóban létezett Mrs. Crackenthorpe néven. Catherine Curzon történész (a The Daughters of George III: Sisters and Princesses írója) közvetítésével tudjuk, hogy 1708 és 1710 között a Female Tatler című lapba írt Mrs. Crackethorpe álnéven valaki, nagyrészt oktatásról, divatról, de pletykákról is. Bár az újság rövid életű volt, koncepciója 1769 és 1796 között a Town and Country Magazine hasábjain újra megjelent, erősen fókuszálva a különféle hírességek szerelmi életére és botrányaira.
3. Violet Bridgerton és Lady Danbury
Amikor olvasók véleményeit olvastam, hallgattam, képet kaptam arról, melyik Bridgerton-testvér mennyire kedvelt vagy éppen kevésbé népszerű. Volt két olyan mellékkarakter a könyvsorozatban, akik viszont kivétel nélkül pozitív színben tűntek fel. Egyikük Violet Bridgerton, a testvérek vérszerinti anyja, akinek személyes indíttatása van, hogy boldognak lássa gyermekeit. Egyes esetekben a háttérből figyeli és irányítja a történteket, máskor pedig segítségükre siet, hogy elérjék a hőn áhított szerelmet. Lady Danbury ezzel szemben a társadalmi értelemben vett „anya”, a rangidős matróna, aki fél szemét rajta tartja mindenkin, aki megfordul a társaságban. Elmés megjegyzéseivel szórakoztat, de ugyanakkor segíti a szereplőket, van rájuk némi hatása. Quinn egy interjúban bevallotta, hogy számára Lady Danbury karaktere a legszórakoztatóbb, rendkívül szerette írni.
A kép forrása: pinterest.com
4. A régenskor
Összehasonlítva más történelmi romantikusokkal, Julia Quinn regényei kevés történelmi részletet jelenítenek meg. A szerző elmondta egy interjúban, hogy azért választotta ezt a korszakot, mert maga is szeret ebben játszódó románcokat olvasni. Nem végez sok kutatást, inkább a régenskori Angliával kapcsolatos általános ismereteire támaszkodik, amit történelemkönyvekből és ismeretterjesztő művekből keres ki. Emiatt a könyvsorozat olvasásakor nekünk is az lehet az érzésünk, hogy a szerző nagyban támaszkodik az előzetes ismereteinkre, korszakról alkotott képünkre (pl. Jane Austen regényei, korszakban játszódó kosztümös filmek). Minden egyes kötetben vannak olyan konkrét dolgok, amiknek viszont igyekszik részletesen utánanézni (pl. A herceg és én című történetben ilyen Simon dadogása), hogy minél hitelesebben ábrázolhassa.
Ha a történelmi hitelesség skáláján (lásd bevezető cikkemben a történelmi romantikusokról) szeretnénk elhelyezni Quinn regényeit, akkor inkább azon szerzők táborát gyarapítja, akik rendelkeznek széles ismeretekkel a korszakukról, de kevésbé tartják be annak határait, inkább háttérként használják. Ennek megfelelően szeretnék kicsit utat mutatni azoknak, akiket megkever a regényfolyam és az adaptáció. Julia Quinn Bridgerton-sorozata egy történelmileg kevésbé hű történelmi romantikus alzsánerű alkotás, a Netflix sorozata ezzel szemben pedig teljes egészében áltörténelmi (egy adott ponton elvágja a történelem fonalát, és átírja azt) romantikus, ami több korszakot és azok jellegzetességeit hozza egy tető alá.
A könyvsorozat eredeti borítója. A kép forrása: Wikipédia
Vendégvélemény a Netflix-sorozatról – Nagy Réka tollából:
Nehezen megcáfolható igazság, hogy a könyv mindig jobb a filmnél. Egy kezemen meg tudnám számolni, amikor a tévés/filmes adaptáció túlszárnyalta volna az alapanyagul szolgáló irodalmat. Természetesen ebben biztosan szerepet játszik a könyvrajongásom. De miért is lehet egy történet mégis jobb a vásznon? Szerintem erre a Bridgerton megadja a választ.
