A suliban terjedt egy olyan mende-monda, hogy a kazánház valójában nem is az, és hogy a gondnok inkább afféle ajtónálló, semmint valódi szakember. Az első jel, amit Tamás észrevett ezzel kapcsolatban, az az volt, hogy a pasasnak két névtáblája van, amit időről-időre cserélget. Az egyik gondnok feliratú, a másik alvilág-személyzet.
Tamás először csak nevetett. Ugyan miféle alvilágról lehet szó, hiszen egy iskolában voltak.
Egyik nap azonban régi könyveket és füzeteket kellett levinnie az alagsorba, mert a matektanár megkérte rá. Nem tervezte, hogy bemegy a kazánházba, de félig nyitva maradt az ajtó, így arra gondolt, abból nem lehet semmi baj, ha kicsit bekukucskál. Már csak azért, hogy rendesen működik-e a fűtés, meg ilyenek…
A fehérre festett ajtó mögött azonban újabb ajtó nyílt, amin ez a felirat díszelgett: alvilág – belépés kizárólag diákigazolvánnyal. Tamás alig hitt a szemének. Előkapta a plasztik lapocskát, a nyílásba helyezte, az csippant kettőt, majd az ajtó kinyílt.
A látvány ledöbbentette. Csövek, pókhálók és porcicák helyett egy fotelekkel teli helyiség fogadta számára ismeretlen diákokkal. A falon a hatalmas poszterek fölött egy felirat: „tanármentes övezet, itt nincs kötelező”. Olyan volt, mint egy menedék: édesség és energiaital az asztalokon, hangfalak és internet, egy mosolygós lány pedig ingyen igazolásokat osztogatott a többieknek.
– Na, már te is ide tévedtél? – szólította meg Tamást a gondnok. A fiú ijedten húzta össze magát, de a pasas megpaskolta a vállát, és az egyik fotel felé invitálta. – Üdv az alvilágban! – mosolygott.
– Hogyhogy létezik ez a terem? – bukott ki Tamásból a kérdés.
– Úgy, hogy a felvilágiak nem tudják. És nagyon remélem, hogy nem tőled fognak először hallani róla… – A gondnok hirtelen váltott szigorú hangra, amire a fiú összerezzent. Hevesen bólogatott, és remélte, hogy a férfi hisz neki. – Bőven elég, ha csak páran tudtok róla.
Közben odaért hozzájuk a lány.
– Kérsz igazolást? – nyújtott Tamás felé egy papírt.
– Aha – vett el egyet a fiú, majd zsebre vágta.
– Van kedved inni valamit? – érdeklődött kedvesen a lány, Tamás pedig bizonytalanul ugyan, de bólintott.
Egy üdítőnyi idő talán elég lesz, hogy felfogja, hova került…