A zeneszobából lágy zongoraszó szűrődött ki, ugyanaz a dallam, amit minden este játszott. Tam-taram-tam-tam. Remegett a kezem, amikor a pipettát a pohár fölé emeltem, így az első csepp a szélét érte el. Lustán csúszott le az oldalán, sárga csíkot hagyva maga után. A lélegzetemet is visszafojtottam, talán még a szívem is kihagyott egy ütemet.
Ugye, az nem fog számítani? Attól még hatni fog a méreg?
Gyorsan a papírtörlő után kaptam, és óvatosan letöröltem róla. A többi cseppnél már nagyon figyeltem. A tekintetem a borostyánszínű whiskeyvel nézett farkasszemet, miközben újra a pohár fölé emeltem a kezemet.
Egy apró nyomás a műanyag fogón – eggyel kevesebb lélegzetvétel neki. És akkor felszabadulok.
Nem leszek többé a szolgája. Elhagyhatom a kúriát, tanulhatok, élhetem az életem. Talán még szerelmes is leszek. Tam-taram-tam-tam.
A remény belülről csiklandozza a mellkasomat, a szám mosolyra húzódik. Az ajkaim feszülnek, elszoktak ettől a mozdulattól.
Leteszem a pipettát, remegve nyúlok a pohár után. Hamarosan a végére ér, ez az utolsó tétel ebben a házban.
Mindkettőnknek.