Először is a sorozatban jobban kihasználja a számos színes karakter adta lehetőséget. Vegyük csak a Bridgerton testvéreket! Az írónő regényeiben a teljes fókusz az épp aktuális hősre/hősnőre irányul, a többi testvér csak egy-egy jelenet erejéig, teljesen háttérbe szorulva látható. Ellenben a televízióban folyamatosan követhetjük pl. Eloise saját történetét is, még ha a romantikus partner egyelőre láthatáron sincs. A karakterek folyamatosan fejlődnek, megvannak a saját kalandjaik. Így évadonként nemcsak egy-egy történetet kapunk, hanem legalább egy tucatot.
Másik nagyon fontos eleme a sorozatnak a sokszínűség. A Netflix soha nem riadt vissza a különböző rasszok, szexuális orientáltságok ábrázolásától és az utóbbi szezonban még a fogyatékkal élőkre is jut egy-egy perc. De nem kell ennyire széles spektrumban gondolkodnunk! Vegyük Penelopét, akinek a könyvben le kellett fogynia ahhoz, hogy szerelmet találjon (igaz, ebben az is szerepet játszik, hogy a regények 2000 és 2006 között jelentek meg, és mennyi minden változott azóta!). Szerencsére a sorozatban ez fel sem merült.
És most épphogy érintem a már-már polgárpukkasztóan kreatív ruhakölteményeket, hiszen ilyet egy jól megírt regényben a belső szemünk is tud kreálni. Hitelesnek nagyon nem mondanám őket, hiszen szabásukat és anyagokukat tekintve is modernek, de jól kifejezik, amit szeretnének (A Featheringtonok ízléstelen színei, a Bridgerton család harmonikus pasztelei).
A kép forrása: pinterest.com
Fontosabb linkek, felhasznált irodalom és interjúk:
A Romantikus Rágcsáló 2024 áprilisi könyve egy Young Adult romantikus chic-lit a nemrég idehaza is népszerűvé vált Lynn Painter tollából. Főhősnőnkkel, Lizzel filmek és dalok sűrűjében kalandozhatunk, miközben a szemünk Wes és Michael között ugrál. De vajon hol akad meg?
Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!
Mi Lynn Painter titka?
A chic-litek pár éve törtek be a hazai piacra, Lynn Painter pedig kétségkívül uralja a mezőnyt. A Kossuth Kiadó gondozásában immár több műve is elérhető (Mr. Téves Szám, Véletlenül Amy, Újra meg újra, egy hónap múlva pedig már a Szerelmi fogadás is), és méltán örvend népszerűségnek. Könnyed, humoros történetei kellemes kikapcsolódást nyújtanak a dolgos, esetleg lehangoló vagy nehézségekkel teli hétköznapokban – ő maga is úgy fogalmazott egy interjúban: a romantika humorral vegyítve egyfajta menekülés. Az élet nehézségein és fájdalmain a szórakozás, a nevetés segíthet át minket igazán, ebben a szellemben írja ő is műveit. Fő szempontja, hogy ha rosszul is áll főhősünk szénája, az aggódalom mellett kacagjunk rajta (vagy vele együtt), mert végig ott bujkál az ígéret a boldog befejezésre.
Képek forrása: moly.hu / Készült: canva.com
A Jobb mint a filmeken című regény külön sikere, hogy olyan filmek ikonikus jeleneteire utal, mint a Sztárom a párom, a Lagzi-randi, az Igazából szerelem és a Bridget Jones naplója, de új könyve, az Újra meg újra is arra az alapötletre épít, amire az Idétlen időkig című vígjáték. Lynn Painter így egyszerre ülteti fel az olvasót a nosztalgiavonatra, ad új értelmezést a romantikus komédiáknak, és nevettet meg minket az ismerős örökzöldek révén.
Ízig-vérig YA
Bár a szerző egy interjúban kifejtette, nem különösebben figyel arra, hogy másképp írja a karaktereit egy YA és egy NA történetben, mégis érezni, hogy fő témái kapcsolódnak az adott korosztályhoz. Liz révén egy gimnázium életébe nyerünk bepillantást, ahol már mindenki lázban ég a közelgő bál miatt. Főhősnőnk nem különösebben, a történetben mégis fontos szerepet kap a nagy esemény, és Michael, a srác, aki után régóta vágyakozik. Emellett terítékre kerülnek itt barátságok, pályaválasztás, de leginkább a gyász és a továbblépés.
És természetesen ott van Wes, a szomszéd fiú, aki hamar belopta magát a szívembe. A történet több toposzból is építkezik (pl. neighbour romance, enemies to lovers, fake dating), a történet erősségét azonban pont az adja, hogy nem megy át klisébe, mert Lynn Painter beleépíti a saját humorát, ami rendkívül egyedivé teszi. Liz fejében úgy zajlik az élet, mint egy film, de miközben Michaelre vágyik, nem veszi észre, hogy ott van mellette Wes. Wes, aki megmenti a ciki helyzeteket, vagy segít átlendülni a nehézségeken. Az ő karaktere mellett Michael messze eltörpült. A Jobb mint a filmeken erőssége az üzeneteiben is rejlik: nem kell megváltoznunk másokért, mert aki szeret minket, az úgy fogad el, ahogy vagyunk (igaz, Wes?).
A történet valódi magva
A legkiemelkedőbb téma, ami megjelenik a könyvben, az a gyász. Liz nem dolgozta fel édesanyja elvesztését, ahogy azt sem fogadta el, hogy kapott egy mostohaanyát. Azért kötődik annyira a romkomokhoz minden téren (pl. öltözködés), mert szeretett édesanyját így még mindig közel érzi magához; közben küzd az érzéseivel, ugyanis nem szeretné, ha talpraesett, vagány mostohaanyja átvenné az édesanyja helyét. Sokszor rosszul bánik vele, pedig a nő tényleg nagyon igyekszik. Liz karaktere azért is emelkedik ki Painter többi főhősnője közül, mert nagy fejlődésen megy át a regény folyamán. Megtanul átértékelni, elfogadni, továbblépni.
„Egy penny, érted? Úgy értem, kinek kell egy penny, nem igaz? A mostohaanyám kidobja a pennyket, például. (…) Furcsa, hogy ott van az a penny, ami mindig a kezed ügyébe akad, azt hiszed, nincs is rá szükséged, sőt még csak nem is tetszik, nem? (…) Aztán egy nap felébredsz, és kinyílik a szemed, hogy milyen csodálatos az a penny. Hogy nem vetted észre korábban? Úgy értem, olyan, mint a valaha látott legszebb érme. Sőt jobb, mint az összes többi érme együttvéve. De béna voltál, elvesztetted a pennydet, és csak azt szeretnéd, ha a penny is tudná, mennyire sajnálod, hogy nem dédelgeted, de már késő, mert elvesztetted. Értitek?” Részlet a regényből (Kossuth Kiadó, 2023.)
Összegzés
Humor: 5/4 – összességében jól szórakoztam, helyenként volt csak sok.
Liz gyásza és továbblépése: 5/5 – Painter tökéletesen bemutatta a lelki folyamatot, leginkább ezért ajánlom a művet.
Wes: 5/5 – nagyon megkedveltem.
Dalok és filmek: 5/5 – nosztalgia. 😊
A macska neve: 5/3 – tudom, hogy belsős poén, de engem megakasztott párszor…
A Romantikus Rágcsáló 2024 márciusi könyve egy Young Adult történelmi romantikus, aminek középpontjában négy fiatal hölgy áll, akik az 1910-es évek Chicagojában keresik a boldogságot.
Figyelem! Előfordulhat, hogy SPOILERbe futsz!
Kell egy ötlet…
A könyvmoly Marquis elmondása szerint ideje nagy részét könyvtárakban és antikváriumokban tölti. Egy olvasási válság közepén javasolta neki a bátyja, hogy vágjon bele a NaNoWriMo-ba. Ezzel egyidőben bukkant rá C. R. Patterson élettörténetére, ami a Davenport családról szóló regényt is inspirálta. A férfi rabszolgaként kezdte, majd onnan szabadulva kovácsként helyezkedett el, idővel pedig saját céget alapított. Fia az autógyártás hajnalán vette át a vállalkozást tőle, és ekkor került fő profiljukba az autó. Ez a történet inspirálta arra Marquist, hogy utánajárjon az 1910-es éveknek társadalmi egyenlőtlenségeinek. Ahogy egyre mélyebbre ásott, egyre több dolog ragadta meg a figyelmét: a divat, a társasági élet stb. Bár a NaNoWriMo-n nem érte el az 50.000 szót, a kiindulópont adott volt.
Forrás: moly.hu
Történelmi háttér
Marquis a regényben nagyon figyelt a történelmi hitelességre. Bár Patterson valódi története Ohioban játszódik, a szerző mégis Chicagot választotta. Interjúiban ezt azzal magyarázta, hogy történeti kutatásaiban gyakran találkozott a város történetét átszövő társadalmi migrációval és ipari fejlődéssel. A lehetőségek központja volt, egy olyan hely, ahol bármi megtörténhet – így Marquis is olyan karaktereket alkotott, akik maguk is együtt változnak ezzel a fejlődő várossal.
Miért Young Adult?
Marquis debütáló regényét több könyves platform is YA korcsoportba sorolja, és maga az írónő is annak szánta. Egy interjúban kifejtette, hogy elsősorban azért, mert Chicago és az afroamerikaiak története még mindig nem kap elég hangsúlyt az oktatásban, és aki ilyen jellegű olvasnivalót keres magának, nincs mihez nyúlnia.
Témáit tekintve is YA: megjelenik benne a családnak és a szülőknek való megfelelés, a szerelem megtalálása, az önállóvá válás iránti igény és a jövő építése. Fiataloknak szóló műként kicsit távolinak éreztem a narrációt (nem a múlt idő használata miatt), egyedül Amy-Rose karaktere került hozzám közelebb.
Idézet a regényből
Ami a regényt befogadhatóvá teszi a fiatal olvasók számára, hogy bár be kíván vezetni minket a korszakba, nem akar tankönyvízű lenni. Nincsenek nagy információs blokkok a korabeli divatról, viselkedésről, gazdasági és társadalmi tudnivalókról – ezeket Marquis ügyesen elrejti a megfelelő helyeken, vagy éppenséggel párbeszédben, események által jeleníti meg.
A romantika visszafogott benne, ami egyrészt illeszkedik a YA korcsoporthoz, másrészt pedig hiteles történeti szempontból is (illeszkedik az akkori illemszabályokhoz). A könyvön nincs korhatárbesorolás, a hátlapon viszont egyszerre hasonlítják a Bridgerton-könyvekhez és az Emily Párizsban-hoz. Ez egyrészt remek marketing-ötlet, mert mindkét ismert regény olvasóbázisát megszólítja, másrészt viszont benne rejlik a csalódás is. A Bridgerton egyértelműen felnőtteknek szól (és bőven tartalmaz spicy jeleneteket), míg Marquis regénye nem. Itt maximum a családtörténet és a történelmi romantikus hozható fel párhuzamként. Az Emily Párizsbant a kiadója 14 éves kortól ajánlja, így ez többet jelenthet a YA olvasóközönségnek.
Idézet a regényből
A négy nézőpontkarakter
Marquis egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy minden női karakternek (Olivia, Ruby, Helen, Amy-Rose) felvázolta az egyéni fejlődési ívét, majd ezután kapcsolata őket össze azokon a pontokon, ahol találkozhattak vagy lehetett közöttük bármiféle kapcsolódási pont (pl. barátság, testvéri viszony, azonos házban élés). Ez érezhető volt a regényen is: sokáig egymás mellett párhuzamosan haladunk a négy szereplővel, és viszonylag kevés helyen jelennek meg egymás nézőpontjaiban. Nekem ez annyiban okozott csalódást, hogy én kimondottan vártam a kezdetektől fogva, miként láttatja egyik szereplője szemével a másikat, aztán hogyan narrál az adott karakter a saját fejezetében.
Sorozat? Adaptáció?
Olvasóként az lehet a benyomásunk, hogy a regény végét elvágták. Ez azért van, mert (mint számomra is kiderült) a mű egy könyvsorozat nyitánya, felvezetése a karaktereknek, motivációiknak, céljaiknak a folytatáshoz. Érdeklődve várom, Marquis hogyan viszi tovább a történetet, megőrzi-e a YA hangot, és hogyan fűzi tovább a nézőpontkaraktereit. Továbbá tudni lehet, hogy hamarosan adaptáció is készül a regényből.
Összegzés
Történelmi korszak választása: 5/5 – Chigacoért jár a piros pont.
Nézőpontkarakterek: 5/3 – négyük közül egyelőre csak Amy-Rose fogott meg.
Romantika: 5/4 – a történelmi korhoz és YA-ságához képest megfelelő, de szerintem lehetett volna még egy picit fokozni ezt.
Lezárás: 5/2 – mivel az olvasáskor nem arra készültem, hogy sorozat lesz, így csalódás volt.
Új cikkemben két olyan régebben megjelent történelmi romantikust hoztam el nektek, amelyekben a szerző remekül építette be karaktereit a történelmi közegben.
1. Elizabeth Hoyt: Csillapíthatatlan vágy. General Press, 2011. (Maiden Lane 2. rész)
A szerző a 18. századi Angliába kalauzol el minket, történelmi háttérnek pedig egy, a korszakban rendkívül nagy társadalmi problémát választott. Lord Szégyentelen és Lady Tökéletes története kétségkívül magával ragadó, ám ha ezúttal nem a romantikus szálat, hanem a történelmi hátteret vizsgáljuk, megfigyelhetjük, miként válnak a fiktív karakterek szerves részeivé egy történelmi közegnek.
Kép forrása: moly.hu
A század első felében London legnagyobb problémája a nyomornegyedekben elterjedt alkoholizmus volt. 1730-ban körülbelül 7000 ginkimérés működött a városban, vagyis gyakorlatilag minden utcasarkon elérhető volt az ital. 1743-ban az egy főre jutó átlagos ginfogyasztás 10 liter volt. Az 1680-as és 1690-es években a kormányzat még ösztönözte a gin előállítását és fogyasztását a kontinensről származó italokkal szemben, a bekövetkező gazdasági fejlődés azonban rásegített az elterjedésére: a növekvő jövedelmeknek köszönhetően egyre többen engedhették meg maguknak, hogy fogyasszák. Mind a termelés, mint pedig a fogyasztás évről évre folyamatosan növekedett, mígnem már társadalmi szinten okozott problémákat. William Hogarth angol festő Gin Lane című munkája nyújt érzékletes betekintést. Az 1720-as évek végétől a kormányzat négyszer is megpróbálta orvosolni a helyzetet, legvégül illegálissá tették a gin árusítását, ezzel azonban csak azt érték el, hogy egyre gyakoribbá váltak a mérgezések. A század közepén aztán csökkent a fogyasztás (1751-ben hozták az utolsó, szeszes italok értékesítéséről szóló törvényt ezzel kapcsolatban), aminek hátterében a gabonaárak növekedése, ezáltal a jövedelmek csökkenése és a megemelkedett élelmiszerárak húzódtak. És még valami: 1720 és 1750 között megnégyszereződött a teaimport.
Lássuk, hogy miként oldotta meg Hoyt! Lord Szégyentelen, vagyis Griffin Reading elkötelezett családja jóléte iránt. Megmentette őket az anyagi csődtől, és hogy ez ne következzen be újra, maga kezeli a teljes családi vagyont. Ám ezt törvénytelen módon teszi: titkos gin-főzdét üzemeltet Londonban, nem kis szerepet vállalva ezzel a társadalmi probléma fenntartásában. Lady Tökéletes, vagyis Hero Batten, Wakefield hercegének húga, politikai házasságot készül kötni Griffin bátyjával, Thomassal. Wakefield élharcosa a gin-főzés elleni küzdelemnek, minden erejével azon dolgozik, hogy a parlament törvényt hozzon a probléma ellen, ezért is bízik Thomas politikai támogatásában – és abban, hogy a férfi Heroval kötendő házassága erősíti a két család közötti elvi köteléket.
„– Nap, mint nap egyre több szeszkereskedőt állítanak bíróság elé – felelte habozva Thomas. – Már hogy lenne hatástalan? Wakefield vállat vont. A hangja halk és fegyelmezett volt, ám a haragja nyilvánvaló. – Behurcolják azokat a szegény asszonyokat, akik talicskából árulják az ördög italát. Azokat a szerencsétleneket, akik alig pár pennyt keresnek naponta. Azokat a férfiakat kell elkapnunk, akik a gint főzik. A sötétben bujkáló, befolyásos embereket, akik azokat a szegény asszonyokat kihasználva gazdagodnak meg.” (Részlet a regényből)
Azonkívül, hogy Hoyt szinte azonnal beránt minket történetével a 18. századi London mélységeibe és magasságaiba, két férfikarakteren keresztül még érzékletesebbé teszi a gingyártás és -fogyasztás kérdéskörét. Az egyik oldalon ott áll Wakefield hercege, aki hisz a törvény erejében, pozitív hatásaiban, a másik oldalon pedig láthatjuk az előkelő származású, ám a társadalom alsóbb csoportjaival is kapcsolatban álló Griffint, aki a ginfőzésből származó pénzt a családja jövőjére fordítja ugyan, de közben éppúgy elárasztja Londont az alkohollal, ahogy versenytársai. Wakefield esetében végig kérdéses, képes-e egy törvény változtatni a helyzeten, a Griffin kapcsán kibontakozó ellentét pedig azt veti fel, meddig áldozható fel a társadalom jóléte egy családéért.
„Griffin nézte a nagy rézüstöket, a hordókat, amelyek csak arra vártak, hogy megtöltsék őket ginnel, a tüzet és magát a raktárépületet. Mindent, amit olyan kemény munkával hoztak létre Nick-kel.” (Részlet a regényből)
2. Courtney Milan: Az örökösnőhatás. Gabo, 2016. (Sinister-fivérek 2. rész)
Milan az 1860-as évek végére kalauzol el minket, ahol egyes politikai erők és a különböző társadalmi csoportosulások már többszöri próbálkozás után sem tudtak választójogi reformot kicsikarni a parlamenttől. 1865-ben, amikor a reformokat ellenző Lord Palmerston meghalt, nyílt némi remény a változtatásra – ám a háttérben megbújtak az egyéni érdekek is. 1866-ban Lord Russel és Gladstone törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, mely kiterjesztette volna a választójogot a munkásság képzettebb rétegére, ugyanakkor azt is remélték, hogy így a liberálisok szélesebb tömegeket állíthatnak maguk mögé a következő választásokon. A törvényjavaslat – részben a Disraeli által előidézett, Liberális Párton belüli szakadásnak köszönhetően – megbukott, Russel liberális kormánya pedig lemondani kényszerült. A kudarc miatt csalódott Reformliga tüntetéssorozatba kezdett, kampánytevékenysége pedig egészen a törvény 1867-es elfogadásáig tartott. Ebbe a folyamatba illeszkedik bele a regény főhőse, Oliver, és ennek a folyamatnak az egyik legemblematikusabb pillanata a Hyde Park-i tüntetés, ami Milan regényében is helyet kapott.
Főhősünk, a középosztálybeli származású Oliver Marshall, akiben egyszerre dolgozik a felsőbb társadalmi csoportok elleni ellenszenv és a sajátja iránti érzékenység. Ami karakterében megjelenik, az a viktoriánus kor sajátja is volt: a gazdasági folyamatok indikálta társadalmi változás, az igény, hogy minél szélesebb rétegek kapjanak beleszólást a közös ügyek intézésébe. Oliver, hogy szószólója legyen a munkásosztálynak, politikai pályára vágyik, és azért lobbizik, hogy a parlament megszavazza az új választójogi törvényt. Milan amellett, hogy romantikát épít Oliver és váratlan szövetségese, Jane között, értékrendjükben is összepárosítja őket, valamit megértést épít ki bennük egymás felé. A regény egyik legjobb része, amikor Oliver húga elszökik a Hyde Parkban tartott tüntetésre, a férfi pedig utána ered. Milan regénye által mi magunk is kaphatunk némi támpontot arról, milyen jelentős eseményről, folyamatról is van szó.
„Oliver úgy érezte, mintha valami émelyítő űr volna a gyomrában. Bármire is gondolt Bradenton, nem akarta hallani. – Marshall! Most ön következik. Beszélhetünk a választójogi reformról. – A hangja ellágyult. – Tudja, legutóbb miért szavaztam nemmel a törvényjavaslatra? Olivernek volt egy-két sejtése. – Feltételezem, el fogja árulni nekem. – Túl nagy árat fizetnénk érte. Az embereknek tudniuk kell, hol a helyük, különben eluralkodik a káosz. Ha a parlament nem tartja őket kordában, akár fel is adhatjuk.” (Részlet a regényből)
„Oliver arra számított, hogy aznap minden utcasarkon egy járőröző rendőrbe botlik. Ám amikor kilépett az utcára, nyoma sem volt a különleges erőknek, amelyekről sok vita folyt az elmúlt néhány napban. Igazság szerint, rendőri jelenlétnek sem volt nyoma. Ehelyett több százan hömpölyögtek az utcákon. A Hyde Parkhoz közeledve a tömeg egyre sűrűbb lett. Oliver itt találkozottelőször rendőrökkel: szomorú páros posztolt a park kapujánál. Meg sem kísérelték megállítani a beáramló tömeget, sőt az egyikük gratulált a belépő embereknek. Úgy tűnt, nem túl lelkesen próbálják megakadályozni, hogy az utcai árusok hasznot húzzanak az eseményből, de miközben Oliver figyelte őket, egy piteárus osont be a kapun, fizetségül a kezükbe nyomva egy süteményt.” (Részlet a regényből)
Fontosabb linkek és felhasznált irodalom:
A három könyv Molyos adatlapja, és a képek forrása:
Patrick Dillon, The Much-Lamented Death of Madam Geneva: The Eighteenth-Century Gin Craze (London: Review, 2002)
M. Dorothy George, London Life in the Eighteenth Century (1925; Harmondsworth: Penguin, 1992)
Jessica Warner, Craze: Gin and Debauchery in the Age of Reason (London: Random House, 2002)
Eric J. Evans, Parliamentary reform in Britain, c. 1770–1918 (Routledge, 2014).
Robert Saunders, Democracy and the Vote in British Politics, 1848–1867: The Making of the Second Reform Act (2013). John K. Walton, The Second Reform Act (1987)
A Romantikus Rágcsáló 2024 februári könyve egy komoly témákat boncolgató szerelmi sztori, ami közben megpróbál könnyed maradni. Egyszerre érzékenyít és szórakoztat, közben pedig bepillantást nyerünk egy Asperger-szindrómás nő érzelmi világába.
Helen Hoang az első szerelmes regényét általános iskolásként olvasta el, azóta rabja a zsánernek. Amikor a lányánál Asperger-szindrómát diagnosztizáltak, elkezdett a betegséggel behatóbban foglalkozni, és felfedezte magán is a jeleit. Ez inspirálta arra, hogy regényében, A szerelem egyenlete című romantikus műben is foglalkozzon a témával. Mint azt egy interjúban kifejtette, célja történeteivel megszólítani az embereket, egyúttal felelősséget érez a betegséggel rendelkezők iránt, és próbálja hitelesen megosztani élményeiket, megéléseiket. (Az interjú linkje megtalálható a cikk végén.)
A központi elem
A regény hiteles bemutatása, miként éli meg egy Asperger-szindrómás az érzéseit és a kapcsolatait. Véleményem szerint ez a legnagyobb erénye a műnek, és ettől válhat fontos olvasmánnyá. A szerző érzékletesen mutatja be a főhősnő mindennapi nehézségeit, vívódódását, kommunikációját másokkal, miközben figyelemfelkeltő asszociációkkal dolgozik, amik néhol humorosak, néhol abszurdak. Részben emiatt is érezni, hogy a regénynek chic-lit beütése van. A váltott szemszög különösen jót tesz a történetnek, mert beleláthatunk a férfi (külső szemlélő) és a nő (belső szempont) fejébe is.
Főhősnőnk, Stella fejlődésének kulcsa maga Michael és az a tapintat, amivel a férfi a lány érzéseit és betegségét kezeli. Amikor kell, türelmes, máskor óvatosan próbálja Stellát segíteni a fejlődésben, a lány pedig pont emiatt képes felülkerekedni gátlásain.
Ami viszont meglepett, az Stella anyjának hozzáállása. Nem igazán éreztem, hogy megpróbál együttérezni a lányával, segíteni, támogatni őt. Folyamatos nyomást helyezett rá, ami helyenként működött, helyenként viszont erőltetettnek éreztem.
Ássunk a pénztárca mélyére!
Helen Hoang több interjúban is megemlítette, hogy egy fordított Pretty Woman történeten gondolkodott, így született meg a regény alapfelállása: Stella a jól kereső, kiváló anyagi helyzetben lévő közgazdász, Michael pedig a családja megélhetéséért keményen dolgozó szabó, aki escort munkával egészíti ki bevételeit, hogy fizetni tudja édesanyja kezelési költségeit. A romantikus könyvek között keresgélve gyakran találkozunk olyanokkal, ahol a férfi karakter anyagi helyzete a rendezettebb, míg a nőé korántsem. Hoang ezen fordít egyet, de nem érezni légből kapottnak, mert mind Stella, mind pedig Michael esetében érzékletes, átgondolt hátteret ad a karaktereknek, kapcsolódik motivációikhoz, világnézetükhöz.
Komoly témák terítéken
Michael vietmani-svéd származású, így a vietnami kultúrából is kaptunk némi ízelítőt. A szerző túlmegy azon, hogy a férfi családja üde színfolt a regényben. Stella egy befogadó, támogató közegbe kerül, ahol őszintén érdeklődnek iránta. Olvasóként is nagy élvezet volt Michael családjával egy asztalnál ülni. Édesanyja és testvérei is szimpatikus szereplők maradtak számomra végig, ellentétben Stella édesanyjával és munkatársával, Philippel.
A szerelem egyenlete
Maga a tényleges egyenlet (a férfiak alsónadrág-vásárlási szokásairól), amin Stella dolgozott, izgalmas adalék, de szerintem eltörpült a jelentősége az Asperger-szindróma és a Michael családján keresztül bemutatott kulturális érdekességek mellett.
Folytatások
Helen Hoang könyvét két másik is követte, az egyes részek lazán kapcsolódnak csak egymáshoz. A menyasszony rendelésre című regény főhőse Khai (Michael barátja), aki beilleszkedési nehézségekkel küzd, az Amit a szív diktál című mű pedig olyan témákat boncolgat az autizmus mellett Quan (Michael unokatestvére) karakterével a középpontban, mint a családi kapcsolatok fontossága és a megfelelési kényszer.
Összegzés
A témaválasztás: 5/5 – az Asperger-szindrómát nem ismertem, de Stella által többet tudtam meg róla.
Karakterek: 5/5 – Stella és Michael is nagyon összetett szereplők, tetszettek a motivációik, a megéléseik, a fejlődésük.
Romantika: 5/3 – az én ízlésemnek kicsit sok volt a pikáns jelenet, ettől függetlenül egy szépen építkező szerelmi történet.
Michael családja és származása: 5/5 – sok érdekességet olvashattam.
Az egyenlet: 5/3 – nem volt túl erős, de azért aranyos ötlet.
A könyvek: Helen Hoang: A szerelem egyenlete. Álomgyár Kiadó, 2018.
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát.OKAdatvédelmi irányelvek
